Családosok, kosarasok, figyu!
Szöveges ítélet
Nem vagyok a márka kereskedője. Nem is valami német márkáé, tehát se pozitív se negatív reklámot nem szeretnék csinálni, megpróbálom tök őszintén. Amúgy részemről mindenki azt vesz a majdan legördülő utolsó olajcsepp erejéig amit akar.
A család régóta használ francia autókat (P305, BX, Xantia, P307, Evansion). Nem ismeretlen a dolog. Kivéve az a sok hiba ami ebben a blogban is olvasható sok helyen. Viszont abban egyetértek, hogy lelkük van.
Egyre több német autó, köztük sok új áll le hibával az út szélére. Nem elég a plasztik jogsi, picit érteni kell az autó működését is, ahhoz, hogy jó maradjon. Szerintem.
Na de nézzük má´ a C4 Picasso-t az én tollamból. Pözsó 307 1,6 benyásból ültem át. Családdal ez már egyszerűen kicsi volt. Babakocsival felszerelkezve beugrottunk a Nagy II.-be, pont volt bent egy Grande. Kész, puff. Tompa ütés a homlokon, ez szebb mint vártam, beleülök, nem nem szállok ki, szóltam a kis nejemnek üljön be ő is a gyerekkel, aztán menjünk. Szóval tudtam, hogy ez kell. Fullosan. Sok krómmal, lakkal, az MPC6-os, 6 gangos váltóval, a nagy hajós érzéssel, hasított bőr ülésekkel. Ennél kisebb sose kell. 5 személynél mehet minden egyszerre hátra, amit majd minden hétvégén megmozgatunk: babakocsi,hordozható bébi ágy, gityó keménytokban, erősítő fej, egy táska a gyerek cuccaival, egy a miénkkel stb. A hátsó küszöb a sípcsontomnál, nem magas. Akár az 1 éves lányom is bepakolhatja hátra a játékait, persze ha valaki kinyitja neki az ajtót. De ha vinni kell a mosógépet, mert útközben beugrunk venni egyet, akkor a hátsó pneumatikus felfüggesztés miatt gombnyomásra le lehet fektetni a kocsit kb 5-6 mp alatt. Hülyebiztos. Ha úgy hagyod, figyelmeztet hogy ne toljad neki, ameddig az automatika visszaállítja a hasmagasságot. Egyébként ez utóbbi mindig ugyan az a szint. Pakolhatsz bele cementeszsákot az ésszerű határokig(meg ami a forgalmidban van), amikor ráadod a gyújtást diszkrét morgás adja a tudtodra, hogy beállítja a magasságot. Egyébként ezért is lett exclusive. A sok vizuális elem mellett a hátsó felfüggesztés, a sötétített oldalsó üvegek, a minden utasablaknál lévő árnyékoló roló, az ülésfűtés, a 17-es gyári alufelni, a grafikus kijelző stb. miatt a max csomag kellett. Pont. Szóval hátul hegyekben állnak a cuccok, csomagtérháló szorítja őket a gyári csomagtértálcához ( a 6.és 7. ülés tisztán tartása miatt ajánlom). Indulás.
