Éhes szerethető első szépség
Szöveges ítélet
Már egy ideje igényes, megkímélt használt autót kerestem, maximum fél millióig. A hasznaltauton, a jofogason egyaránt keresgéltem, míg rátaláltam egy szimpatikusra.
A jofogason meghirdette az uriember, mint magánszemély. Hívtam, egészen normális embernek tűnt.
Miskolcról Ózdra lementünk, ahol először megtekintettük a járművet. Első benyomásom az volt, hogy nem egy új autó, de megkímélt és jó állapotban volt, ahogy az a hirdetésben is volt. A papírokat átnézem, kérdezem, hogy mennyire megbízható meddig tartotta stb., mikor kiderült hogy a magánszemélyből hirtelen autókereskedő lett. Kezdtem gyanakvó lenni, miért ilyen olcsó egy ilyen autó, de ahogy láttam, a Nubira nem a presztízséről híres, nagy az áresés. 400.000 várt el tőlem (enyhe célzással, már a tesztúton "400.000 számítottam be" szöveg feltűnő volt), amiből 365.000 lett. 65.000 aznap átadtam, másnap mentünk az autóért.
Másnap megvétel előtt egy szervízt felkerestünk véglegesítés előtt, ahol rendkívül felületes módon elintéztek mindent (a csöpögő kormányszivattyút egyáltalán nem vették észre, ami nekem röpke kb. 60.000 forintomba került utólag), aztán megvétel. Ez volt a Dollár Autókereskedés, Kakas László. Autót vásárlók figyelmébe ajánlom, hogy kereskedőtől NE, és még a szervízben is kétszer gondoljuk meg utána (a szerelő se lát mindent).
Apró esztétikai hibák (jobb hátsó ajtó horpadás, motorháztető horpadás, kagylós kőfelverődés az üvegen ezek nem vészesek) voltak rajta már a megvételkor.
Szerethető autó. Nekem a fabetétekkel ellátott műszerfal van az autóban, otthonos és szerethető belső. A klíma rendesen megy (ezt megvétel után egyből tisztítottam is otthon sajátkezűleg) egyaránt meleg és hideg is, ezzel nincs gond. A kilincsekről a réteg lejött (ez már egyszer cserélve is volt), de ennyi baj legyen. Amit észrevettem, hogy a bal visszapillantó elektronikusan csak jobbra-balra irányítható, fel-le nem, ennek is utána kell járnom.
A véleményem eddig az, hogy ennyi pénzért egy egészen tágas kis családi autót kaptam, nem kevés fogyasztással. Én Prowerdose adalékot használok az autóban, ez még tesztelés alatt áll, eredményeket később tudok közölni. A csomagtér tekintetében szintén jó, tágas, bárcsak ne kulccsal kéne nyitogatni vagy a vezető ülésről gombbal, igazán beszerelhettek volna valamit, amivel kinyitható lett volna ott helyben (ez igazán idegesítő, igen). Szép, ki ne szeretné az elsőt? Remélem megbízható lesz a szomjas vadóc.
Frissítés 2015.12.02 (2. hónap):
Nos, egy elég nagy szervizen vagyunk túl. Előjött az összes rejtett hiba, amiért valószínűleg ennyire túl akartak adni rajta. A kormányszervó szivattyú, toronycsapágyak, stabilizátorok, kuplungszett, réz fékcsövek, gyertyák (pontosan leírtam a másik rovatban az árakat) cseréje kb. 200-230.000,-Ft összegbe került.
Bajai ellenére nagyon megszerettem, most már van egy törődő igazi gazdája. :)
Hibalista
- Az alábbi szervizek az anyag és munkadíj költségét egyaránt tartalmazzák: 4x NGK gyújtógyertya csere 8320; hosszbordás szíj csere 10253; vonóhorog csatlakozó csere 4972; 2x réz fékcső 21798; kuplungszett csere 68616; kormányszervó szivattyú csere 51745; 2x toronycsapágy csere 34568; 2x stabilizátor csere 11062; autórádió ki-be szerelés ára 5000
Ide hordtam szervizbe
Illyés autóház, Miskolc (a leglelkiismeretesebben dolgozó megfizethető szerelők, nem a lehúzós fajta műhely, nagyon ajánlom, ha szerelő akkor csak ide!)
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
Bordás Attila, autóvillamossági szerelő, Miskolc (nem túl szimpatikus, számomra kellemetlenkedő volt a viselkedése, nem ajánlom)
Értékelése: 4
Képek az autómról
Fenntartási költség | (3) | Évjárat | 2000 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 193000 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 4000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (6.9/10) |
