Kék villám
Szöveges ítélet
Kevés km-rel vettük,korához és állapotához mérten olcsón. Már az első km-en kiderült, hogy ez a 2000-ben gyártott autó lényegesen jobb, mint a 2 évvel utánna gyártott Suzuki.(Sokáig egy ilyen Swifttel jártam).
7 évesen kívül-belül olyan állapotban volt, mintha akkor jött volna ki a gyárból, próbálunk rá vigyázni azóta is. Csak a kipufogó dob volt egy kicsit szétrohadva.
Előzéseknél NEM kell visszaváltani!! 90-ről még rendesen gyorsul. 4000 fordulaton 125 km/h 5000 fordulaton 160 km/h!
Először nem akartam hinni a szememnek, de az első ´erezdd el a hajamnál´ egy Dacia Logan 1.4 -est úgy otthagyott, hogy szerintem az emberünk azóta is átkozza azt a napot, amikor kiállt vele a garázsból.Utazó tempónál (90-100) országúton el lehet vele járni 4.5 literrel. Ha tapossa neki az ember akkor sem eszik 6-nál többet!!!
Miután megtettünk vele 10000 km-t,jött az első hiba. Városban rosszab úton bal kanyarokban ropogni kezdett az első futómű. Két első gömbcsukló volt kikopva, munkadíjjal együtt 12000 ft.
Az első futómű hibája típushiba, mostanában 120 km/h felett kormányremegés jelentkezik. Ez még nincs felderítve.
Belül tágas, kényelmes, nagy a csomagtere, keveset fogyaszt, egy kis odafigyeléssel ez egy jó autó.
Ha valaki egy jó állapotban lévőt talál, nyugodt szívvel vegye meg.
Ja és egyszer koszos volt a kulcs, ezért indításkor letiltott az indításgátló.Le kellett venni az aksi saruját,majd visszatenni,megtisztítani a kulcsot, azóta semmi baja.
Hibalista
- Hátsó kipufogó dob,két első gömbcsukló 12000Ft maszekba,mostanában 120 km/h óra felett remeg a kormány, ennek még nincs meg az oka,pedig zsír új gumikon repül.
Ide hordtam szervizbe
Egy ismerős, kisebb problémával mindenképpen jobban megéri így javíttatni. Ha valami nagyobb baja lesz akkor talán szakszervíz...de remélem nem lesz.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2000 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 44000 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | Swift | Következő autója? | még nem tudom egy BMW 328i jó lenne:) |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.1/10) |
