A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » Citroën » Xantia (1993-2001)

Xantia Break 2.0 16v SX Komfort 

Az ítélet értékelése
-nincs még értékelés

Hozza Citroën Jóságát:”A cél maga az út!”

Szöveges ítélet

Hozza Citroën Jóságát:”A cél maga az út!”

Dölj hátra, helyezkedj el kényelmesen, mert hosszú mese következik az álomról és a megvalósulás útjáról, természetesen a kocsiról is, talán több is, mint kellene(mivel erről az autóról nincs magyar Wikipédia bejegyzés, így ennek a cikknek az elejét elfogadhatod helyette).

Az autótípus

Beszéljünk egy kicsit magáról az autóról is, a Citroën Xantia 2000 évek elején titkos favoritnak számított Németországban a használt autók között, mert a legtöbb típus hibája 10 év fölött jelentkezik, addig viszont nem akarózott elromolni. Ehhez kellett egy XM forgalmazás kezdett, melyet beárnyékolt az elektronikai káosz. Kevesen tudják, de 11 év alatt kevesebb, mint 400 ezer XM kelt el, míg 8 év alatt 1,2 milló Xantiát vettek. Annyi hozzátartozik a fenti számokhoz, hogy Dél-Amerikában nem gyártották az XM-t, míg aXantiát igen. Sok Youtube film van Közép- és Dél-Amerikából! 1998 után pedig a 2 autó között technikai különbség nem volt.(rádió, motor, vezérlőelektronikák megegyeztek)
Míg az előd BX az alsó- és a középkategóriában is próbált helyt állni, addig az új Citroën besorolás szerint a Xantia kizárólag a középkategóriában indult. Méretei nagyot nőttek a BX-hez képest, leginkább a hossza, több, mint 20 cm nőtt, tengelytáv közel 10 cm-t, ahogy a hátsó nyomtáv is ennyivel lett nagyobb. Elhagyták a DS, CX, BX csónak formáját, és az alulkormányozottságot mással érték el. A Citroën sokat tanult az XM induláskori problémájából, és tudta a GS-nél is hasonlókba keveredett, így mindent beleadtak a Xantiá-ba. Valóban az egyik legjobb, legmegbízhatóbb típusa lett a márkának. Megjelenésére elkészültek a Hidractive II. rugózás szabályzással, ami már megbízhatóbb volt, mint az XM indulásakor alkalmazott I. és későbbi Ib. verziók.
Ebből látható, hogy a Xantia forgalmazása nem a hebrencskedésről szólt. Ő nem nyert „Év Autója” plecsnit(GS, CX, XM igen), 2. lett, a Mondeo előzte meg. Valószínű a friss motorok miatt(mind hengerenként 4 szelepes volt). Xantia 2 motorja (1.8(101LE) és 2.0(121LE)) a kétszelepes technikát hozta, és kapott egy négy szelepes motort a nagyobb méretből, de túl sportos volt(kétszelepestől csak a hengerfejében, és az 1000 fordulattal magasabb leszabályzásban különbözött(155LE)). Ez nem illet egy olyan kocsihoz, amelyik nem szerepelt a versenysportban(mint pl.: Peugeot 405, 306, Citroën ZX, Xsara) Ezért 2 év után megkapta a turbós motort(147LE) az XM-ből, ami a teljesítmény hézagot pótolta a 2 literes 4 hengeres és a 3 literes 6 hengeres motorok között. Ennek azaz érdekessége, hogy a maximális nyomaték értéke megegyezik a 2.1 TD motoréval. A Xantia kisebb motortere nem tudta befogadni a nagy 6 hengeres motort, bár már fejlesztették az újabb szűk hengerszögű V6 motort.
Dízelben pedig az 1.9 motor pár fajtája fedte le az igényeket(69LE, 92LE). 4 szelepes motorok a '95 évtől sorjáztak be, bizonyos piacokon a kétszelepeseket felváltva, ekkor jelent meg a kombi is. Az én gépemben lévő 2.0 16v motor(ez már kultúráltabb, és kevésbé sportos, mint a kezdeti 4 szelepes motor(132LE)) is 95-től épült be a kocsiba, ez volt a nagy XU motorok utolsó szériája a közép- és a felső-középkategóriában. Ennek a motornak, az ereje és nyomatéka mindent lefed, amit az ember kívánt egy ilyen méretű autótól, a sportosság kívánalmai nélkül. Ekkor módosítottak a lejobban kritizált részén az utasbiztonság terén, így a légzsákot bevezették a vezetőoldalon(bár a duda gomb még az index végén volt, az csak 98-as modelváltáskor költözik a kormányra), ezenfelül „láthatatlanul” gömbölyítettek az autón. Az eleje(hűtőrács bevezetése) a motorháztető első része kapott egy ívet. Az ekkor bevezetett motor 1.8 (110LE 4 szelepes), és a következő évben ('96) változtak a dízelek teljesítménye is(75LE, 90LE)
Ebből látszik, hogy elég sokféle motorral lehetet kapni. Ebbe is beszerelték az XM-ben megjelent 2.1 TD motort, melynek a hengerenkénti 3 szelep volt a különlegessége(110LE). Ezt a motort váltotta 1999-ben a PSA csoport HDI motor generációja(90LE és 110LE, mindkét fajta 2 szelepes volt hengerenként), és a Xantiákban nem volt kettőstömegű lendkerék(egy meghibásodással kevesebb!) A szűk szögű(60°) V6 motort is beletették, közel 200 LE-vel(194LE).
Magyarországon természetesen a legnépszerűbb az 1.6 literes(88LE) motorral volt, mert a vám értéke, ennél a lökettérfogatnál ugrott. Itthon a modellváltásig lehetett kapni az 1.6 motort, bár az EU-ban, lecserélték az 1.8 motor hasonló teljesítményű verziójával(90LE), mivel ott bevezették az EURO 3 károsanyag kibocsátási normákat, akkor még nem voltunk EU tagok, így nálunk maradt az 1.6. Valószinűleg emiatt nem volt annyira népszerű a kombi(Citroën szótára szerint Break), mivel abban a legkisebb az 1.8 motor volt.

