Az imádott francia lány!
Szöveges ítélet
Életem első autója, melyet 53000 km-rel egy idősebb hölgytől vettem, s emiatt az elején kicsit lomha volt, de 2-3 hónap után már nem volt ilyen gond vele és azóta sincs!!! Egyszerűen imádom az autót!! Kényelmes, jó az útfekvése, jól viseli a magyar utakat is a fogyasztása pedig isteni! 6,6 fogyaszt autópályán 140-es tempóban klímával!!! Városban (dugóban állás-elindulás függvényében) 6,5 -6,8 a fogyasztása! 175 km a végsebessége (lejtőn lefelé egyszeméllyel elérte a 180-at is :-)). A kötelező szervizekre hordom, ahol a kötelezőkön kívűl a fékbetéteket kell cserélnem, mivel erősebb a lábam a kelleténél, de ez a használat, és nem az autó hibája. Garázsba tartom és naponta használom. Terveim szerint még legalább 3-5 évig aztán, majd a család második autója lesz és párom örökli, aki szintén imádja. Se a légzsáklámpa, se az olajjal nincs gond. A kézifékkart kellett beállítatnom, illetve a pótkereket kellett melegítve kilazítani, mivel 6 év nem használat után be volt rohadva. Azóta havonta kitekereb, majd vissza és jól működik. A kipufogónál a hátsó dobot cseréltem illetve a középső dobtól a csöveket is. A hátsó fékmunkahengert most kellett -6,5 év után- kicserélnem. Egyszerűen imádom az autót!
Hibalista
- Csak a kötelező szervizekre kellett behordanom!
Ide hordtam szervizbe
Megbízható munkafelvevők, hozzáértő szerelők a Citröen Wallisban.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2000 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 53013 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 50000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Családi Honda | Következő autója? | Citröen /illetve ahogy anyagi "kedvünk" megengedi/ |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.3/10) |
