Átlagos autó, mindennapi használatra
Szöveges ítélet
Jó tulajdonságok:
Szerintem kívül-belül szerethető autó. Elől tágas, jó úttartása van, a szervókormány is jó. A légkondi jó átlagos, 37-38 fok felett azonban erőssen csökken a hatásfoka. A gyári audio szintén jó közepes. A csomagtartó kategóriához mérten nagy.
Rossz tulajdonságok:
Hátsó üléseknél a térdhely kevés. Az ülések adhatnának több oldaltartást. A visszapillantó tükrök látótere lehetne nagyobb is. A vezető oldali ajtónál az ablakemelő az ablak lehúzásánál nyikorok, mintha tele lenne porral a szerkezet, de van úgy hogy egy-két hétig nem hallom, utánna pedig két napig megint nyikorog. Szervízbe ez miatt még nem voltam, mivel más Citroen tulajdonostól azt hallottam, hogy ez típus hiba és ha hozzányúlnak csak rosszabb lesz. Jó és rossz tulajdonságait figyelembe véve eddig nem bántam meg, hogy megvettem remélem nem is fogom. Fentartásra azért adtam 10-t, mivel még tankoláson kívül eddig még nem kellett rá költeni és a fogyasztása is jónak tűnik.
Hibalista
- Lékondinál gyári hibás volt a relé. Garanciálisan cserélték 24 órán belül, azóta semmi gond nincs vele.
- Bal első ajtónál a gumitömítés szintén gyári hibás volt, ezért 50 km/h fölött erős szélzaj volt hallható. Csere garanciába történt.
Ide hordtam szervizbe
Citroen Hajas, Salgótarján
Az osztályzat azért 8, mert bár mind a két hibás alkatrészt garanciába cserélték, de a gumitömítés cserénél, ha én nem érdeklődök 2 hét után, hogy megérkezett-e már az alkatrész talán még most sem lenne kicserélve. Amúgy igyekeznek.
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 10000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | nincs tervben |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.4/10) |
