Megszivatva
Szöveges ítélet
3000 km-rel vettem 3 évesen, állítólag szalon autó volt, de szerintem átvertek ezzel a szöveggel. Tetszett az autó, de örömöm két óra hosszat tartott. Elhoztam a kereskedésből, az első leállítás után nem indult. Miután lehűlt a motor pöccre indult. Szerviz. Önindító ki, önindító jó, vissza. Autó indul. Leállítás, meleg motor, nem indul. Másnap hideg motor, indul, leállítás nélkül irány Bp SPQR.
Diagnózis: önindító. Udvaron álló másik Bravaból önindító ki, át az enyémbe, indítás OK. Mondom próbaút, mondják minek.
Autózgattam 20 percet, vissza a szerviz elé /csak ott mertem meleg motorral leállítani/. Naná hogy nem indult.
Betolás szervizbe. Heuréka, megvan a hiba, nincs kompresszió, hidrotőkék fennakadnak melegen. Majd holnap folytatják-mondták és rövid vita után kaptam csere autót, hogy legalább haza tudjak menni. Másnap telefon, igen kész, mehetek érte. Persze mire 3 órával később odaértem, nem volt kész, vártam még két órát. Szerencsére szavatosságban megcsinálták, nem kellett fizetnem, de közölték, az ag. ktsg 300000 Ft lett volna.
3 nap múlva tankolás, meleg motor, nem indul.
Telefon, egyeztetés, veszekedés, szerviz.
Teljes vezérlés, hengerfej stb csere.
Na ettől kezdve kb egy évig /20000 km/ működött, míg egy téli napon elkövettem azt a hibát, hogy kb 50 méter után leállítottam a motort. Most a hideg miatt akadt fenn a vezérlés.
Ezek után hideg motornál nem mertem leállítani, meleg motornál meg drukkoltam elindul-e, nem is mertem vele hosszabb, külföldi útra vállalkozni.
Ez volt az az autóm amelynek akkor örültem pár órát amikor megvettem, és boldog voltam, hogy erősen áron alul beszámították következő autóm megvásárlásakor.
Hibalista
- Vezérmű kb 5-ször,
- kipufogó 3 éves kortól folyamatos toldozgatás, kétszeri teljes csere ellenére,
- Világítás kapcsoló előszőr 60 ezernél, majd javítgatás évente átlag 2-szer,
- Kilincsek elmállottak
- Tetőablak kapcsoló cserélni kellett volna
-
Ide hordtam szervizbe
SPQR
Értékelése: 2
Másik szerelő értékelése
Fiat Riegler
Értékelése: 2
Képek az autómról
Fenntartási költség | (2) | Évjárat | 1996 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 6 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 3000 |
Megbízhatóság | (1) | Vezetett km | 100000 |
Szerviztapasztalat | (2) | Átlagfogyasztás | 11 l |
Előző autója? | 1500 | Következő autója? | Opel Astra classic II. |
Ennyire szerette | (3) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (3.1/10) |
