Fiat XXL
Szöveges ítélet
Sok rosszat olvastam erről a típusról, de csak az érdekelt, hogy gyors dízelautóba ülhessek. 10 évesen vettem és az első akció komplett motorgenerál lett. Könnyebb lenne felsorolni, hogy mi nem ment tönkre (adagoló, kipufogó és féltengely. ezekkel nem volt bajom). A központizár elektronikája egyszer hóesésben és szál ingben kizárt a kocsiból. Szóval az élet kalandos volt vele.
Utángyártott alkatrészt keveset találni hozzá. A gyári pedig elég borsos. Motortartó-bak 38.000-ért és sok hasonló.
Mint konstrukciót, jó autónak tartom. De az ördög mindig a részletekben bújik meg. 260.000 ezer km volt csak az órában, mikor megvettem. Ki tudja mennyit forgattak viszza. A váltója még 15 évesen is könnyen és pontosan működött.
A legjobb volt a motorja. Erős, nyomatékos és nagyon takarékos. 6.5 liter volt a maximum, amit meg tudtam itatni vele. A közvetlen befecskendezés nagy előnye, hogy a leghidegebb hajnalokon is könnyedén indult. 0 fokig két rossz izzítógyertyával is feléledt. Ja, és elég keményen járt, de ez a hang abszolúlt nem zavart.
A karosszérián akadt hegeszteni való. Az ajtai finoman csukódtak, csak a zárak nem szerették a hideget. Ilyenkor egyszerűen visszapattantak. A hátsó lengés csillapítók is szerettek befagyni. A fékrásegítő sem dolgozott hidegen, mintha betontuskót nyomtam volna.
A beltér elég tágas elöl és hátul is. Az ülések kárpitjai is jól bírták. Az első ülések állítómechanikája elég nehezen működött.
Sokat kellet szerelni, ennek ellenére nem volt rossz vele.
Hibalista
- A motor meghalt, generálozni kellet. Ezekután még: a turbó megszorult, a központizár motorjai egymás után adták be a kulcsot, kupplung, vízpumpa, turbó töltő csöve kirepedt, motortartó bak, váltó kidobálta az ötödiket, hátsó kerékcsapágy, csomagtérajtó gáztelókat kétszer cseréltem, hátsó lengéscsillapító.
Ide hordtam szervizbe
Lakóhelyemen egy régi jó ismerősnél gyógyítattam.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (3) | Évjárat | 1989 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 5 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 260000 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 90000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | BX 1.9 diesel | Következő autója? | Opel Astra Caravan 1.6 |
Ennyire szerette | (6) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.7/10) |
