Inkább háztartási gépet gyártsanak, mint autót
Szöveges ítélet
Érdekes módon, amikor megtaláltam egy használtautó kereskedésben idegenkedve az emblémától az elején mégis valahogy megtetszet a formája az alacsony ára és a felszereltsége. Gondoltam miért is ne, hiszen benne van minden akár egy luxusautóban: klíma, bőr, elektromos kütyük minden. Műszakilag is kifogástalanak tűnt kivéve a kipufogó, ami sok helyen lyukas volt, de gondoltam ez semmi és belevágtam. Elején egész jó döntésnek látszott, a szerelőm is ebben erősitett meg azzal, hogy felmérés után nem talált benne műszakilag kivetni valót. Örültem is, hogy milyen jól felszerelt és még pénzem is maradt. Aztán jöttek sorban a dolgok. 1. nem tudtam megszokni az ülést, ami egyébként elegáns világos szürke bőr volt, de a bőr rettenetesen csúszott, az ülésnek oldaltartása szinte semmi.A bőr nagyon hideg télen és ehez a modelhez nem szereltek üléfűtést gyárilag, de ellenben nyáron úgy száll ki az ember minha be pi..t volna. Az ülést legalacsonyabbra leengedve is zavart a kilátásban a belső visszapillantó tükör. Nem működött a klíma és a fűtés is gyalázatos volt benne. Lyukas volt a radiátor, amitől teljesen bepárásodott a szélvédő, ezt súlyos 10 ezrekért sikerült kicserélni gondoltam, na majd most már jó meleget fog adni, de nem így lett továbbra is halovány volt a fűtés.
A futómű is furcsa volt kanyarokban billeget az autó, pedig nem mondható igazán magasnak. Később jöttek a gondok, az első féktárcsa ütött. Ez le lett cserélve nem az autó hibája a féktárcsa volt vacak pedig csak pár 100km futottak. Később a kormány összekötő gömbcsukló kezdett recsegni- csörögni majd ezt követte a lengéscsillapító és a toronycsapágy, pedig igen kíméletesen volt használva az utakhoz mérten is.
Rengeteg volt a műanyag alkatrész sajnos a rosszabbik fajtából, ami a gyenge kivitelezéssel párosult.
Ugyan akkor az opeles ismerőseim, akik vezeték megvoltak vele elégedve sőt többen is mondták jobb mint a vectra.
Ami pozitív volt számomra az a hosszú váltó áttét. Az ötödik szinte minden helyzetben használható volt 40-160km/h- ig. A motor elég nyomatékos alacsony fordulaton is elég erő van benne. 120km/h-ról nagyon lassan gyorsult feljebb, de azért a 160km/h tudta. Borzasztó zajos a motor. Fékek elég hatékonyak megfelelő gumikkal rövid fékúton belül megáll. Összességében nem rossz autó csak lehet, hogy túl magasak voltak vele szemben az elvárásaim.
Mindenesetre örültem annak, hogy eladtam.
Hibalista
- Lengés csillapitó, toronycsapány, kormány összekötő rúd, első ablak határoló sín elrohadt, klíma kompreszor, elektromos ablak vezérlés, fűtő radiátor, kipufogó, erős szelep zaj, műszerfal borítás felkunkorodott.
Ide hordtam szervizbe
Saját
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1998 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 135000 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 19800 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | Maxima | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (4) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.6/10) |
