Több funkciós Limousine
Szöveges ítélet
Nem feltétlen Daciában gondolkodtam, de a kipróbálásnal meglepően jól szerepelt,
így rá esett a választás. Döntesemet megerősítette, hogy a francia konkurensei
7-800ezerrel, a németek ugyanezzel a felszerereltséggel kb 1.5milliöval drágabbak,
és nem igazán éreztem azt a nagy különbséget.
Talán design-ban többet nyújtanak , de műszakilag semmiképpen.
Egyszerű kemény műanyagokból van, hidegen kicsit zörgős.
A kidolgozás kicsit helyenként puritán, de ennek ellenére szerethető.
Nagyon praktikus, jól használható, megkönnyíti az életemet.
Fenntartása a többi autóhoz képest úgy gondolom gazdaságos.
A bevált 90 lóerős dci motor jól viszi, van benne nyomaték bőven,
még megpakolva, emelkedőn is jol helytáll.
3 fős család vagyunk, kerékparostul beférünk az utastérbe,
de még egy komolyabb, rokonokkal kiegészült nyaralás is csak egy rutin feladat a járműnek.
Előtte egy dci Kangoom volt, amit nagyon szerettem,
de ez az autó már sokkal korszerűbb, csendesebb, nagy feljődés.
Jól felszerelt autó, nagyszerű és sokoldalű rádióval, menetstabilizátorral.
(ez utóbbi magas autóknál nagyon jól jön)
Kicsit kemény a futóműve, ez a lepukkant pesti utakon néha zavaró,
de jó minőségű úton, autópályán remekül fekszi az utat.
Családi és munka autóként is funkcionál napi használatban,
egyszóval nyúzva van:)
Különösebb bajom nem volt vele.
A kuplung felmelegedett állapotban néha kicsit rázott, ezért inkább kicseréltettem.
Ez sajna csak saját költségre ment, a Renault Hungária nem vállalta gariban,
mivel kopó alkatrész ( na ok., de....)
A szokásos Daciás üléslötyögés is néha megjelenik, de engem nem annyira zavar.
Ennek a garis javításával szintén lepattintottak....
A Dacia ugyan román márka, de ez az autó a Renault-Nissan terméke, és Marokkóban gyártják.
Alkatrészei a fent említett cég fejlesztései és termékei, tehát a szocialista sztereotípiáktól
nyugodtan el lehet tekinteni, tökéletesen és megbízhatóan működik rajta minden.
Összességében sznoboknak semmiképpen nem ajánlanám,
de aki egy egyszerű, megbízható, praktikus autót szeretne jó áron, annak mindenképpen!
Hibalista
- kuplung tárcsa: 100.000Ft - index kapcsoló csere: gari
Ide hordtam szervizbe
Tamás autó kft
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Baumgartner
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2014 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 10000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 50000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Kangoo | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.2/10) |
