Csodálatosan ROSSZ!!!
Szöveges ítélet
Amiért szerettem az volt hogy a jogosítványom megszerzése után a Panda volt az első autóm, ami minden ember életében nagy dolog, ezen kívül talán azt tudnám jó tulajdonságának írnom hogy már nincs a tulajdonomban tehát el tudtam adni.
Amit utáltam benne az az abszolút megbízhatatlansága és a hihetetlen erőtlensége. Több ízben cserben hagyott volt rá példa hogy 10-15 km-es úton 3x forralta fel a vizet hogy ezt mi okozta az nem derült ki. Az olajból is fogyasztott valamennyit de ez egy ilyen idős ízig-vérig olasz technikától megbocsátható, de azért nem volt túl megnyugtató. Mikor hozzám került már látszott hogy lesznek vele gondok a jövőben de hát erre tellett. Mikor megvettem egyből be kellett iktatni egy nagy szervizt mivel a kuplung olyan szinten csúszott hogy negyed gáznál nem lehetett jobban nyomni neki. Mivel a megvételkor már alig volt rajta műszaki így a vizsgára is fel kellet készíteni ami nem volt egyszerű de miután megcsináltattam a kuplungot a fékeket, és meghegesztették a méretes léket az alvázon már simán át is ment a műszaki vizsgán. Meg kell még emlékeznem a Panda hihetetlen teljesítményéről is, de beszéljenek helyettem az adatok: a 750 köbcentis motor 34 lóerő leadására volt képes anno. 1989-ben hogy napjainkban mire képes azt talán jobb ha nem próbáljuk kideríteni legyen elég annyi hogy egy kis lejtőn 50-60 km/h a maximum amit ki lehetett belőle sajtolni (de legalább a kicsúszástól nem kellet félni).A fogyasztásról csak annyit hogy az enyém átlagban 9 liter körül evett pedig nem kínoztam csak igyekeztem felvenni vele a forgalom ritmusát. A lerobbanásim történetét oldalakon keresztül taglalhatnám de ehhez nincs erőm. Végül csak annyit hogy aki ilyen kocsit akar venni annak semmikép nem ajánlom a 750-es kivitelt az imént említett okokból, az 1000 köbcentis kivitel viszont elég használható sőt megkockáztatom megbízható, városi forgalomba tökéletes kis autó. Amire vásárlás előtt mindenképp érdemes odafigyelni az a rozsda ami elég sok helyen föl tudja ütni a fejét, Érzékeny pontok ilyen szempontól: -a tornyok,az alváz, sárvédők. Érdemes figyelni a fékek állapotára is mivel az én kocsimba az is egy gyenge pont volt.
Hibalista
- Motor többször is megadta magát, kuplung tárcsa, gyújtáselosztó, rozsda, fékmunka hengerek.
Ide hordtam szervizbe
Család ismerőse.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (4) | Évjárat | 1989 |
Kényelem | (2) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (1) | Km vásárláskor | 120000 |
Megbízhatóság | (1) | Vezetett km | 11000 |
Szerviztapasztalat | (2) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (2) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (3.1/10) |
