Szerethető munkakocsi
Szöveges ítélet
Mivel is kezdjem... A 2005 év végi modellfrissítésig szóba sem jöhetett a "rémes orrú" típus. Aztán mikor megláttuk a mosolygós, kedves arcú új doblót, mindjárt előbbre került a listán. A konkurensek, amelyek szóba jöhettek, a VW Caddy illetve a Ford Transit Connect voltak. Mindegyik lényegesen drágább, ráadásul volt szerencsém egyik ismerősöm 1.9 Sdi-s Caddy-jét padlógázzal 2 perc alatt 100-ra gyorsítani. Az 1.9 Pd Tdi pedig iszonyat drága. Így esett a választás az igencsak akciós árú Doblóra, 2006-os év kisteherautójára. Előtte egy 1.4-es benzines Renault Kangoo Express-t hajtottunk. 6 év és 185 ezer km után fájó szívvel váltunk meg tőle, bár el kell ismerni, a Dobló jobb autó. A futómű a Doblóban lényegesen stabilabb, kevésbé dülöngél a karosszéria /ez nem azt jelenti, hogy nem billen :)/ oldalszélre kevésbé érzékeny, majdnem személyautós a hátsó laprugói ellenére is. A motor eddig szépen muzsikál nyomatéka és ereje /190Nm, 75 Le/ épp elegendő, bár száguldozni a rövid áttételű, és gyors váltásokat nem kedvelő váltó miatt nem igazán érdemes vele. Nem is arra való, bár 1800-as fordulattól igen jól megindul ahhoz képest hogy 1.3-as dízel, és húz is úgy 4800-ig, de 130km/h-nál ötödikben 3400-at forog, nem érdemes tovább kínozni hosszú távú haladáshoz. Remélem a kis aggregát tartósan hozza ezt a formáját...Fogyasztása nem rossz, nekünk 6-7 liter között mozog sofőrtől és útviszonyoktól függően, 7-fölé nem sikerült sehogy sem srófolni, pedig próbáltam:). A gyári mesés 4,5 litert ötödikben 70-80km/h-nál valóban tudja hosszú távon is, de hát ki vezet így? A karosszéria merevsége hagy némi kívánnivalót maga után, nyekereg, recseg ropog, főleg terepen. Az ajtók sem teljesen síkba záródtak de pár perces házi állítgatás után egész normálisak. A belső teret illetően nem sok újat hozott a modellfrissítés. Szerintem minden normális helyen van, a műszerfalat meg nem kopogtatom, nem simogatom. Olyan amilyen. Láttam már szebbet is, rondábbat is. Az ülések kényelmesek, a légkondi jól működik, gyorsan és intenzíven hűt. Egyedül a "gyári hifi" volt egy borzalom. Azt ajánlom senki ne adjon érte 80 ezer körüli pénzt, mert kb 5000-et ér a 4 hangszóró és a rádió együtt!!! Szerencsére a hangszóróktól megszabadultam, és már a cd-s rádiónak is csak napjai vannak hátra. Összeségében az eltelt közel 7 hónap alatt megszerettem a Doblót, bár a fiatalos, sportos énem néha csak-csak átkívánkozik valami laposabb és elevenebb autóba.
Hibalista
- semmi
- Első szervízre a fehérvári Fiat szervizbe vittem, udvariasak voltak, gyors és rendes munkát végeztek, mindvégig az autó mellett maradhattam. 37.000Ft volt az ár (olaj, olajszűrő, légszűrő, fék és lengéscsillapító mérés, fagyálló mérés +rendesen átnéztek mindent), ez nem rossz szerintem, ahogy pár ismerősöm tapasztalatait hallom más szervizekből.
Ide hordtam szervizbe
Fiat Fehérvár
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 23000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Kangoo express | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.8/10) |
