Az Olasz Gombóc 1200 ccm-ben
Szöveges ítélet
Nagyon régóta vártam erre az autóra, végre össze szedtem magam, és megvettem, bár mondjuk jobban szerettem volna egy 1.3 90 lovas multijet dízellel de ugye a keretek :DD nem egy olcsó játék, így is több mint 3 millában van. Na persze kértem hozzá a gyári rádiót, meg kaptam pár plussz extrát:) nagyon jól vezérelhető a kormányon keresztül is a rádió, semmi probléma vele, a motor takarékos-e vagy sem ezt mindenki döntse el.. vezetési stílusok és pofonok..Szerintem az előző 2000 ccm-es TIPO-mhoz képes határozottan az :D
De térjünk csak vissza a Grande-hoz, mondjuk 110-es tempóval nem vészes a fogyasztás, meg amúgy sem annyira:) bár én még nem tudtam úgy közlekedni vele hogy az átlag fogyasztásom vegyesben 6.9 liter alá menjen, naponta járok be vele dolgozni és egy cirka 55 KM-es Autó pályát egészít ki olyan 10 KM városi. 130-as tempónál (ha tartom, és mondjuk átlagosak a körülmények..) csendes:) kicsit többet fogyaszt, cirka 8-9 liter ez leginkább az emelkedőknek köszönhető. ha felveszi a maga kis tempóját, és nem ficergünk sokat a gázpedálon egész jó arányt érhetünk el vele a 6.5 és 8.5 között ingadozó fogyasztással szép 7,5-ösre is ki lehet hozni.. A fék valami iszonyat jó, az első alkalommal kölcsön adtam barátnőm édesanyjának..majdnem lefejeltem a kesztyű tartót (nekik peugeot 206-osuk van), mert azzal a jól megszokott pözsós lendülettel rá taposott :DD még szerencse, hogy a bevásárló Kp. parkolójában voltunk.Ilyenkor foghatja bárki a vastag cipőtalpra..majd úgy teszek mint aki elhiszi ;) Nem egy sport autó, de a napi melóba járásra tökéletesen megfelel. Most kezd erőre kapni a motor, és azt hiszem nem volt egy rossz vétel.. egy tankkal hosszútávra 640KM-et mentem, igaz többnyire finoman 110-120 körül.. telljesen jól viselte, a végére kicsit paráztam vajon eljutok-e a benzinkútig de nem volt probléma:) egy kényelmetlenség viszont volt, hosszú távnál kiszoktam támasztani a lábam a középkonzol oldalához, ez itt nem nyerő, mert a térdem pont az élnek dől.. és hogy is mondjam.. hosszabb ideig egész kellemetlen tud így lenni..fáj mintha szurkálnák.. de majd gyúrok kicsit:) vagy teszek oda kis párnát, azt hiszem erre is megtalálom a megoldást:) A csomagtartóval megvagyok békülve, nincs semmi baja.. ha csomagolni akarok veszek kombit.. vagy előre hajtom a hátsó üléseket :) mivel az is 60/40 arányban dönthető ugyebár.. de eddig nem volt rá szükség, két napra két ember csomagját tök jól el lehet pakolni benne.. nem költöztetéshez találták ki asszem...
kifejezetten jól megy a szervó, a city szervó egyaránt, a kormány először furi volt, mert túl könnyűnek tünt :DD de már megszoktam azt is, és tartja az utat mintha oda szegezték volna:). A fényszórok telljesen jól bevilágítják este az utat, és talán ez az egyik első autóm ahol a ködlámpa tényleg oszlatja a ködöt ahogy azt kell:).
A távirányítós kulcson kicsit gáz helyen van szerintem a csomi tartó nyitó, multkor kinyitottam elinduláskor a csomagtartót vele.. persze esőben..és bőrig áztam kirohantam.. és tényleg hosszúnak tűnt a Grande :-/ talán letilthatná a gombjait ha bent van a gyujtáskapcsolóban. Ha már gombok... a ködlámpák kapcsolói még kicsit fura helyen vannak szoknom kell, de elérhető. A gyári hangrendszer szerintem nagyon tutin lett megcsinálva, telljesen jó a hangzás, és egész nagy hangerőn sem torzít (Bass+3 treble+6+Loudness)beállításoknál sem.Azzal viszont szívtam a fogam mire a TA átkapcsolásnál a hangerőt betudtam állítani hogy ne akarjak kiugrani az autóból ijedtemben ha a cd váltóról átvált közlekedési infókra.
A kormány és a belső müanyagok lehettek volna nem ilyen gagyik.. de ezzel együtt lehet élni és meg is lehet szokni, akinek meg nem tetszik kárpitozza be :P kivűl nagyon szép. akár szerelmesnek is lehetne lenni belé... Összefoglalva szeretem, a váltó tökéletes minden így jó rajta ahogy van:) Az ülés kárpit is tetszik (Denim). A Tanksapkám nekem zárható.. manapság széria felszereltség ez az extra :P viszont érdekesen körbeforgott az első pár tankolásnál mire nagy leleményesen rájöttem azért kaptam két kezet hogy a másikkal megfogjam a sapkát, és ne engedjem elforogni.. így sikerült a művelet.. bezértam azt is:) Hozzá tenném ez az első autó aminek nem kellett vadásznom a motorháztető nyito kallantyúját sem belül sem a motor térnél, elsőre megtaláltam mindent:)
Hibalista
- Eddig még semmi gond nem volt vele, 2hetes 2000 KM-el..mi baja legyen?:DD ám átvétel után egyből kis apró hiba volt a festésnél, a csomagtartó fedél alatt ahol a lökhárítóhoz ér, két apró pöttyben hiányzott, felgyűrődött a festés, ez inkább hanyagságból történhetett.. Műanyag van alatta annyira nem érdekes. (valamit neki csaphattak, mert semmi nem éri..)
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (3) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 2000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Fiat Tipo 2000 GT | Következő autója? | Audi R8 :DD |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.4/10) |
