(X)sar a javából
Szöveges ítélet
Már az elején leszögezem a legfontosabb dolgot az autóval kapcsolatban. Szerintem:
sima magánember ne vegyen ilyet, csak olyan aki tudja mik a típushibái, és meg tudja javítani őket olcsón. Vagy éppen nem érdekli, és élni tud velük (már amelyikkel lehet). Normál halandó ember ne vegyen ilyet használtan, mert rengeteget fog rákölteni!
Azt autóról szüleimnél (nem biztos, hogy mindenre emlékszem):
Azt autót édesapám vette szalonban. Egy 92-es 1.3-as fehér 5 ajtós Swift után 2002-ben egy komolyabb autóra gondolt, ezért venni akart egy 1.6-os 5 ajtós Swift-et manager felszereltséggel 2,4 millióért. Amikor ezt meghallottam, megkérdeztem, hogy ennyiért miért nem vesz egy normális autót? Ezen elgondolkodott, aztán végül hallgatott vagy nem hallgatott rám: vett 3.8 millióért egy Xsarát. A Xsara mellett igazán csak az egyes Focus volt versenyben, de miután mindkét autót kipróbálta a Citroenes eladó felhívta, és meggyőzte. Én meg fogtam a fejem. Meg amikor beleültem. Szűk, sötét bunkernek tűnt a Swift után a belseje. Na mindegy.
Szüleimet végül is jól kiszolgálta, bár édesanyámnak kényelmetlen volt az anyósülés, én már koromnál fogva nem jártam velük sehova. Egyébként szerették az autót.
Azt autóról nálunk:
2012-ben (mint látszik, következetesen 10 évente (82-ben vettek egy Skoda S120-at)) új autót vettek. Most egy 6-os Golf 1.4 TSI-t. Igen, azzal a vezérműlánc problémás motorral. De hozzá kell tenni, hogy nagyon keveset használják.
Szóval a Xsarát megkaptuk 100,000 kilométerrel, az órájában. Már voltak rajta kisebb garázsba parkolási sebhelyek, de 5 méterről szinte újnak látszott. Addig az kombi F Astránkkal jártam, amit nagyon megszerettem. Családi autónak katasztrofális volt, viszont csak munkába járni jó. Nem volt benne még légzsák. Se szervokormány, se semmi. Zörgött, hangos volt, de jó volt. Átültem a Xsarába, és kezdődött a szenvedés. Hiába a klíma, szervokormány, állítható ülés, hiába volt csöndesebb, akkor is egy szar volt: kényelmetlen; nem veszi a hátramenetet, csak harmadikra; bár csöndes volt, de valami mindig nyiszogott benne. Nyiszogott az ülés műbőr oldala, ahol hozzáér a műanyag borításhoz (itt ki is lyukad mindegyik ülés). Kanyarodni utáltam vele. Az üléseinek nulla oldaltartása van (110 kg, 188 centi). Minden kanyarban a bal könyöklőn vagy a kormányba kapaszkodtam, mert kiestem az ülésből. Ha gázt adtam, akkor 5 centit belemélyedtem az ülésbe, ha fékeztem, akkor meg 10 engedett vissza. Borzasztó fárasztó volt vele menni. 45 perc vezetés után úgy szálltam ki belőle minden nap. Hogy vigye innen valaki ezt a szart. Hajlított lábbal kellett benn ülnöm, jobb oldalon a boksz nyomta az alsó lábszáramat. A hátam megfájdult benne. 1 hét hasznlat után visszaültem az F Astrába, hogy megnézzem, nem csak bemagyarázom magamnak, hogy mennyire rossz a Xsara. És beültem a fostalicska Astrába, és kényelmes volt, és zörgött, de ne mnyiszogott, és nirvana. De az Astrát eladtuk, maradt a Xsara.
