A kis szerethető, kopott olasz dög.
Szöveges ítélet
Sziasztok! Jó ideje olvasgatom a Népitéletet, és én is ihletetet kaptam, hogy megosszam veletek az én és a kis Bravom történetét, leginkább azért, mert ahogy nézegetem az írásokat, meglehetősen megosztó masináról van szó.
A történet 1997 márciusában egy Fiat gyártósoron kezdődik... na jó azért ne ugorjunk ennyit vissza az időben :D Habár mégis, mivel az én szeretett kisautóm 1997 júniusában került forgalomba, újonnan kis hazánkban. Egy bonyhádi hölgyé volt, aki 5 éven keresztül hajtotta, bár arról nincs információm sajnos, milyen tapasztalatai voltak, de érzésem szerint vigyázott rá :) 2002-ben kis időre kikerült a forgalomból, majd édesanyám párjának sógórának a bátyja vette meg. (Ez tisztára olyan lett, mint az Űrgolyhók Darth Vader-es jelenete :DD). Nála 11 évig volt az autó, szintén szeretetben, békességben.
2013-ban került a családunkba a Bravo, édesanyám párjának első autójaként. Nagy öröm volt, ugyanis évek óta nem volt már kocsink, nagyon jól jött, mondjuk kapásból féltengely cserével indult a kapcsolat. Jött ment, tette a dolgát, egy szó nem érte a ház elejét, annak ellenére, hogy használva volt rendesen, napi 40 km került bele. Egy defekt illetve egy kuplung csere történt időközben.
2016-ban kerültem én a képbe. Augusztusban lett meg a jogosítványom (elég vicces és nehéz sztori volt, de most a kocsi a lényeg :D) és nagyon akartam már vezetni, viszont családi okok miatt ekkor a Bravo távol volt. Nagy szerelmem volt az Opel Calibra, milliószor elképzeltem magam, ahogy flexelve begurulok vele a suliba, naív kisgyerekként bele sem gondolva abba, hogy egyrészt nagyképű kis nyominak tartottak volna, másrészt nehezen tudtam volna kereset nélkül fenntartani egy majd 30 éves lerúgott hülyegyerekautót, bármennyire is jól nézett, illetve szerintem még néz is ki. Arról nem beszélve, hogy nem kicsit sok lett volna a paci... Szeptemberben visszakerült a Bravo a családba, majd novemberben anya párja munkát kapott Németországban, és volt olyan kedves, hogy megbízott bennem és itthagyta nekem az autót. December elsején vezettem először egyedül, mind az autót mind összességében, amikor leálltam és kiszálttam, a lábaim szabályosan remegtek, hogy képes voltam elvezetni egy kocsit :D (bagatell dolognak tűnik, de számomra hatalmas jelentősséggel bírt.) Ezen kívül egy kis baleset is történt. Egy hét volt hátra a szalagavatómig, én pedig eldöntöttem, hogy én fogok vezetni, ha már van autó, kibírok egy éjszakát ivás nélkül. Igen, én kibírtam, osztálytársam, akit én vittem haza viszont nem, és hazafelé a buliból előjöttek a fürge róka lábak, és kapott a Bravo belseje... (remélem senki nem eszik miközben olvassa ezt :D)
Eltelt egy esztendő, ezalatt felváltva használtuk a kocsit, bár javarészt az enyém volt.
Az első nagyobb gond nálam 2017 decemberében jelentkezett. Feltöltöttem az aksit, majd ahogy indítottam, felugrottak a mutatók, de nem történt semmi. Na mondom nagyszerű. Másnap elvittem anyát bevásárolni, már épp indultunk volna haza, amikoris nem akart moccanni. Már körbetoltuk a fél parkolón a kocsit még mindig semmi. Szerencsére ismerősünk elérhető volt, eljött, bebikáztuk, aztán sikerült hazajutni. Először sarut cseréltem, azzal elment még egy fél évet, majd végül az akkumulátor végleg kilehelte a lelkét, mert már a júniusi melegben sem akart indulni. Még szerencse, hogy lett egy másik véve, mivel azon a hétvégén nyarlani indultunk, aztán vicces lett volna, ha ott ragadunk (bár egyikőnk se nevetett volna nagyon...)
