Gyűlölet és szerelem nagy kettőse
Szöveges ítélet
A Citroennel való kapcsolatomat a Janus arcúság jellemezte. Szerettem és gyűlöltem egyaránt. Ami az érdekes, hogy ez a két végletes érzés bár két ugyanolyan márkájú és típusú, de különböző autókkal szemben alakult ki.
Ami a lényeg, hogy volt egy 1997-ben vásárolt új Citroen Xsarám, amiről csak annyit mondhatok, hogy igaz volt rá Murphy törvénye: "Ami elromolhat az el is romlik". Ebben az autóban valamennyi alkatrészre igaz volt ez az állítás, így gyakorlatilag nem is sorolom fel, hogy mi romlott el rajta, mert nem volt olyan része, amire ne lett volna igaz a fenti törvényszerűség. Ha autót lehetett utálni, akkor én utáltam rendesen, végül annyira megelégeltem a dolgot, hogy megmondtam a szervízbe vagy kicserélik, vagy adjanak egy igazolást, hogy jó ez az autó és akkor nyugodt szívvel adhatom el, a későbbi tulajnál felmerülő problémákért nem én leszek a felelős. (Ehhez persze hozzátartozot a márkaszervíz erőteljes dillettantizmusa is!) Végül nem merték bevállalni, becserélték egy másikra.
Ez az új járgány 2001-es 1.6-os 16V-s. Mintha nem is ugyanaz a gyártó lenne. Semmi bajom nem volt vele (legalább is a korábbihoz képest), egyedül a csomagtartó nyitóját és az elektromos ablakemelő motorját kellett cserélni a 6 év alatt, ami valljuk be egy francia autóhoz képest nem rossz teljesítmény különös figyelemmel a korábbi vasra.
Hibalista
- Az újabb járgányon csak a kopó alkatrészek cseréje volt, illetve a csomagtartó zárját kellett cserélni. Egyszer megadta magát az elektromos ablakemelő motorja is.
Ide hordtam szervizbe
Egy ismerős autószerelő javította!
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 6 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 80000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | xsara | Következő autója? | a hibátlan működés ellenére valószínűleg nem citroen |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.1/10) |