Az XU motor családról bővebben

A BX bemutatásával egy időben vezették be az akkor új motor családot a Citroen csoporton belül.(PUG-nál 2 évvel korábban már bemutatták) Kód neve XU – a dízeleket XUD-nek jelölik, de az alapok teljesen megegyeznek a benzin motorokkal.
A motor család jellemzője a 30°-ban hátrafelé megdöntött motor, a könnyűfém blokk öntött vas nedves persellyel és a négy hengeres kialakítás. Ezt úgy képzeld el, hogy a hengerfej a tűzfal felé volt billentve. Akkoriban, mikor nem használtak bonyolult rezgéscsökkentő motortartó bakokat, óriási előre lépés volt. Csökkent az alternáló (függőleges irányú) rezgés és -erő, emellett csökkent az első tengely terhelése is. Pozitív hatása lehet a karosszéria kialakítására, mert laposabb orrot lehet tervezni az autónak. Hátránya a nagyobb tengelytávolság vagy a kisebb beltere az autónak. Érdekességként a Xantia és az utód C5 tengelytávja között 1 cm különbség volt! A beltér mégis tágasabb tudott lenni, mert a C5 már az új függőlegesen beszerelt EW motort kapta.
A motor mérete: 1.6, 1.8, kis szériában 1.7 és 1.9 is volt.(Xantiában csak az első kettő típus volt)
Az XM bevezetésével (PUG 605-t ugyanakkor mutatták be) mutatták be a 2.0 motort(XU10). Ez a motor annyiban tért el, hogy öntött vas blokkal rendelkezett.
Az XU motorcsalád elég megbízható és tartós volt.
Hiba lehetőségek a Xantiában használt motoroknál:
- nedves perselyek kimozdultak a tömbből – ez csak nagyon sokat használt és elhanyagolt motoroknál lehetséges. Mivel cserélni kell a hűtőfolyadékot is 4 évente!
- főtengely szimmering eresztett – kuplung cserénél cserélni kell ezt a 2000 Ft-os alkatrészt is!
- gyújtó trafók tönkre mennek(ES9J4 motornál) – be kell tartani a gyújtógyertyák csere periódusát, mivel túl nagy hézagnál a trafó megy tönkre!(Renault-nál ugyanez a hiba előfordult)
- alapjárati motor – ez elöregszik vagy koszolódik általában 15 évnél idősebb kocsin cserélni kell,
- komplett gyújtás rendszer – 20 évnél többet nem bírnak, és hirtelen megy tönkre, ilyenkor a szigetelések gyengülnek meg, annyira, hogy nem lesz a hengerben szikra.

Fogyasztás – károsanyag kibocsájtás – csalás

Igen, ez nem új keletű probléma. Az autó gyárak a szabályokat betartva „csalnak”. Inkább, ahogy a másik oldal hívja „optimalizálnak”. '90-es években még a 90/120/városi fogyasztást adták meg. A Citroën-nél a motorok 3400 f/min fölött plusz üzemanyagot adagol az elektronika. Több helyen olvasható, hogy a motorból, így vonnak el hőt. Ez lehet igaz is, de miért volt fontos, hogy az 5. sebességi fokozatban ez az érték pontosan a 120 km/óra sebesség felett legyen? Mivel a kocsi 3300f/min-nél éri el ezt a sebességet, ezáltal pontosan a több üzemanyag befecskendezés alatt marad.
Akkoriban ezeket a fogyasztás adatokat el lehetett érni különösebb nehézségek nélkül. Tudni kell, milyen gumiabroncsot adtak az autóhoz(legkisebb), és a pontos guminyomást. A 2.0 16v (RFV) motorhoz 185/65 R15 abroncsot adtak, az első kerekekbe 2,3 bar szükséges. Ha ezeket betartjuk, akkor megkapjuk a 6,3 l/100km-t 90-nél, és 7,9 l/100km-t 120-nál. Az „iszákos benzinmotorok” inkább onnan erednek, hogy általában 2 mérettel nagyobb gumikkal is kiadták, ezeket az autókat felszereltségtől függően. 205/55 abroncsokon ezek az értékek magasabbak. Ki lehet próbálni. Ha esetleg nincs pénzünk másik gumiabroncsra, akkor 0,2 bar kisebb nyomással járjunk. Természetesen, nem teszünk kárt a gumiban – kicsit jobban kopik – csak a pénztárcánkban!:-)