A beltér hulladék minőségű. Kopogós műanyag, meg gumírozott műanyag, ami megkarcolódik, és örökre látszódik. A középső légbeömlő függőleges elzáró kereke fölött van a + jel, alul a –. A kerék nem jár túl könnyen, ezért nyomni kell. Amikor a + felé nyomtam rendszeresen beleállt a dombornyomott kínai homokozó lapát minőségű műanyagból készült + jel, és megszúrta az ujjamat. Egyszer megnyomott egy ideget, és elzsibbadt az ujjam. Télen a bal lában mindig fázott az autóban, mert a lábra fújó a jobb láb mögé, az ülés tövébe fújja a meleget. Sose volt melegem benne télen. Hitvány az egész. Gyűlöltem. Aztán mellette jártam még a Ladámmal is. A pedálok nagyon közel vannak egymáshoz. A kuplungpedált csak oldalról lehet nyomni. Ki is lukadt féloldalasan. A fényszóró visszajelzője villog 2 percenként, és fel is kapcsolgatja a lámpát, úgyhogy 4 évig felkapcsolt lámpával használtuk. Egyszer aztán a ködlámpát is kipróbáltuk, és folyton lekapcsolgatta. Néha magától bekapcsolta a sebességkorlát jelzést, és akkor csipogott 60 km/h fölött. Volt, hogy nem tudtuk pár napig kikapcsolni. Talán ez is BSI hiba lehet. Bár az autó 14-ből 9-et garázsban töltött, a fényszóró burkolatát kicsinálta az UV sugárzás. Undorító sárga lett, és rosszabbul is világított. Vettem egy TrutleWax polírozó szettet, kb. 1 évig jobban nézet ki, de jó akkor sem lett. A lökhárító koptatója folyton lelóg a bal oldalon (típushiba, igaz nem zavar senkit, csak nem néz ki jól). Hosszabb, változó ívű kanyarban lehet érezni, hogy a kormányrásegítés nem lineáris. Van egy pont, ahol elkönnyül, mint amikor csúszik az autó eleje. Először baromira megijesztett vele egy hosszú gyorabb kanyarban. Aztán tudatosan hozzászoktattam magam. A fényszóróizzó cseréje külön művészet. Cserekor rendszeresen elküldtem mindenhová azt, aki tervezte az autót.
A motorja erős, autópályán is lehet vele tartani a 160-at. Viszont annyira benne van a nem akarás. Gázlenyomásra nem történik sokáig semmi, aztán egyszercsak eszébe jut, hogy menni kellene, de igazából nem akarna menni. Alacson fordulaton nem húz (a 16 szelepesek tulajdonsága). A hangja 4500 felett egész sportos.
Aztán visszavették a céges autót a feleségem alól, úgyhogy ő járt vele, én meg a Ladával. Feleségem is gyűlölte, de nem akarta bevallani, mert úgysem volt más helyette. A Xsara lett a családi autónk 2 évig, mert nem volt pénzünk jót venni, még egy hulladékot meg nem akartunk. Ingyen volt az autó, de akkor is szar volt. Mivel a két gyerek is ebben utazott nap mint nap, ezért mindent megcsináltattunk rajta, ami baja volt. Aztán 2 év után elkezdett morogni a váltója. Elvittük megcsináltatni, de nem sikerült. Aztán a motor kopogásosan égette a benzint: gyújtótrafó csere. Aztán használtuk még morgó csapággyal az autót fél évig, és vettünk egy 8 éves Seat Altea XL-t. Mindenki örült, hogy kiszabadultunk a Xsarából.
De még el kellett adni. Meghirdettem hát, addigra 156ezer kilométer volt benne. De addigra még a futómű is elkezdett kopogni, megint előjött a kopogásos égés a motorból. Elvittem szervizbe, ahol azt mondták, hogy semmi baja a futóműnek, csak az egyik motortartó bak kopog egy kicsit. Jött az első vevő, két nepper. Elmentünk az autóval egy körre. Mire visszaértünk maga alá pisilt. Először azt hittem a kormánymű, de kiderült, hogy a fűtőradiátorba vezető cső kiöntött vagy fél liter vizet a motortérbe. Na, király! Ezt már nem vittem el megcsináltatni. Végül így adtam el, de el sem hittem, hogy sikerült. Volt aki a 330-ra hirdetett autót telefonon 220-ért vette volna meg. Hívott családapa, akinek családi autónak kellett volna. Neki nagyon nem szívesen adtam volna oda egy ennyire problémás, ráadásul rengeteg típushibával rendelkező autót. Végül olyan vette meg, aki ért hozzá, ismeri a típust, és alkatrészt is olcsón tud hozzá szerezni. Amikor megnézték az autót, akkor még mondták, hogy a hátsó csatolt lengőkarokból rozsdapor jön ki a csapágyazásnál, de még nem áll ferdén tőle az autó (típushiba). Mindegy, elvitték, én meg még mindig nem hiszem el. Nevetségesnek tűnt, hogy valaki ilyen autót akarjon venni, miután már megismerte. A váltóról elmondták, hogy keresett darab a bontókban, mert a differenciálműben letörnek a fogaskerekek, és azt ahogy kevergeti az olajjal a váltó, kiveri vele a váltó falát, és kilyukad. Valamint mondták, hogy valószínűleg BSI hibás (típushiba). Szóval a végére már csak a kormánymű nem ment szét rajta. Még közölte a vevő, hogy típushiba, hogy a hengerfej tömítés 10 év után ereszti a vizet kifele.
