Tudja Isten, hogy miért szeretem, de szeretem
Szöveges ítélet
Szóval kölcsönkocsi. Megyek vele városban és országúton is. Fogyasztása alul ott van, nekem ennél többet csak akkor evett, ha siettem. Max 7 litert volt az is. Csomagtere nagy, de csak két személyes. Ez sokszor előny pl. nem kell senkit hazavinni. Sokszor hátrány: egyszerre egy lány fér bele, igaz azzal a sötétített üvegek mögötti csomagtérben lehet kezdeni ezt-azt. Mondjuk aludni kicsi a hely.(185 centi vagyok) Ami miatt szeretem, hogy keveset fogyaszt, hogy csendes is tud lenni, és hogy megy is, ha kell. Alsó fordulaton rettenetesen lomha, de 3500-tól elkezd menni, olyan 5500-ig onnantól már nem annyira föleg nem 5. ben, ott 5500 a vég :) Végsebbessége 175 km/h (óra szerint, valóságban inkább 165). Nincs benne szervo, szóval meg kell szokni. Nem luxus kocsi, azaz a csendest sem úgy értem, hogy a légy zümmögését is hallani, de megfelel, persze nagy sebességénél hangulata válogatja, hogy el lehet-e viselni. Az emberek városban előzékenyek vele, nem bántják, országúton sem féltékenyek, ha megelőződ őket, ahhoz tényleg elég dinamikus, főleg a sok súlyos, de ahhoz képest gyengébb motorú mai autók között. Autópályán már inkább előfordul (ritkán), hogy megmutatják neki, de ott is hamar túllehet vele esni mindenen, a lényeg, hogy nem ezzel fogsz meglepetést okozni :) mondjuk az igaz, hogy 130-ról is még tűrhetően feltornássza magát 155ig, onnantól azonban lassul szegényke. Most írhatnám, hogy a azért egy kis golyó, de az az igazság, hogy szerintem a legtöbben észre se veszik és nem foglalkoznak vele. Szóval, ha akarsz mehetsz.
Nem egy életbiztosítás. Szóval ne nagyon ütközzön vele senki. Félelmetes tud lenni, főleg egy nagyobb autó után beleülve. Persze, ha menni kell simán lehet vele utazni óraszerinti 160-at, ha már nagyon unod 170-et is tartósan, probléma nélkül. Fékje viszont ehhez borzasztóan kevés, szóval gyorsan haladni vele csak kivételesen lehet...nincs felkészülve ekkora sebességre a tárcsa meg semmi. Veszélyes, na.
Nagyon szép hangja van 3.ban, úgy 3500től, ahogy már írtam is. Mintha valami versenygép lenne, jó kis morgós, ahogy megindul. Előzni jóllehet vele 75-80 tól nagyon jól gyorsul 110-120.-ig. Azért a képességeivel tisztába kell lenni, nem egy versenyautó, de biztonságosan változtatható vele a sebesség..
Igazán elemében 90-110nél van, nem is fogyaszt csendes is, a fékje és úttartása is piszok jó, simán egyenletesen gurul, ha kell 5.ben is gyorsul, szóval ott lehet őt szeretni igazán.
Törött volt, de aki vette nem bánta meg.
Az egészhez hozzátartozik, hogy előtte egy VW Golf I. ben ültem (1.6 karburátoros) szóval ez az egész értékelés azért ahhoz képest is értendő.
Hibalista
- fényszóró izzók,
- fékbetétek, ilyesmik
Ide hordtam szervizbe
magánszervízek
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 83000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 40000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | VW GOLF I. | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.5/10) |