Apró megjegyzés, hogy a gumiabroncs nyomását hidegen, vagyis indulás előtt kell mérni. Menet közben a gumideformációja miatt az abroncs, vele együtt a levegő, felmelegszik, így nagyobb nyomást kell beállítani. Én 0,05-0,1 bar-ral nagyobb értéket fújok az abroncsokba.

A szélesebb abroncsokat nem értem, mivel a 185 gumikon is tökéletes a kocsi úttartása nagy sebességű kanyarokban is. (Lehet csak nekem, mivel én Wartburg-on szocializálódtam!:-))

Annak ellenére, hogy nem szerepelt a versenysportban, ebbe a tipusban – Activa név alatt – megjelentettek egy speciális futóművet, mellyel az autó dőlését csökkentették a kanyarban, így olyan kanyarsebességet(gyorsulást) értek el, mint a Ferrari F40-nél(1 g-t).
98-ban kapott egy nagyobb modellfrissítést, módosítottak a felfüggesztésen – leülésgátlókat kapott, hogy ne eressze le magát az autó álló helyzetben –, a hidraulika rendszeren – ésszerűsítették azt, pár egységet kihagytak a rendszerből –, belsőtérben eltűnt a műszerfali „kapaszkodó”, így légzsák jutott az utasoldalra is, valamint kis zsebek kerültek a könyöklők alá, így mérsékelve a kesztyűtartó méret problémáját, a külsejét is kicsit gömbölyűbbé tették(az elejét), nagyobb lámpákat kapott és végül az egész karosszériát megerősítették(kb. 130 kg nőtt az öntömege). A hidraulika rendszeri módosítás az XM-t is érintette. 2001-ben megjelent az utód a C5, majd 1 év múlva a kombi is megjött. Őszintén leírom, mikor a 2008-ban megjelent C5 láttán, hamarabb ugrott be róla a Xantia, mint az előd C5. Egyszer csinálok egy fotót, hogy megértsék miért. Mondjuk a C5 körüli komoly herce-hurca (megbízhatósági problémák, és elektromos gondok) nem is csodálkozom, hogy inkább az előd megbízható Xantia volt a formatervezésnél a követendő példa.
Erre a gépre lehet vágyni, a fent leírtak eléggé meggyőzhetnek bárkit, különleges autó volt a maga idejében, igazi CITROEN!
(2016.12.11.Kiegészítésként ide írom, hogy a kocsit nemcsak ezzel a két fajta(Hidraktív II és Activa) felfüggesztéssel lehetett megvásárolni, hanem egy minden elektronikus szabályzás nélküli verziót is. Ezt nevezik/nevezték nagyra nőtt BX-nek. Arról ismerhető fel, hogy vékony csőcsatlakozása van a rugógömbökhöz, ez is készült a gyártás befejezéséig.(Az én kocsimban is ilyen rendszer üzemel.))
Vele lett teljes, az európai versenytársakhoz illeszkedő, kategória kialakítás a PSA csoportnál. A 4 fő csoportra osztott, – kisautó, alsó-közép, közép, felső-közép kategória – párhuzamos kategória családok a Peugeot márkával.(Saxo-106, ZX-306, Xantia-406, XM-605). Ezzel kapcsolatban, az összes Xantia 4 tárcsafékkel van felszerelve, míg a nála drágább 406-on sok esetben hátul dobfék található. Első fékje megegyezik az XM első- és a 605 hátsófékjével.
Érdekesség, de nemcsak Franciaországban készült Xantia. Készült: Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Brazilíában, C5 megjelenése után Iránban is. A kombi összes darabja Franciaországban készült, mert a Heuliez gyártotta bérben a Citroën-nek.

