A Francia családfő!
Szöveges ítélet
Egy júniusi péntek reggelen kaptam a kezem közé a Citroën C4 Grand Picasso kulcsát. Ennél a pillanatnál egy kicsit meg kell állni, mert a történet folytatása szempontjából ki kell, hogy térjek egy aprócska részletre. Szakadt az eső és nem úgy tűnt, hogy egyhamar eláll. Ezért az asszisztens hölggyel megbeszéltük, hogy az udvaron találkozunk, ahová Ő ernyővel én pedig a saját autómmal megyek. Beálltam a tesztautó mellé és kiszálltam, hogy megtörténjen az átadás, így is lett.
16 másodperc alatt, itt a kulcs, forgalmi és az igazolás esetleges rendőri intézkedés esetére. Szegény hölgyet beküldtem, mert az ernyő sem bírta a szakadó eső és szél általi kihívásokat. Gyors, előre megtervezett mozdulatsorral átpakoltam a szükséges dolgaimat a saját autómból és elfoglaltam a pilótaülést. Nem túlzás ez a kifejezés, mert tényleg az első pillanatban úgy érzi az ember, hogy egy szolidabb, de prémium kategóriás repülő kormánya mögött várja az indító parancsokat. Kulcs be, fordít, kicsit vár –régi dízeles beidegződés- majd indít. Nagyon csendes dízel hang, már majdnem benzines feeling. Na, akkor indulnék, de világit a kézifék visszajelző lámpa! Engedjük ki. De hol a kézifékkar??? Itt jutott először az eszembe a hölgy, akit beküldtem, mert nem viseltem volna el, hogyha miattam megfázik. Normál időjárás esetén tartott volna nekem némi eligazítást mi és hogyan működik a mai Citroënekben. Gondoltam megoldom és elkezdtem keresni, nem kellett sokáig, a műszerfal közepén, hívogatóan kitűnt a középkonzol tetején egy kar, ami az elektromos kézifék kapcsolója volt.
Meghúztam és láss csodát kiengedett. /később rájöttem, hogy álló helyzetből egyszeri fékpedál lenyomás utáni kuplung-gáz, kényszeres indulásnál automatán kiold, ahogy leállításnál automatán aktiválja magát/
Hátrameneti fokozatban a tolatóradar halk csipogással jelezi, hogy aktív.
A biztonsági övek bekötését jelző hang és fényjelzés a műszerfalon, elindulás után folyamatosan molesztálja a vezetőt és utasait. Ne hagyjuk magunkat, kössük be!
Nagyjából 10km/h sebességnél a központi zár szintén aktiválja magát.
A szalon az M5 bevezető szakaszán van ezért az első megtett kilométerek alatt, volt lehetőségem nyugodt körülmények között megbarátkozni a kezelőszervekkel, műszerfallal és minden, a vezető érzékszerveit érintő tényezővel. Esőérzékelős ablaktörlő, automata világításkapcsoló, tempomat, ESP kapcsoló, többzónás automata légkondicionáló,
tároló rekeszek mindenhol. A kedvezőtlen időjárás sem tudta meggátolni, hogy észrevegyem az első utasok fejéig elérő szélvédőt, amit a napellenzők előre-hátra tolásával lehet napsütés estén állítani.
Megjegyzem a páromnak ez volt az első dolog ami tetszett benne, persze csak a középkonzolon elhelyezett krómozott kis állítható illatpatron után. Főleg miután megtaláltuk a jobb-első ajtó oldalában a patron dobozát, ami egy komolyabb francia parfüm dobozával vetekszik. De ezen ne is lepődjünk meg, hisz egy helyen születtek.
Ha már a női vezetőknél tartunk, akkor említenék még egy extrát, amire a már sokadszorra említett rapid átadás során nem tudták felhívni a figyelmemet és Szentendrén, az óváros emelkedős utcáin felkapaszkodva kellett rájönnöm. Emelkedőn vagy lejtőn megállva a fékek néhány másodpercig meggátolják, hogy az autó elkezdjen gurulni, ezzel lehetőséget adva a sofőrnek a nyugodt és kuplungkímélő indulásra. Bár nekem soha nem voltak ilyen problémáim, de ezt is szerettem benne.
Lassan elállt az eső és gondoltam nézzük át tüzetesebben, mert a lényeg, amiért ezt a modellt választottam a csomagtér padlójába süllyesztett 2 db ülés volt. És tényleg, láthatatlanul a harmonika módjára hajtogatható kárpit alól szinte egy, határozott mozdulattal lehetett elővarázsolni a 2 db ülést. Igazából két 10 éves csemete szállítására vártak ezek az ülések.
/ebben az esetben a csomagtér-rolót ki kell venni az autóból/
Tökéletes, bár 7 személy plusz csomagok szállítása max. tetőbox-al elképzelhető.
Mi 6-an /4felnőtt+2gyermek/ utazunk majd benne és minimális lesz a csomagok száma, de igazából nagy kirándulás esetén 5 személy + csomagok az ideális párosítás vagy marad a fent említett opció.
A motortérben úgy tudom, hogy egy már a korábbi típusokban bizonyított
1.6HDi-16V 110LE erőforrás teszi a dolgát, és jelentem nagyon jól.
Eger mellé Ostorosra utaztunk ami Budapesttől kb. 150 km távolságra van.
Mindenki beült, elindulunk. Férfitársam kérdezi, hogy mekkora motor van benne, illetve tippel is, 2.0? Válaszom kisebb döbbenetet és némi csalódást vált ki belőle, mert szerinte egy ekkora tömeg mozgatásához nagyobb motorra lenne szükség. Szerencsére 10 perc alatt belátta, hogy butaságot beszélt. Az autó kitűnően viselkedik a városi forgalomban szolid és sportos vezetés mellett is de az autópályán is tökéletesen adagolható a teljesítmény.
Az autópályai szakasz 90%-án a tempomat bekapcsolt állapotban volt, és tökéletesen tette a dolgát. Lábbal lehetetlen ilyen teljesítmény görbén tartani a motort és a fogyasztást egyaránt.
A kényelmes vezetőülés, a kartámla, a tempomat, a tiszta és áttekinthető digitális műszerfal,
a tökéletes klíma, a szolid menetzaj és a jókedvű társaság adta összhang miatt úgy gondolom, hogy minden előkészület és idegeskedés nélkül elindulnék vele Párizsba, Amszterdamba vagy akár Dublinba is ahol már kétszer voltam autóval.
Végezetül pár szót a fogyasztásról. Az autót teletankolva vettem át és kb. 575 km-t tettem meg vele 3 nap alatt. A leadáskor a szalon közelében tankoltam meg és 40 liter hiányzott belőle, összegezve 3 nap, városi sportos, autópályai dinamikus folyamatos igénybevétel mellett 6,95 L/100km-es fogyasztást könyvelhetek el. Úgy gondolom, hogy ez az érték korrekt és elfogadható. A gyáriak 5,5 L/100km-t adnak meg, vegyes használat mellett, de tudjuk, hogy ezek az értékek, csak kísérletezve és pengeélen táncolva érhetők el, úgy, hogy soha nem esünk kísértésbe, ha a lámpánál mi állunk elől.
Külön köszönet az tesztautó biztosításáért, Erdei György Úrnak a
CITROËN HUNGÁRIA KFT.
CITROËN M5 CENTER
márkakereskedés vezetőjének
Hibalista
- Semmi
Ide hordtam szervizbe
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2010 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 4390 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 575 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (10.0/10) |
