Arra használd, amire való!
Szöveges ítélet
Nos, a gépjárművet cca. egy éve vettem, kéztől, nem kereskedőtől. A szervízkönyve a plusz garancia lejártán túl egy olajcseréig volt vezetve, szóval a benne lévő majd´ 65.000 km-ből ötvenegynéhány ezerig vezetve volt, márkaszervízben. És nem szimplán pecsétek, a megrendelőlapok, számlák, minden a szervízkönyvhöz volt csatolva, még az autó megrendeléséről szóló lap is!
Huszonéves vagyok, első autóm, és a család is használja. Eddig beletettünk 11.000 km, az egyetlen hibája a hűtőventillátor leégése volt, ami egy parkoló szegélykövezésére való felakadás egyenesági következménye...A kereszttartóról lebakkant a hűtő, a ventillátor befeszült, és aztán mikor kapcsolnia kellett violna, nem tudott, le is égett ahogy kell. szerencsémre a víz nem főtt fel, időben észrevettem a hőfokmérőt, nameg a füstöt a leégett ventillátorból, megúsztam a hengerfejezést :-) Ja, és időnként bejelez jobbra az index, nem tudom, miért, szerintem a családom nem szokott hozzá, hogy visszaugrik a kapcsoló magától, és megpróbálta valamelyikük jobbra indexelő állásban tartani.. Még nem veszélyes, ha már gyakran csinálja akkor kicserélem.
Nelem a fentieken kívül eddig SEMMI problémám nem volt az autóval, óramű pontossággal megy, indul hidegtől függetlenül, nincsenek bosszantó elektromos gondok, sehol eszébe nem jutott még otthagyni. A fogyasztása kritikán felüli. Mi kisvárosban használjuk leginkább (70%) ilyenkor nyáron 6,5 megfogja, télen megy 7 fölé valamivel. Hosszú távon 6 alatt fogyaszt, pedig még csak nem is strandpapucsban vezetem.
.(lakott terület 60-90, kint 100-130) Pl.: Szerencs-Gyula-Szerencs távot, öt (!) személlyel, nem tötymörögve, de nem is a lelkét kitaposva 5,8 l/100km fogyival abszolválta.. Legutóbbi fogyasztása majd 500 km, amiből nem egész 200 km volt csak közút, a maradék "város" 6,1 átlag.. A computer attól függően csal, vagy pontos, hogy hol használom,. Ha városban megyek 300 km egy hónap alatt, és közben ugye vagy 50szer leállítom, beindítom az autót, az átlagfogyasztáshoz hozzácsal vagy fél litert. Ha ugyanezt a távot egyhuzamban teszem meg, majdnem hajszálpontos.
Olajat egy cseppet sem fogyaszt két olajcsere közt.
A menetteljesítményéről annyit, hogy a 75LE nem F1-be való, de ha arra használod, amire való, tökéletesen elég. Nem kell őrülten előzgetni, 140-160-as tempót meg ez is tud, csak több idő kell neki amíg odáig kigyorsul. Nekem megfelel, akinek meg nem, az ne vegye meg, és ennyi.
2007. 03. 02. Nos, az indexkapcsolót végképp meguntam, gondoltam kicserélem, a gyári cca. 14.000-be fájt (volna) plusz a lakhelyem egyetlen számlaképes autóvillamossági szerelője egy kisebb banánköztársaság sikeres évi GDP-jét mondta be munkadíj gyanánt előzetesen. Persze az első szívroham után hangosan kiröhögtem, úgy számolt, hogy 3 (!) munkaórába telik kiszerelni, megnézni még plusz 2, és ha nem tudja javítani akkor még anyagár.. ez hatezres órabérrel számolva egy komlett havi munkanélküli segély,az alkatrészen kívül! mit képzel?! Arról nem is beszélve, hogy a múltkor kábé három óra alatt egy astrát komplett motor ki és beszereléssel meggyűrűztek a faterék a haverja műhelyébe..Mindegy, egy nem számlaképes de lelkes autóvillamosságis aki svarcba melózik otthon 4ezerért(!) megjavította cakkpakk.
Ezen kívül egy akksit cseréltem, 2001. óta most februárban adta meg magát a gyári.
2008. október 31.
Jelentem átléptük a 100.000-es határt, és továbbra sincs vele semmi bajom. A nyáron amikor az arannyal egyárba mérték a benzint bepróbáltam vagy kétszer a metró kutat miskolcon (ha ez ilyen ellenreklám vagy mi majd kimoderálják) minden egyes alkalommal kigyulladt a kis motorblokkot ábrázoló sárga lámpa, aztán kialudt amikor agippal vagy mollal megtankoltam. Ilyet még ukrán benzinnel sem csinált, -pedig abból is kapott már jópár tankkal, igaz én tankoltam kinn okkón vagy wogon, nem dílertől vettem- kizárólag a metróssal, de kivétel nélkül mindig. Azóta messziről kerülöm a metrókutat.. Amúgy tényleg semmi baja, kimegy a világból.