Személyes találkozás és a ráhangolódás

Az első találkozás meghatározó. Igen, ez így van. Akkor még volt Budapesti Autószalon, és volt lehetőség Citroën modelleket teszt vezetni bárkinek. Akkor épp a Népliget sarkánál(1995 vagy 1996), a Vajda Péter utcánál. Igaz, akkor még a Ganz gyár betonkerítése mosolygott oda, a 75 troli búgása adta a kisérő zenét, a 23 villamos csengetése mellett. Természetesen a 99 busz vonalát kereszteztük volna, ha kiengednek a Vajda Péter útra. Akkor először és utoljára lehetett kipróbálni Xantiákat és XM-ket. Későbbi teszteken már a ZX vagy a Xsara volt a legnagyobb lehetőség, igaz, az már a Fogarasi Kerepesi út-kereszteződésnél volt.
Akkoriban volt Barkas-om, és ki akartam próbálni egy autót is. No ez sikerült is. Haveromat rávettem kisérjen el. Sikerült elkapni egy 2.0 16v Xantia kombit. Üljünk bele. Kényelmes volt, tágas. Amikor elindultam, természetesen a Barkas-hoz méretezett mély gázzal és finom kuplunggal, az majdnem leszabályozásig pörgette a kocsi motorját 1. fokozatban. Akkor szólt a melletem ülő srác, hogy óvatosabban, mert új autók. Ez volt életem első komoly „nyugati” autója, melyet vezethettem, utána volt több is, de azok nem maradnak meg az emberben, az első igen, az mélyen, nagyon mélyen...(Végig gondoltam, hogy mik voltak azok: Audi 100(gömbölyű), BMW 320i, Ford Sierra)
Utána együtt álmodoztunk apámmal, hogy milyen szépek és kényelmesek ezek az autók, és lesz nekünk is egy. Maradt az álom. Barkas elment, utána nem igazán kellett autó nekem. Lett, szükségből, azután sikerült újabb és újabb autót megvenni. Költözködés, életmód, -színhely változás is volt. Ezt követően egyszer csak észrevettem, hogy űr van az életemben.
Ekkor már apám meghalt, de a francia autó szeretette megmaradt bennem(PUG 106 1.0-ja volt, mikor elment), még meg tudtam mutatni neki a Clio II, amit majdnem újonnan vettem, azután hirtelen elment. Szerencsére a devizás herce-hurcát már nem érte meg!
Persze, aki ismerős Budapesten, az tudja a fent leírtak, mennyire megváltoztak, én is sokat változtam, ez időtájt jó pár kölcsönömnek a végére értem, és egyre inkább elfordultam a kölcsönök felől, de az autóktól nem fordultam el. Nézegettem, és az XM-k és Xantia-k is megfizethetővé kezdtek válni. Ekkor kicsit elkezdtem utána olvasgatni. Az Index-en konkrétan 2 fórumot végig olvastam, és nagyon vágytam egy V6 motoros kocsira. Az olvasás vége az lett, hogy elfordultam a V6-ostól nem mintha nem tudtam volna megvenni, de fenntartani, az más. Az XM-ről is hamar lebeszéltem magam, mert ennek a fenntartási költsége is magasnak számított, mert luxus autónak szánták(Mercedes E, és a BMW 5 ellenfeléül). A Xantiából pedig az első széria helyett a 2. szériás nagyobb lámpás felé fordultam, kevesebb a hiba vele, és jobb a világítása. Ettől függetlenül nem vettem magamnak kocsit. Álmodoztam.
Ekkortól már álmodoztam egy Xantiáról, hogy megveszem, és a kombi is egyre jobban tetszett. Nem nagyon volt választék a magyar piacon, vagy nagyon messze volt, ahova nem lehetett könnyen leugrani megnézni. ...és a kilométer számlálók is, mintha a mesemondók bajnokságát feszegették volna. Teljesen leamortizálodott belsőtérre írtak 150 ezer kilométert, hülyeség ezek az autók jobban bírták a nyúzást. Szóval nem vásároltam kocsit.
A fórum, ahol aztán sok információ összegyűlik, természetesen, csak akkor ha el is olvassák. Összegezve 2 dolog körvonalazódott bennem a fórum végig olvasása után. 1. a fórumokon időszakonként cserélődik a legtöbb tulaj, bár van(nak), akik állandóak,(elenyészően kevesen vagy azok szerelők) 2. nincs rossz autó, „rossz” tulaj annál több!
Az autók jeleznek mielőtt egy nagyobb probléma felmerülne, ahhoz viszont odafigyelés kell! Ha ez elmarad, akkor kell az út mellett háromszöggel állni, és várni a „csodát”.
A 2. pontot kicsit kifejteném. Egy autót, mikor kiadnak behatárolják, milyen szegmensben fog „versenyezni”. Ezzel együtt kap egy árcédulát, és az összes alkatrésze is kap egyet, ezzel összhangban. Ezért van az, hogy ugyanaz a kütyű az XM-hez többszörösébe kerül, mint a Saxo-hoz. Nem tud többet, nem nagyobb, nem súlyosabb, még a gyártó se változik, csak az árcédula!
Az, aki 15 évnél idősebb autót vesz, az ne az autó árának felét, hanem a teljes vételárat+még valamennyit tegyen félre a javításokra. Természetesen, ha életben akarja tartani, és nem 1-2 évet élni vele. 3 ilyen „1-2 éves” „gondos” gazda után pedig, inkább ne képzeljük el mit kapunk...

