Bosszantó kényelem
Szöveges ítélet
Az autót kizárólag bérelt gépkocsiként vezettem, összesen 1600 km-t tettem meg vele. Az autókölcsönzőtől egy 7 személy szállítására alkalmas járművet kértünk. Seat Alhambrára vagy Renault Espace-re számítottunk, de végül a C8-nak a legerősebb dízel változatát kaptuk extrákkal felszerelve. (A külföldön bérelt autó felszereltsége leginkább a magyar Collection-nek felelt meg Premium csomaggal együtt.) Az alábbiakban leírtak a megtett utak során szerzett benyomásaimat összegzik, a fenntartással és a szervizeléssel kapcsolatban semmilyen tapasztalatom nincs.
Az autót eleinte kicsit nehéz volt megszokni, nemcsak a hatalmas mérete miatt, hanem a műszerek sajátos kialakítása, működése miatt is (ülésállító gombok, klíma, tempomat, a vezetőülés jobb oldalán lévő kézifék). Az ismerkedés periódusa után azonban már minden könnyen ment. Az autó kényelmét a 6 utas mindvégig dícsérte. Az ülések kényelmesek voltak, és még a harmadik sorban is elegendő lábtér jutott két felnőttnek úgy, hogy rendszeresen csomagokat szállítottunk. Az egyetlen megfigyelt negatívum az volt, hogy a 185 cm-nél magasabb felnőttek a vezetőülésben csak úgy tudtak helyet foglalni, hogy a térdük beleütközött a műszerfal alsó részébe. A vezetőülést minden irányban lehetett állítani, mégsem sikerült úgy beállítani, hogy kényelmes és biztonságos karpozíció mellett a térd ne találkozzon a műanyag borítással. Ezt leszámítva az autó kényelméről csak pozitívumokat mondhatok, hosszabb úton sem volt fárasztó az utazás, a rendelkezésre álló csomagtér, illetve a tárolórekeszek pedig elegendőnek bizonyultak. A kétoldalt elektromosan működő tolóajtók, a kartámaszok, a sötétített üvegek, napfényrolók, illetve a tolatóradar pedig mind hozzájárultak ehhez a kényelemhez.
A 130 lóerős dízel autó jól teljesített, a hangja különösen alacsony sebességnél néha zavaró volt. Bár az autóban csak 36 ezer kilométer volt, a Michelin gumik meglehetősen kopottak voltak, a profilmélység alapján csereéretté lehetett volna nyilvánítani őket. A néha 38-40 fokos melegben a négyzónás automata klíma jól műküdött, egyedül a harmadik sorban ülők kérték néha, hogy erősebbre állítsuk, mert hozzájuk kevésbé jutott el a hűvös levegő. Folyamatosan működő klíma melett, az autópályákon gyakran 140-150 km/h-s tempót autózva az átlagfogyasztás kb. 8,5 liter volt 100 km-en.
Az első utak után az autóval megbarátkoztunk, és a három, középen elhelyezkedő, gyerekjátékaink design-ját idéző kijelző ellenére (sebesség, fordulatszám, üzemanyag, illetve vízhőfok) viszonylag hamar megszerettük, elsősorban kényelmi szempontok miatt. Ekkor jöttek a bosszantó elektronikai problémák és hibaüzenetek. A tapasztalatunk szerint az egyik hiba szinte azonnal egy másik vélt vagy valós hibát is generált. A kijelző először a bal első kerék alacsony nyomását jelezte (ez igaz is volt), majd amíg ezt nem korrigáltuk, folyamatosan égett a műszerfalon a motor sárga színű ellenőrző lámpája, illetve hibaüzenetet kaptunk a részecskeszűrő hibájáról. Mondanom sem kell, hogy mi már a legrosszabbra gondoltunk, és már-már felhívtuk az autókölcsönzőt is egy esetleges autócsere miatt, amikor aztán a bal első kerék felfújása után a feltehetőleg nem létező problémára utaló hibaüzenet, illetve jelzés hirtelen megszűnt. Később a fedélzeti computer szerint a fékjeink romlottak el, és ha már a fékek elromlottak, akkor hibaüzenet érkezett az ABS és a kipörgésgátló hibájáról is, az ellenőrző lámpák felgyulladásával egyidejűleg. Ez a probléma is egyik pillanatról a másikra szűnt meg. Hasonló tapasztalatot szereztünk a légzsákokkal és más rendszerekkel kapcsolatban is, de ekkor már nem aggódtunk, sokkal inkább bosszankodtunk. (Az autót egyébként nem sokkal korábban, 33 ezer kilométernél szervizelték, tehát utólag visszatekintve valószínűtlennek tűnik, hogy bármi (például fékrendszer) ténylegesen meghibásodott volna.)
1600 kilométer utazás után a C8-at kizárólag a kényelme miatt szerettük meg. A bosszantó elektronikai hibák miatt azonban arra a következtetésre jutottunk, hogy ha saját magunknak kellene vásárolni ebben a kategóriában egy autót, akkor valószínűleg nem a francia márkák közül választanánk, hanem a Ford, Volkswagen, Seat háza táján néznénk körül.
Hibalista
- Elektronikai hibák: légzsák, ABS, menetstabilizátor, kipörgésgátló, motorhiba jelzések
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 36000 |
Megbízhatóság | (3) | Vezetett km | 1600 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Astra | Következő autója? | Opel Vectra Caravan |
Ennyire szerette | (6) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.3/10) |