Valamelyikőtök írta, hogy az első 1-2-(3) sebességnél teherautós. Ja ja. Amúgy az 1,6HDi tényleg elég. Akinek meg családja van az fogja már vissza magát. Hidegen viszont sajnálom a blokkot, amikor az automata váltó nem engedi korábban kettesbe váltani, mint ahogy én szeretném. Lehet tanulgatni a tartományait a sebváltónak. Szóval hidegen néha már sikerül 1600-1800 körül is berakni kettesbe. Amúgy ellentmondva a brit firkászoknak, nem rángat az aut. sebváltó, hacsak nem padlózod végig. Na, ez nem az a kocsi öreg. Amúgy hozzá lehet szokni, ahogy írtam fentebb is és úgy lehet váltani, hogy meg sem mozdul a sör a pohárban, amit a műszerfalon hagytál. ;O) Hajrá. Szóval városban macis (nem próbáltam még vele a nagyobb piroslámpa-piroslámpa tempózást, még bejáratós (coming soon). Pirosnál vagy dugóban araszolásnál hirtelen fékezésnél lehet vele akár TIR-eset bólintani is. Ok, másfél tonna bakker. De lendületben már minden ok. Elhalkul a mormogás ( szokni kell a hangot megint az ehhez képest kussban melózó 1,6i oroszlán után), pályára áll a gép, tempomat bekpacs (annyira egyszerű mint rákattintani egy linkre!), lábak keresztbe, cigi és kávé. Nem vagyok hifi tuning guru, de zenész révén vájt a fülem. Mégis a gyári cucc jól szól, nem cserélek le semmit. Az MP3 képes CD jó ötlet volt. 2007-et írunk vagy mi?! Kissé fáztam a digit műszerfaltól, mert jobban szeretem az analóg cuccokat ( akár a csöves Marci fejet), de nincs vele gond. Futurisztikus és a gyerek mindkét nagyapja-nagyanyja kész van tőle mint a lecke. He he. Több infó elfér rajta, praktikusabb. Mínusz 50-ben meg úgysem fogod használni. Svédül meg amúgy sem tudok írni. Parkoló radarom még nem volt előtte. Fasza. Női kocsi, mert a végső figyelmeztető hangjelzést és táblát már 15 centinél elővillantja, miközben beszarva vinnyog, hogy meghúzod a lakkot. Csak ebben kocsiban van olyan radar egyenlőre ami felméri a parkoló hely hosszát és osztja azt észt hogy beférsz e vagy sem. Szóval ha az asszony annyira már szúrja a technikát, hogy be tudja kapcsolni otthon a PC-t, akkor a család új szeme fényét is oda adhatod neki. A refi a 307-nél már megszokott retinameggyújtós. Akár hegeszteni is lehetne vele. Ja még nem volt izzócserém, he he!
A bejáratós átlag fogyasztás 6,4-ben csücsül egyenlőre. A futómű.., nos. Néha azt hiszed egy erősebb úthiba után, hogy ennyi, ott maradt a két hátsó kerék az úton. Nem lehet mit tenni, fel kell venni még annyi embert az utcáról, ahány szabad ülésed van. Hét személynél már tűrhető. Egyedül:Kompromisszum. ESP-ASR kell. Van. Jól működik. Fasza. Nem csúszunk, nem dülöngélünk. Lehet vele menni, nem kell barkaszosan araszolni a hóban, fagyban. Hiba még 0. Vicc 1: kifelejtették a bal hátsó csomag térvilágítást. Erre mint mondjak? Felhúzhatnám magam, de abba csak bele betegszik az ember. Egy kattintás az egész, mert egy blokkban van az egész. Ez legyen a legnagyobb baja!
Ahogy az elején írtam a belső terével nőket lehet rabul ejteni és nem a szuperzárra gondoltam :O) Na ez nekem már nem pálya, de nincs jobb érzés egy olyan autóba beülni, amit érző emberek terveztek meg belülről is, ahol basszus a vezető ülésből nem érsz hozzá, sőt nem tudsz kemény, kopogós műanyaghoz hozzáérni! Nincs is. Elfogyott már a motortérben,felhasználták az összest. Bent ne keresd fauvés! A kilátás májer, a vezető pozi ha belőtted ésszel májer, ha 180 feletti vagy akkor te is májer vagy de el is férsz, meg a többi kosaras is hátul, persze nem a 6. 7. ülésben. Ne akarjatok már mindent! Különben is, a kosárlabdákat, meg a sajt szagú 48-as edzőcipőket hova rakjátok????!!!!
Na majd még írok: Szerviztapasztalat, hajtás-pajtás menetdinamika meg ilyenek. Coming soooon.
Hibalista
- Nem romlott el, egyszerűen hiányzik...: a bal oldali csomagtérvilágítás.
Ide hordtam szervizbe
C Nagy II.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 1000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | 307 1.6i Riviera | Következő autója? | Űrsikló. Használtan |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.4/10) |