Konkrétumok

Igen akartam egy ilyen autót. Néha elmentem egy közelit megnézni, de egyszerűen elszörnyedtem, milyen állapotban voltak. Mert hiába a kevés kilométer, ha hanyag tulaj kidörzsölte/szakította a kárpitot/ülést. Így elment 1 év, majd kicsit nem foglalkoztam a vásárlás gondolatával, majd megint rámtört, és nézegettem ugyanazokat a kocsikat a hahu-n, nem sok változás volt. Eltelt megint 1 év. Közben felmerült a testvér modell(406) vásárlása, de nem igazán tetszett annak a kínálata sem. Az utód C5 ára pedig elég magas volt, hogy belemerjek vágni a vásárlásába. A fórumot olvasgattam, az új információkra voltam kíváncsi, már nem sok új dolog került előtérbe, inkább a régieket ismételgették. Megint elment egy év, na nézzük meg a kínálatot. Egy elég jó kiállású kombi került fel, nagy hibák nincsenek rajta, és a közelben is van. Elmentem megnézni. Pár apróságon kívül nem igazán látszott nagy probléma. Ekkor elkezdtem üldözni a szerelőt, akiben megbíztam. Kb 3 hét után tudtunk elmenni megnézni, ő sem látott megoldhatatlan dolgokat rajta. Ezután tettem egy ajánlatot a gépre. Elfogadták. Ezt követően papír ügyekre vártunk, és elhozhattam őt.

Kezdjük a hibák listájával: Nem működött a termosztát, a hasmagasság állítás sem müködött, csöppögött a fűtőradiátornál a csőtoldás, olajos volt a hidraulika szivattyú, halálhoz közeli akksi, hibás csomagtér ajtó zár, gyenge, rossz hátsó ajtó teleszkópok, hátsó gömbök rosszak voltak, emiatt gyorsan leült, nem volt ablakmosó elöl, mert a cső el volt törve a motorháztetőnél, alacsony volt az LHM szint, bal hátul meghúzás nyom a hátsó ajtón és sárvédőn. Ezek egyike sem befolyásolja a kocsi mozgását, így nem aggódtam.
Ha ennyi baja volt miért vettem meg? A magyarázat egyszerű, állapotot veszünk, tehát a pozitívumok: hihető kilométeróra állás(304500km), egyben lévő üléshuzatok és műszerfal, eredeti kárpittal, összes ablak 99-es(kivéve a szélvédő(kavicsnyom van rajta), de a műanyagfül, ott van a vezetőoldalon), motorháztető kivételével egyenletes festék vastagság, a guminyomás információs matrica eredeti, motornál a szelepfedélnél olaj nyomok, a hengerfejnél porszáraz, motortérben nincsenek fölösleges huzalok, gányolások nyomai, illetve eredeti a tűzfalon a színkód és az orga szám, hátsó kerék ívnél, az ajtó alatt, elkezdett rohadni(típushiba), az ajtókon lévő csavarok nem voltak sérültek, hibásak, nem volt vonóhorog az autón.
A szerelőnél eltöltött 1 hetet. A termosztát valamilyen idegen anyag miatt nem zárt(le lett cserélve), fűtő radiátornál rossz gumigyűrű volt(ki kellett cserélni), hidraulika szivattyú felújításra szorult, hátsó ajtózár, egy vezeték miatt rossz, de a gumiburkolatot felvágták felette, így annak a cseréje is kell, a csomagtér ajtó teleszkópjai ráértek egy kicsit. Ablakmosónál cső csere, hátsó gömbök csere. Természetesen ezek mellett, vízpumpa, vezérműszíj és ékszíj csere, vele együtt cserélni kellett az egyik ékszíj tárcsát is.
Szervíz előtt elmentem vele egy körre az M0-ra, és fogvacogva mosolyogtam a jéghideg autóban, mely nem tudott fűteni, mert a motor 60°C-nál nem volt melegebb, de a rugózás nagyon más volt bármihez képest, amiben előtte ültem. Ez a megfizethetetlen élmény, ebben az autóban.
Szervíz után párszor voltam már hosszabb úton, és a jellemző „iszákos benzinmotorok”-kal nem találkoztam. Voltam futóversenyen(Eger-Miskolc), aki ismeri az ilyen helyeket, az tudja, hogy sok tötyörgés van benne plusz Bükkön keresztül oda-vissza. Pest-Eger pedig be- és levezetésül. 7,3 l átlagot teljesített. Utána Bakonyban, Balatonnál jártam vele szintén 7 liter körüli fogyasztással. Majd költöztettem ismerőst 6 l átlaggal. Mostanában voltunk Délnyugat-Magyarországon, és a dombos részek miatt 6,5 l lett a fogyasztás. Az autó 8,5 liternél nem fogyasztott többet eddig nálam, természetesen keveset használom városban, és a dugókat nagy ívben elkerülöm, mint ahogy az autópályák sem mindennapi utak számomra. Bár próbáltam már a sebességét, de 180 fölé nem mentem. Akkor is stabil, iszonyúan tartja a kanyarokat, annak ellenére, hogy 185-ös gumikon jár. Másik érdekessége, hogy a hátsó guminyomást 0,1 barral növelem, mint az előírás, de a kocsi üres, akkor pattog a hátsó tengely a „fekvő rendőrökön”. Ha terhelve van, akkor ez nem érződik.(Teljes terheléskor 0,5 barral többet kell fújni a hátsó gumikba!)
(2016.12.11. Októberig az átlagfogyasztásom 8,27 l/100km(ebben benne van az is, hogy üres tankkal kaptam meg a kocsit!))
(2017.06.05. Meg lett az első téli fogyasztásom is. 8,35 l/100 km. Ebben persze sok olyan volt, hogy elmentem „hajókázni” 80-90 között az M0-on.:-))
Mikor visszakaptam a szerviz után leellenőriztem a klímát minden rendben volt vele, pár hónap múlva viszont nem működött. Elvittem szerelőhöz kiderült, csak a nyomáskapcsoló szakadt át. Megtöltötték, és én 18 fokban vittem haza, bekapcsoltam a klímát, és majdnem megfagytam az autóban, olyan jól működött. Később próbáltam, és legnagyobb melegben is 6-7 fokkal alacsonyabb hőfokot tudott a kocsiban tartani, mint a külső hőmérséklet volt.