Ami jó volt benne:
Ingyen volt. A futóműve jó. Kb. olyan mint egy 5-ös Golfé vagy 2010es Octaviáé. Csendesebb, mint az Astra volt, jó az úttartása. Volt benne ISOFIX. A csomagtartó a 400 liter feletti űrtartalmával tényleg jó a kategóriájában. Mi (2 felnőtt + 2 kisebb gyerek) nyaraltunk vele. Belefértünk, de azért otthon hagytunk pár dolgot, és az utastérben is voltak cuccok. Kívülről egész pofás (szépnek nem mondanám).
Csak tájékoztatásképpen a típushibák várható javítási költségei kb.:
- Hátsó csatolt lengőkarok: 120e (van róla TC cikk)
- Kormánymű: 80e
- Váltó: 80e+
- Tekercsrugótörések 15-20e
- BSI hiba (központi számítógép) ?
- Hengerfej vízfolyatás
Ahhoz képes, hogy ez egy 156ezer kilométert ment, karbantartott autó volt, minden típushiba kijött rajta 1 kivételével (kormánymű). Milyenek lehetnek akkor a 2-300ezret futottak?
Hogy megérte e? Így, hogy ingyen jutottunk hozzá, azt hiszem igen. Bár minden egyes forintot sajnáltam rákölteni, de muszáj volt. Gyűlöltem, és mindig eszembe jutott, hogy ez az autó lehetett volna egy milliószor jobb 1-es Focus is :((((( Azt szerettük volna.
Szóval ne vegyél ilyet használtan! Újonnan még jó (most már ugye nincs), de használtan egy pénztemető lesz belőle. Vegyél inkább 1-es Focust!
Hibalista
- Hibalista szüleimnél: - - Megvétel után rögtön a légzsákhibát jelzett (garanciálisan javítva) - - Az állítható magasságú vezetőülés leszakadt a legalsó állásba - - Leszakadt a jobb hátsó külső kilincs - - Eltört az egyik tekercsrugó az első futóműben (ez meg hogy?) (típushiba) - - 1 liter motorolaj/10ezer kilométer fogyasztás (nem lett javítva soha) - - Fűtőventillátor csere (IC tönkrement rajta) - - Hibalista nálunk: - - Eltört az egyik tekercsrugó az első futóműben (nálunk is) 15e - - Kopogásos égés a motorban (1szer gyújtótrafó csere) 27e - - Hátsó kipufogódob csere 40e - - Bal első kerékcsapágy csere 15e - - A motortartó bak csavarjai kilazultak, és leszakadt a motor. A bak belenyomódott a vezérlés műanyag fedelébe 22e aztán még 25e - - Kuplungcsere - - Első féktárcsák csere, betét mindennütt csere - - Nem sikerült váltójavítás 10e - - Motortartó bak csere - - Fűtőventillátor javítás (igen, megint, most az egyik tranzisztor ment tönkre, magam cseréltem) 3e - - Letört a középső könyöklő fedele - - A kuplungpedál gumija kilukadt 500Ft - - Önindító behúzó tekercs 22e
Ide hordtam szervizbe
Újpest, Megyeri úti szervíz (nem az AKH): a futóműkopogás okát nem találták meg. A törött tekercsrugót nem találták meg, pedig még hangja is volt. A kopogásos égésre nem tudtak mit mondani, csak kicserélték a gyertyákat.Rendesek, és a normálisabb problémákat megoldják, a Swift-et oda fogom hordani.
Értékelése: 6
Másik szerelő értékelése
Sződön egy szerelő: a váltót nem tudta megjavítani. Nem kaptam számlát még az alkatrészekről sem, és drágán vett egy noname kuplungot az autóba.
Értékelése: 3
Képek az autómról
Fenntartási költség | (4) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (3) | Használati időtartam | 14 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (4) | Vezetett km | 156400 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Astra F kombi 1.4 | Következő autója? | Altea XL |
Ennyire szerette | (1) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (3.1/10) |
