Családapás, kényelmes
Szöveges ítélet
Tavaly decemberben vettük, mert a régi kiskocsira a műszaki miatt már nem volt értelme költeni, a pici is megszületett, kellett egy nagy autó, amibe belefér az utazóágy, a babakocsi, meg a rahedli bőrönd, hátizsák, minden, amivel az ember nekiindul egy nagyszülőlátogatásnak 400 km-rel odébb. Végignéztünk egy vödör autót itthon, de a végén hasznaltauto.hu lett belőle, Pesten sikerült, kalandos volt eléggé. 850 000 magyar forint volt az ára. Mentünk vele mindenhová, mert ha megyünk, akkor messzire kell menni, mivel 400 km-re szakadtam otthonról, a feleségem rokonsága is szanaszét.
Amikor megvettük, már hazafelé élvezkedtem az autópályán, mert a kis 26 éves 900 ccm-s VW Polo után maga volt a mennyország. Az első autó, ami megy, ha akarom (190-ig mertem, de még volt hely a lábam alatt), nem zabál sokat, elférek hátul is a 193 centimmel. Elől is sima, habár a kormány és a jobb combom közé éppenhogy befér a kezem (ülés legalul). De az alacsonyan lévő üléseket meg lehet szokni. Én megszoktam, megszerettem. A feleségem panaszkodik néha, hogy nehéz kiszállni. Ő még nem szokta meg. De szereti. Mert elférünk, és kurva kényelmes.
Tehát a francia autókkal szembeni előítélet nálunk rohadtul nem áll. Olcsó volt, keveset eszik, a szervíz sem drága, és a seggét sem üli el senki, ha messzire megy. Csak a klíma hiányzik, de ezt én csesztem el.
Hibalista
- Első körben jobb eslő kilincs. Bontóban vettem másikat, 5000 magyar forint volt az ára. Kicseréltem volna én, de szegecselt, körbejártam három szerelőt, sehol sem volt nagy szegecs, így márkaszervíz lett belőle, aholl az 5000-es kilincset 7500 forintért ki is cserélték. Volt vagy 10 perces munka, gondolom. A papírmelóval együtt 45 perc munkadíj került a számlára. Ekkor mondtam azt, hogy ide többet nem.
- 3 hónappal ezelőtt kaptunk egy jobb hátsó defektet autópályán, belsőbe´ 150 körül, kamion mellett. Téli gumik voltak még, spórolni szerettem volna. A kerékcsere után megálltam, hogy utánahúzok kicsit, persze a 100 kilómmal, lábbal. Egy csavar elszállt.
- Ezek után kezdődött az, amit a vétel után el kellett volna kezdeni, de akkor nem volt rá pénz. A csavar miatt szerelő, aztán jobb első gömbtámasz csere (6000 Ft), vezérműszíj, görgő, csapágy (susogott, mint a rohadás), szimmeringek (35 000 Ft). Meg négy nyári gumi (35 000 Ft szerelve). Meglepődtem, mert munkadíjjal sokkal többre számítottam.
-
- Ma (2008.02.12.) átéltem életem első koccanását, nekem durrant egy barom a lámpánál, ezerrel. Nekitolt egy szuzukinak. Akkorát csattant, hogy még. Kiszálltam, gondoltam, hogy szarrá tört a hátúja, de láss csodát, semmi. Elöl leesett a rendszám, meg megrepedt egy picit az alsó díszbiszbasz. Délre karosszériáshoz, majd ideírom, hogy mennyi volt az ára.
-
- És megtanultam, hogy az opel jobban törik, mint a xsara. :)
Ide hordtam szervizbe
Első körben, a kilincs miatt márkaszervíz, Nyíregyháza.
Értékelése: 1
Másik szerelő értékelése
Maszek, kolléga által beprotezsálva (rokon). Olcsó, jó, gyors.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 1999 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 147000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 10000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Polo 900 ccm 1980-ból | Következő autója? | kb. 5 év múlva Peugeot 407 SW |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.8/10) |