Mikor halad kb 40-50 km/órától megváltozik az utazási élmény benne. Addig picit botladozik, ráz, de utána a úthullámai eltűnnek, az úthibák, pedig hallhatóak, de a hátig nem jutnak el. Érzem a lábamban, de a háttámlába és a hátamba/gerincemben nem érzem. Mint egy hajón, néha elmegyek hajózni egyet, vagy csak ringatózni. Jól esik. 90 évek elején volt a Citroën szlogenje: „A cél maga az út!” Ezzel teljesen egyetértek, s sokszor benne „élek”.

Nem hibátlan! Fontos megjegyezni, bár ezekkel ugyanúgy együtt lehet élni, mint megbízhatónak jelölni egy autót, amelyiknek leszakadt a szelepe, bár hazavitte a tulajt. Minden megoldása kicsit „franciás” vagy „citroenes”.
Mikor megjelent(1993-94) sok középkategóriás járműben jelent meg a fedélzeti elektronika a jobban felszerelt változatokon, ebben az autóban nincs, még a legjobban felszerelt példányokon sem!
A 4 elektromos ablak kezelése nem fért el az első ajtó paneljén, emiatt picit kaotikus az ablakok kezelése(valószinű a ZX-ből vették az alap megoldást, és ezt vitték tovább a Xsará-ba is).
Nyújtott lábat preferálja vezetéskor, mivel nekem picit rövidebb a lábam az átlagostól, emiatt közelebb húzom az ülést a pedálokhoz, addig nincs is baj. Amint megemelem az ülést, egy egyszerű fékezés is meredek kihívássá válik, mert a kormányoszlop útban van a lábamnak, hiába van a kormány a legmagasabb pozicióban(ennyit a magas, padszerű, francia ülésekről). Egyedül úgy, lehet megoldani, hogy oldalra kihajlítjuk a combunkat, így picit görbén lehet nyomni a pedált, de nem verjük szét a lábunkat.
Kikapcsolhatatlanok az oszlopba integrált lámpák, sötétben pedig az összes rovar odasereglik.
Kicsi a kesztyűtartó, ezen a karfába integrált tartókkal segítettek a 98-as modell frissítéskor, de maga a kesztyűtartó kicsi maradt utána is.
(2017.11.12. Nem volt kicsi a kesztyűtartó, csak a műszerfal merevítés eltüntetése után lett kicsi a kesztyűtartó(1998 modelfrissítés), ezért került bele a kocsiba elölre a karfába integrált tartók. Ezeket előszeretettel építik be a régebbi modelekbe, mert így több pakoló rekesz lesz!)
A váltó fokozat kiosztása is érdekes. 1.-4.-ig megfelelő, az 5. az nem igazán illik ebbe a sorba. Jelenlegi 6 sebességes váltóknál a 6. fokozat hasonló fordulatszám-tartományú. De oda tettek még egy fokozatot, ami itt nincs. Így 2 lehetőség van, vagy kihúzatjuk a 4. fokozatot, és utána használható fordulatszám tartományba kerülünk 5.-ben, vagy felváltunk, mint az alsóbb fokozatokban, de a dinamika és a fogyasztás is rosszabb lesz. 80 km/óra alatt nem érdemes kapcsolni, csak akkor, ha a sebességtartása a cél. A fogyasztásnál írt résznél lehet látni, hogy dombos-hegyes vidéken 0,5 literrel többet fogyaszt! Ez van!:-)
Hátsó sor fűtése, akkoriban sok kocsiban hasonló módon, a középkonzolról egy kis résen keresztül fújták a meleget a hátsó sor lábterébe, ami valljuk meg nem minden esetben jó megoldás.
Ami Citroën-es, de engem nem zavar:
Első kerékre hat a kézifék, ez jó, ha elmegy a hidraulikus nyomás, akkor a kézifék hatásos, hogy meg tudjunk állni. Ha változik a hasmagasság, akkor változik a tengelytávolság is, emiatt, ha nem elöl lenne a kézifék, szétszakítaná magát az autó. Természetesen „rendőr-kanyart, -fordulót” nem lehet vele megcsinálni.(Nem is arra való!) Ami fontosabb, hogy minden kanyarodáskor a kézifék-bowden mozog, így erre jobban oda kell figyelni!
Ha alacsony az LHM szintje, akkor a fék-szervókormány kicsit megváltozik. Nyúlósabb lesz, nem határozott, mint amíg jó a szint.
Fék, nem igényel nagyobb nyomóerőt, ha mélyebben nyomom a féket, csak egyszerűen távolabb van a pedál, szinte nem is érződik, ha beindul az ABS. A pedálon semmiképp!