2018 elején még kapott egy új vezérlést, kitudja mikor volt cserélve alapon, illetve a küszöbök lettek újak, mivel rozsda bácsi miatt képes voltam 4 ujjal már felnyúlni az autómba...
Eltelt 2018, közben tette a dolgát rendületlenül, elvitt engem és haveromat egy felejthetetlen gólyatáborba, járkáltam vele, mindezt nagyobb hiba nélkül.
2019 elején viszont előjöttek olyan apró problémák, mint pl. a fék úgy üt, mint ahogy Phil Collins püfföli a dobokat az In the air tonight című számában, illetve a nagyszerű magyar utaknak illetve a 22 évnek köszönhetően úgy kóválygott az autó az úton, mint Pista bá' hazafelé a kocsmából egy kis kőműves-aktimel kúra után. Olyan kerékösszetartásom volt, amihez képest Matolcsy György szemei nyíl egyenesek... Ennek tetejében pedig műszaki is lejárt júniusban, úgyhogy nem volt mese, javítás kell. Ekkor szembesültem először igazán az autótartás költségeivel (a kocsi még nem volt ekkor a nevemen, úgyhogy elenyésző volt a biztosítása), amikor a szerelő kimondta, hogy 100 ezer lesz nyeltem egy nagyot... Vagy tán kettőt is, már nem emlékszem... Persze tudtam, hogy ha ez rendbe lesz évekig nem lesz vele bajom. A hibák elhárultak, és egyszerre csoda volt vezetni a kocsit :D
Nyáron anya párja vett egy G Astrát, úgyhogy hivatalosan is enyém lett a kis Bravo, mint életem első autója. Nagyon boldog voltam, hiába használtam már 3 éve, mégis hatalmas dolognak tartottam, hogy a nevemen van egy kocsi. Legalább olyan hatalmasnak, amekkorára a biztosítás ugrott, dehát 22 évesen, relatíve friss jogsisan az embernek le kell nyelnie ezt a békát.
Októberben viszont jött egy nem várt probléma. Indulnék haza a kocsival,erre nem akar beindulni... Gyújtás megvan, fordítom tovább nem indul. Hát mondom ez nagyszerű. Nagy nehezen hazajutottam, indítgatom, nem akarja az igazságot. Kisvártatva rájöttem, hogy úgy beindul, ha erélyesebben nyomom bele a kulcsot a zárba, dehát ez nagyon nem egészséges így. Aztán úgy voltam vele, hogy hagyom a dolgot, ha indul.
Tavaly év végén új szerelem szele fújt meg, az első generációs Seat Leon. Fél éven keresztül csak azon járt a agyam, hogyha megvan rá a pénz már veszem is meg, a Fiatomat nem kis mértékben háttérbe szorítva ezzel. Úgy voltam vele, én már nem nagyon akarok költeni rá, csak menjen. Minderre csak rákontrázott, amikor már erőltetve se akart indulni, szívem szerint adtam volna el akkor rögtön, nem érdekelve ki veszi meg, ki bontja el stb (a történetnek egy mellékszála, hogy sajnos soha nem állt garázsban, így lakkot egyre inkább csak nyomokban tartalmaz, úgyhogy hiába szép formájú autó a mai napig, esztétikailag az enyém nagyon nincs a toppon, ezért is szerettem volna túladni rajta). Egy hónapja viszont úgy tűnt, hogy sajnos nem lesz meg az elegendő pénz a Leonra. Ekkor már jó ideje agyaltam, hogy tudnék túladni a Fiaton, viszont mindvégig bennem volt, hogy a szívem szakadna meg érte, annyira hozzám nőtt már az autó. Sok emlék köt hozzá, első autó, buli utáni rókavadászat, gólyatábor, stb. Úgyhogy úgy döntöttem megtartom, nem kockáztatok egy mindőssze pár évvel fiatalabb, legalább 100 vagy akár 200 ezerrel több kilómétert futott autóval. (Ezen sorok írásakor a Bravo órája garantált 156 ezret mutat, ami szerintem kisebbfajta csoda egy 23 éves kocsitól).