2011.02.08.
135.000 van kb. a gépbe, lett cserélve gyertyasor, meg végleg elhalálozott a gyári kipuff rendszer 2010. őszén, hegeszthetetlenül szíjjjelrohadt, úgyhogy az egészet cseréltem..Hugom egyik jó barátja alkatrészes cégnél van, és az akció akcióját is tudta saját dolgozói kedvezménnyel kombinálni, úgyhogy az egész megvolt 30-ból igaz harmadszorra, mert érdekes anomáliák vannak egyes katalógusokban, a végén alulról történő lefényképezgetés útján lettek meg a hozzávaló dobok :-D
A szélvédő kavicsot kapott, végig is repedt, az cserélve lett :-( még jó, hogy 0% üvegönrészes a cascom, így fizetni nem kellett :-)
2012. 02.10. ~146.000 Km
A hűtőradiátornak az idő vasfoga megette a kenyere javát. Már nyáron előfordult, hogy hirtelen elengedett egy csomó folyadékot a rendszerből, aztán utánatöltöttem, és egész nyáron figyeltem..egy csepp nem volt alatta, egy csepp nem hiányzott a tartályból. Aztán a -20 fokban állok ki a garázsból, gondoltam ránézek...másfél liter folyadék ment bele. Elvittem szerelőhöz, kiderült, hogy a hűtőradiátor alja teljesen menthetetlenül elrohadt. Új hűtő és folyadékpótlás 24.000,- elviselhető, de nem esett jól.
Külön sztori, hogy mennyire megbízható a benzinkutas fagyállómérés: Ősszel beálltam a hárombetűs magyar kútra, a kutas srác megmérte e fagyállót, -20 fokig rendben. A tél közepén elengedte a folyadékot a rendszer, beletöltöttem egy teljes liter tömény fagyállót, meg egy fél litert a -35 fokosból, mentem vele, majd egy másik (ugyanaz a cég)kúton kíváncsiságból rámérettem:"baj van főnök, ez csak -15ig lesz jó!" -ennyit a kutas mérésekről,valaki valamikor valamit elbaszott a mérésnél. Soha többet nem hiszek egynek sem, legalább 2 helyen ráméretek egymás után! (amúgy a szerelőnél -40 fokig jót mértek, de akkor már beletöltöttem még vagy másfél liter töményet, ijedtemben..)
Amúgy a kis motor piktogrammos lámpa folyamatosan világít a műszerfalon, de a fogyi hosszú távon 6 alatti, vegyesben max 6,5, indul, megy, semmi érezhető problémája nincs ==> nem érdekel. Ja, és világító motorlámpával, ukrán benzinnel simán átment a műszaki+környvéd vizsgán, trükközés nélkül. És ukrán (OKKO) benyából fél literrel eszik kevesebbet, mint magyarból, ezt egy év ukrán benzines használat után a magyar benzinre visszatérve határozottan ki merem jelenteni.
Hibalista
- Hűtőventillátor motorja (nem magától, mint ahogy már írtam) 45.000,- gyári új - Vacakol az indexkapcsoló, néha beindul jobbra az index, ha épp olyanja van. Ritkán csinálja, pöccintésre abbamarad, majd ha már gáz lesz, kicserélem... Megjavítoták 4000-ért. - Akksi 6 év után, 15000.-ért vartát vettem bele. - Komplett kipufogó rendszer - 30.000 - Új hűtőradiátor + fagyálló - 24.000
Ide hordtam szervizbe
Gariban javították..Az autószerelő garijában az utcánkban, faterom nagy haverja :-)10 pont. Nyíregyháza VW Platán a Tokaji út sarkán - Itt cserélték a szélvédőt, gyorsak, segítőkészek, barátságosak, telefonon mindenről értesítettek. Grátisz ellenőrizték a folyadékszinteket, feltöltöttek ablakmosóval, befokolták, a fagyállót szintén, kicserélték a bal első helyzetjelző izzóm,ellenőrizték a szemrevételezéssel ellenőrizhető műszaki állapotot, szóval átnézték a gépet. És az újonnan berakott szélvédő se ázik be. Elégedett voltam. 10 pont.
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
Lelkes autóvillamosságis fickó, svarcban nyomja de legalább jól, és olcsón.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 6 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 64684 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 70000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | trabant, vitara, astraG 1.6, corsa 1.2, polo 1.4 (a trabi kivételével a többi céges, nap mint nap ez | Következő autója? | Valszeg C4..bár egy új C5-ért embert ölnék.. |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.5/10) |