Lehet már többen is tudtátok de megosztom azokkal akik még eddig nem :)
Citronk gyártási helyét az ORGA szám utáni kétjegyű kód adja meg:

Kód--Gyár-----------------------Ország
81----Poissy---------------------France
82----Villaverde----------------Spania
88----Mulhouse-----------------France
CA----Aulnay sous Bois--------France
CJ----Rennes la Janais---------France
FL----Mangualde----------------Portugal
FV----Vigo------------------------Spain
U4----Dangel--------------------France
U6----Sevel Sud-----------------Italy
U7----Heuliez--------------------France (csak a kombi/Break)
U9----Sevel Nord, Valenciennes-France

2017.december

Egy éve lecseréltem a csomagtartó teleszkópokat utángyártott lengyel típusra. Teljesen jó. Majd pár év múlva kiderül megéri vagy sem!:-)
Felfedeztem egy …, hm minek nevezzem, egy új zamatát az autónak.(Erről eszembe jut az angol lord, akitől kérdezik az angol sportkocsijának egyes hibás működésével, hogy tud együtt élni. A válasz: Ez nem hiba, ennek így kell működni!) Sok idős autó tulajdonos is, ugyanezt mondja dédelgetett kedvencének egyes érdekes működésére.:-)
Nos az autó kilométerórája többet mutat, mint a valós út. Arra gondoltam, hogy a nagyobb kerékhez van beállítva a kilométer számláló, de ez megbukott. Mivel a 205/55 érték alacsonyabb, mint a 185/65, így nem többet, hanem kevesebbet kellene mutatnia. Azt viszont lemértem, hogy 3,4 km-el mutat többet 100 km-en. Most mindenki azt mondja, ettől van kedvező fogyasztásom. Ha a fent leírt értéket figyelembe veszem 8l fogyasztásnál, az pontosan 2,7 dl többletet jelent, ami 0,27l 100 km-en.
Amennyit nyújt a gép, ez elfogadható. Most voltunk kétszer is hosszabb úton, a luxust, amit csendben, utazási kényelemben ad, az még így 18 évesen is döbbenetes. 160 km/óra felett kicsit hallani a motort – hiányzik az alsó motor takaró lemez – és a téli gumik surrogását. Szélzaj nincs, és beszélgetni is lehet. Ez a kocsi a korabeli franciás kényelem megtestesítője volt, és ma is azt adja, amit akkor elvártak. Mostanában a PUG 308 méretében beérte, de szerintem a fent említett kényelemben nem, bár nincs összehasonlítási lehetőségem.

Idén is tartogatott egyéb meglepetést a kocsi. Elkészült a bal első ablakemelő – az „Érdekes oldalak” között megtalálható a javító –, be is lett szerelve. Furcsa hangja volt. Azután 2 hónap állás után kipróbálva, semmi baja nincs. Nem értem. Ennek örömére a jobb első engedte el magát. Még jó, hogy a korábbi műanyag csövet nem dobtam ki, amit a bal oldalon használtam. Igen, a jobb oldalra is megfelelő!:-)
Javult még a hátsó zár, hátsó ablak fűtés és a hátsó gömb töltése. Ezzel együtt a hátsó ajtóhoz vezeték gumiharang is cserélve lett, és újravezetékelve a csomagtér ajtó.
17 éves CD váltóban nem volt bizodalmam, miután a pókhálótól és rengeteg szőrtől megszabadítottam, bár a srác, aki eladta nem mondta, hogy gond lenne vele. Beraktam a tárat, és a hang alapján szépen váltotta az üres helyeket. Idén túrtam pár CD-t, és beraktam a tárba. Tette a dolgát, mintha nem 17 éves lenne. Később észrevettem, hogy a lemez ugrál-akad, ekkor gondoltam, hogy ennyit a régi technikáról. Hát nem az ő hibája volt, hogy rossz lett a lemez, hanem kis hazánk „útjai” gondoskodtak a lemezről. Tiszteletemet küldöm ezúton is a japán Pioneer mérnökeinek, hogy minden gond nélkül működik a CD váltóm. A kocsival együtt kaptam egy kazettát, melyen Edit Piaff énekel. Hozzáteszem, hogy a kazetta tökéletes, nincs semmilyen baja. A francia ének tökéletesen szól a francia kocsiban!:-)
Ezenkívül nem volt gond. (Jó az 1 liter LHM Plus-t, amit tavaly is kért, idén is magához vette. Ez gond?:D)