Szóval Bravo marad, de még mindig úgy viselkedik, mint egy hisztis pi... primadonna. Ha van kedve indulni, indul, ha nincs, nem indul. Komolyan én már azon agyaltam, hogy attól függ, milyen időjárás lesz aznap, vagy ez az autó egy Transformer, és tényleg él. De elhatároztam, hogy rendbe hozom. Kezdésnek olajat cseréltem, mert már nagyon ráfért. Utána rendeltem bontott Brava gyújtáskapcsoló házat, ugyanis abban biztos voltam, hogy nem az önindító adta meg magát. Ekkor szembesültem az új gonddal, a kapcsolóházat nem tudom leszedni. Mondom jól van akkor, sejtettem, hogy ez sem fog sikerülni. De nem hagyott nyugodni a tudat, pár napra rá elkezdtem szórakozni vele. Nagy nehezen kikaptam a zárhengert, fújtam WD-40-nel, mint hülyegyerek a levest, semmi, még mindig nem jó. Már a sokadik idegbajon voltam túl, amikor is gondoltam egyet, szedjük le a Brava kapcsolóról a gyújtásbetétet, és tegyük rá a Bravo kapcsolójára. Kisebb nehézségek árán lejött a régi, felkerült az új, indítom a kocsit, és láss csodát! pöcc-röff, erőlködés nélkül. Indítom megint, úgy indul, mintha vadonatúj lenne. Szabályosan hallottam ahogy a kövek zuhannak le a szívemről, olyan boldogságot éreztem, amiben nem volt részem mostanság. Indul a kocsim! Egyben mérges is voltam magamra, hogy 7 hónapon keresztül egy egyszerű gyújtáskapcsoló betét tette rémálommá az autózásomat, és erre nem tudtam rájönni, dehát pedagógusnak készülök, nem autószerelőnek :/. Ezt követően kapott előre két új gumit, nagyon baba Falken-eket *.*
És így áll most a történetem az én 1.4-es 1997-es Fiat Bravommal. Jelenleg jobban szeretem, mint valaha, amihez nagyban hozzájárul, hogy velem egy idős, és zöld, ami a kedvenc színem :) Külsőleg sajnos jelenleg nagyon csúnya, de eltökélt szándékom, hogy rendbe hozzam rövid időn belül, mert ez a kocsi megérdemli. Új fényezés, pici spoiler (gyári Bravo spoilert szeretnék, nem ruhaszárítót :D), hátsó ablak sötétítés, ilyesmi. Nem hülyegyerek autót akarok belőle, se nem OT-kocsit, éppen csak azt, hogy elegáns legyen a picike :) emellett egyetlen bajom van még vele, S, tehát alapfelszereltség, úgyhogy rettentően fapados, pár kényelmi extrát szeretnék még bele (elektromos ablakok, központi zár).
Bocsi, hogy hosszú lett (bár a legendás és nagyszerű Digó Limó nyomába se ér :D), szeretek hosszan mesélni :) Egy a lényeg, nem kell félni a Fiattól. Ha az ember egy jól karbantartott, nem lerúgott példányt talál a Bravoból vagy Bravából egy kifejezetten megbízható, kellemes, élhető kocsit kap, aminek a formája a mai napig is megállja a helyét. Az 1.4-es motortól viszont ne várjon sokat az ember, nem rossz, de a jótól is messze van. Az enyém elég lomha, nagyon sokat fogyaszt (bár ez erősen igaz ezekre a motorokra). Talán az 1.2-es vagy 1.6-os sokkal jobb, de abból kell főzni ami van :)
Köszönöm szépen ha elolvastad! :)
Hibalista
- Első fék, lengőkarok, kormányösszekötő, axiális tengely, kuplung, féltengely, gyújtáskapcsoló
Ide hordtam szervizbe
Ismerős autószerelő csinálja, illetve az egyszerűbb dolgokat pedig én.
Értékelése:
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 1997 |
| Kényelem | (5) | Használati időtartam | év |
| Teljesítmény | (4) | Km vásárláskor | 0 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 11000 |
| Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 11 l |
| Előző autója? | – | Következő autója? | Bravo (2007) majd idővel :) |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (8.3/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan