A lendületes nagy bádogdoboz
Szöveges ítélet
Mivel eddig csak személyautót vezettem, elrettentem amikor a kereskedés telepén megláttam ezt a nagy monstrumot. Gondoltam ezzel elsöpöröm az egész várost de eszembe jutott, hogy nyerges vontatóval is közlekednek emberek, persze nem színházba kell vele járni. Első utamon egy kihalt területre vezettem a kicsikét, ahol próbáltam megbarátkozni a tükörből tolatás szépségeivel. Szeretni ma sem szeretem de kezdem elfogadni, viszont a két nagy elefántfül tükör segítségével ez nem is olyan reménytelen eset. A háulját nem tudom, hogy lehet érezni, én ha ráállok valamire inkább kétszer kiszállok megnézni mennyi van még hátul, valahogy a tükörből nem igazán érzékelem. Persze ez nem autó hibája de a vezetőt is csak 8 csillaggal pontoznám. Amúgy a gép teljesen rendben van, jobban imádom mint a 2 éves ignisemet. Az ülésben hosszú távon sem fáj a hátam, és itt van nyomatéka a motornak, sőt a gyalult fejű úriemberek is kisebb arányban akarnak letolni az útról.Az enyém egy 12 köbös úgymond full változat, elektromos tükör és ablakok, rádió /ez messze sem hifi/, klíma, abs, ködlámpa.
Az étvágyával meg vagyok elégedve, átlag 9 liter / bár az ignis enne ennyit, most 10,5 volt, azt hittem nem jól látok /és megy is rendesen. Az utakon lehet vele randalírozni a 2,3-as motor nagyon viszi a gépet. Volt egy 2 tonnás terhelt utam, meg se nyekkent a gép, nem recsegett csak tette a dolgát és nem volt éhesebb sem.Ha lehet inkább ezzel járok, parkolópályára tette suzit, persze csattanás esetén több az esély az életbemaradásra.
Problémám egyedül a raktérrel van, mert igazán az egész autó olyan mint egy nagy bádog konzervesdoboz. Ha nem egyenes úton állok meg sokszor a hátsó ajtót úgy kell kiszakítani mert beszorul, elcsavarodik a kasztni. Nem tudom egyedi-e a probléma, de a hátsó ajtó felületén szépen gyűlnek a huplik, lassan úgy néz ki mint egy szánkópálya. 3-4 gödör keletkezett a bal hátsó ajtó középső síkjában, de ezt csak éjjeli fényben vettem észre az utcán de kézzel jól érezhetőek a gödrök.A másik gondom is erre vezethető vissza, ha az autó jobb oldala nincs magasabban megálláskor a központi zár nem hajlandó kinyitni a jobboldali tolóajtót. A szervízben megpucolták az érintkezőt és ott ki is nyílt több próbálkozásra, de itthon értettem meg, hogy ezt e bemutatót miért úgy kellett előadni, hogy a kocsi jobb oldala a domboldalon állt / ők már biztos ismerték a trükköt/.
2 éves lett az autó amikor a bal oldali tompított megadta magát, csere 7 ezerért. Először félve mentem a szarvízbe, " jön a pancser égőt cseréltetni" gondoltam magamban, de miután fél órát küzdött vele egy kolléga az autó fél elejét lebontva, már nem is éreztem magam annyira pancsernek.Nevetve mesélték, hogy van egy kliensük aki párban cserélteti az égőket ha az egyik kiég, de a sztorit csak akkor értettem meg amikor 4 héttel később a másik oldalival próbálkoztam újabb 7 ezerért.Mindenkinek ajánlom a páros cserét, mivel általában közel azonos időt számolnak a kettős cserére csak az anyag dupla, de azt hetekkel később úgy is kifizetnénk.
Hibalista
- Csak a kötelező szervíz. 40 ezernél kerékagy csapágy. 48 és 50 ezernél első égők. Ja még garanciában beázott a bal oldalsó villogó búra, csere.
Ide hordtam szervizbe
Fiat Niko
Kicsit nem értettem, hogy ugyan az a szerelő miért 2 ezerért nyúl a fiat pandához az enyémhez meg 7000-ért óránként.
Úgy látszik nagyon bonyolult gép ez a ducato.
Értékelése: 6
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 27000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | még van 5 év a törlesztésből, szertném ha addig kihúzná |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.9/10) |
