Nem sznobnak való autó
Szöveges ítélet
Alapfilozófiám, hogy autóvásárláskor a várható felhasználás módját és a rendelkezésre álló pénzügyi keretet kell meghatározni és ezek alapján dönteni. Ezután jöhet az egyéni ízlés, az esetleges márkahűség, a piacon/kereskedésben szerzett tapasztalatok, az önmegvalósítás, stb-stb.
Esetünkben egyszerű volt a képlet: második, városi autóra volt szükségünk, amellyel iskolába tudjuk hordani a gyerekeket, munkába járni, bevásárolni. Egyéb célokra ott a kétezres dízel Laguna, a hosszú utakat azzal intézzük, városi szaladgálósnak viszont nem való! A feleségem előző autója (Peugeot 206) bevégezte pályafutását nálunk, miután egy saját hibás karambol után egy kontár vette kezelésbe, a javítás után többet volt szerelőnél, mint otthon, de jó sose lett, mennie kellett. Először használt Suzuki Swifteket (vasaló) nézegettünk, de kókányolt romokat találtunk kétes eredettel, egy millió feletti áron, volt, amelyiket be sem tudták indítani a próbaútra... Ekkor jött az ötlet a nejemtől, hogy inkább hitelt vesz fel, de megnézi az új autókat. A keret szűkössége kapcsán semmi más nem jött szóba, csak a Sandero. Elmentünk, megnéztük, megrendeltük. Négy hónapra rá meg is érkezett Marokkóból a fehér példány, akkor már 2018. december elejét írtunk, és a gyerekekkel túl voltak néhány hideg, esős sétán az egy kilométerre lévő buszmegállóig vagy onnan vissza. Sokszor kollégák, barátok hozták haza őket, mert én épp dolgoztam esténként.
Azóta 17.000 km-t tettünk a kocsiba, ennek 95%-a városi szaladgálás. Autópályázóknak, ingázóknak ez nagyon kevésnek tűnhet, viszont ez idő alatt gyakorlatilag minden nap használatban volt, néhány kilométer oda, majd este ugyanaz vissza. Azóta minden nap hálát adok az akkori döntésünkért. A motorja a turbó nélküli ezres háromhengeres, 73 lovacskával, ami nem teszi versenyautóvá, de a városi lámpázásokhoz tökéletesen elég. Néha elvisszük hosszabb utakra is, akkor egy kicsit meghajtom, óra szerint 110-120-al kényelmesen elvan, arra kell figyelni, hogy lendületből előzzünk, de aki rutinos sofőr, az könnyen át tud állni fejben és tisztában van a korlátokkal. Az ajtóborítás rideg, kemény műanyag, az ülések az oldaltartás kifejezést hírből sem ismerik, viszont kellemes kárpitozásúak és én a 189 centimmel is kényelmesen elférek, és - igaz nem magam mögött, - de hátul is jól elvagyok benne. A csomagtartója jóval tágasabb, mint a 206-osé volt, az ajtónyílások is nagyobbak, a magasabb építés miatt rosszabb úton, enyhe terepen is elmegy, padkát is támadhatunk vele, épp ezért kanyarokban viszont ne forszírozzuk a tempót.
Negatívumok: az illesztési hézagok nem egységesek, a lemezek konganak, a hangszórók nem vájt fülűeknek és zenészeknek valók (ezektől még remekül alszom). Ami inkább zavaró, hogy egyesből kettesbe váltva kissé felbőg a motor, azaz nem ejti vissza a számomra elvárt módon a fordulatszámot, de megtanultam kisebb gázzal elindulni vele. Nálam sem veszi mindig elsőre a rükvercet, általában másodszorra már igen.
Pozitív meglepetések: tetszetős műszerfal/kormány, USB-t fogadni képes autórádió, könnyen párosítható telefon kihangosítás, ledes lámpák elől-hátul, start-stop rendszer (bocs, de én mindig kikapcsolom, szerintem nem tesz jót a motornak és egyéb alkatrészeknek), gázteleszkópos motorháztető (komolyabb autókban sem általános), és persze a fenntartási költségek: a fogyasztást nem picikézzük, általában 5000,-/hét :-), de a teljesítmény tükrében nem lehet sok. Túl vagyunk a második olajcserén, helyi Renault szervizben az első évben 30.000, a következőben 37.000 volt a számla! A gyerek túlhúzta az egyik hátsó biztonsági övet (bekrepált a visszahúzó mechanika), azt a szervizben garanciában kicserélték, pedig már régen túl voltunk a garanciaidőn... Most, két évesen kiégett az egyik tompított izzó. Ergo szerelőt nem látott, minden nap harcba indult és onnan visszatért. Számomra ez a legfontosabb erénye, én nagyon untam már a szerelőhöz járkálást és az azzal járó logisztikát és kiadásokat. Aki csak a négy karika, vagy a kék-fehér propeller mögött tudja magát elképzelni, annak nem való a Sandero, de a fenti felhasználásra bárkinek ajánlom, annál is inkább, mert használtan is remekül tartja az árát. Mi még 2,5-ért vettük a középső felszereltséggel (Ambiance), azóta a teljes fapad is 3 millió közelébe ért, a hirdetések alapján két évesen a beszerzési áráért tudnám eladni (ma épp fél évvel idősebbet kínálnak ugyanilyen motorral és futásteljesítménnyel 2,7-ért!!!). Mutasson még valaki ilyet.
Hibalista
- Bal első lámpa H7-es izzója kiégett (1000 Ft). Jobb hátsó ülés biztonsági öve nem húzódott vissza - garanciában cserélték.
Ide hordtam szervizbe
Renault Gold Cars Nyíregyháza
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2018 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (4) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 17000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | l |
Előző autója? | 206 1,4 benzin | Következő autója? | Lehet Dacia is |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.6/10) |