Most sokan felteszik a kérdést, hogy az elektronika már pedig rossz ezekben az autókban. Jelenleg el kell keserítsek mindenkit, rendben van(a hátsó ajtó mostantól). Természetesen találok egy pár módosítást itt-ott, amit korábban valaki már javítgatott(forrasztás a hangszórónál, forrasztás az ülések alatt). A kesztyűtartóban nem működik a világítás(erre nem jöttem még rá). Az autó törött volt, de gyári javítás történt. Ez a biztonsági övcsaton lévő 04 nyomtatásból derül ki. 2004-ben nem gyártották már ezt a típust.

2018. szeptember

Nem tudok mit írni, mert közel 15000 km-t tettünk meg közösen, de nincs változás, inkább sok felfedezés.
Annyit észrevettem, hogy a csomagtartó alja kb. 10 mm vastagon szivacs, így nem csodálkozom, hogy hátulról semmilyen zavaró hang nem érkezik.
A hátsó szint magasságát beállítattam egy ismerőssel 2 éve. Láttam egy holland filmet egy 400 ekm Xantia kombiról, melynek a hátsó szintje 10 mm az enyém alatt volt, így értem, miért nem olyan alacsony a fogyasztása a kocsinak(:-)).
A légkondi utastér szűrőjének cseréjéhez ki kell pár pattentot szedni, ezek majd mindegyik más típusú, most keresem a megfelelőt, mert találtam egy oldalt, ahol lehet vásárolni, csak meg kell határozni melyik a jó!
Év elején voltunk otthon. Ennek örömére letört a csomagtérroló rögzítője, ami egyébként is javított volt. A két kis műanyag 15 E Ft gyáriban, nincs más. Teljes csomagtérroló pedig nem kapható(Heuliez tönkrement pár éve…).
Az átlag fogyasztásom éppen 8 liter, majd kiderül merre mozdul...


Érdekes oldalak, amik segíthetnek ismeretlen autótipusnál:

www.michlein.hu – A gumi méretek és nyomás értékek, amelyek minden modell típusnál ellenőrizhető.
https://www.adac.de/infotestrat/tests/eco-test/default.aspx – A fogyasztási adatokat lehet leellenőrizni, főleg az autópályás ciklust ajánlom mindenki figyelmébe! Nem szükséges német nyelv tudás.
http://www.ablakemelok.hu – Alkatrészeket nem igazán javaslok venni, de a teljeskörű javítás és beszerelést javaslom. Annyiba kerül, mint egy utángyártott ablakemelő, de megmaradnak az eredeti alkatrészek, amik sokáig bírják a gyűrődést.
http://patentcentrum.hu – Ez egy üzlet, ahol típus függetlenül adnak kárpit rögzítőket. Ez a bolt személyesen is felkereshető, emiatt tettem fel.
www.index.hu fórumai – majd minden típusnak vannak oldalai, ahol a felmerülő hibákról, típus hibákról meg lehet tudni mindent.

Hibalista

- Első szerviz(vízpumpa, vezérműszíj, -csapágy, -feszítő, ékszíjak, egy ékszíjtárcsa, hidraulika szivattyú, LHM csere, fűtő radiátor tömítés csere, 2 gömb csere, hűtőfolyadék csere, olaj és -szűrő csere) 210000 Ft, Karosszéria javítás (bal hátsó ajtónál meghúzás nyom, és rohadás, jobb hátsó sérülés, alvázvédelem) 85000 Ft, Klíma javítás (nyomás kapcsoló átszakadt, csere + töltés) 30000 Ft, csomagtartó gázrugók cseréje 5300 Ft, olaj csere(olaj + szűrő) 17000 Ft, Ablakemelő felújítás 15000 Ft, Javítás (gömb töltés, hátsó csomagtér ajtó elektromos felújítása, ablakemelő beépítés) 52000 Ft

Ide hordtam szervizbe

Fórumon megismert kolléga, megbízható, olcsó.

Értékelése: 10

Képek az autómról

Fenntartási költség (8) Évjárat 2000
Kényelem (10) Használati időtartam 2 év
Teljesítmény (10) Km vásárláskor 304500
Megbízhatóság (9) Vezetett km 15000
Szerviztapasztalat (7) Átlagfogyasztás 8 l
Előző autója? (Clio Campus 1.2) Következő autója? ?
Ennyire szerette (10) Megérte a pénzét? igen
Verdikt (9.1/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Citroën Xantia 1993

További ítéletek (97 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)