Ékszerdoboz négy keréken
Szöveges ítélet
Csak azért nem adtam 10-est a "szerette"-hez, mert szerepelt benne a "perverz"..:) Egyébként stimmel. Ez autó a javából. Igaz, két táborra osztja a népet: Van aki (perverzül) imádja, és van akinek fura, fanyalog tőle....., de még senki sem mondta a fanyalgók közül, hogy nem cserélné el velem az autóját....jó nem?
Pár dologgal azért érdemes tisztában lenni: Ez nem egy sportkocsi, nem is annak szánták. Nem véletlenül európai piacra készült. Az amerikai piac a 2,4-es, minimum 15 litert fogyasztó változatát szereti, mert ott olcsóbb a benzin, mint a tej:) 2002 októberében fejeződött be a gyártás Grazban. Addig rengeteg 2000 köbcentis autót vásároltak föl a németek, mivel ezzel a típussal kezdték a gyártást, majd 2002-ben kidobtak valamennyi 1,6-ost, és bezártak. Kis idő múlva Mexikóban folytatták, de már 2,4-esekkel, az amerikai piacra. Így 2001-2002-es 1,6-os viszonylag kevés fut, pedig itt Európában -az üzemanyagárakat figyelembe véve - ennek lenne értelme, mivel a kétezresek is Chrisler motorok, nem úgy, mint az 1,6-os. Ez megegyezik, mint hírlik, a Mini motorjával, azaz BMW. (A BMW brazíliai gyárában készül.)
Ezeket azért írtam le, mert magyarul hiába kerestem, én nem értem el, csak német oldalakon. Gondoltam, legyen meg magyarul is. (Úgyhogy, aki azt írja az autójáról, hogy 2002 októberi, az gyanús, a novemberi meg egyenesen füllent, mert olyan nincs, persze, decemberi sincs..., sőőőt az 1,6-os, úgynevezett európai modell pár évig még nem is létezik, majd csak 2006-tól bukkan föl ismét, de akkor már ultramodernosított belsővel, és rövidített hűtőmaszkkal. Pontosabban, még 2003-ban behoztak Európába valamennyi Mexikói gyártásút....)
Egyébként maga az autó kényelmes, és főleg ritka, még mindig, pedig 2007-et írunk. (Erről jut eszembe, hogy hiányolom az ítéletekből a dátumokat!!!!!)
A 116 lóerőt 5300-körüli fordulaton adja csak le, ami azt jelenti, hogy pörgetni kell a motort, ha ezt a tankot sportosan akarja mozgatni az ember. Nem spórolták ki belőle az anyagot, föltankolva szűk másfél tonna, ezért biztonságosnak is tartom. Úgy tudom, már ekkor is kellőképpen ellátták oldalirányú ütközésvédelemmel is. Szokni kell a magyarnak, hogy mindent fénnyel és hanggal együtt jelez, állandóan kongat, nehogy elfelejts valamit.....biztonsági öv, ajtó, és még fene tudja mi minden...., azért meg lehet szokni.
Belső kialakítása zseniális. Hátul is kellő nagy tér, akár két méteres embernek is. Pillanatok alatt hatalmas csomagteret lehet benne előidézni. Próbálok a negatívumokra is koncentrálni, de nem jut eszembe semmi más, azon kívül, hogy nem egy sportkocsi. Nem ajánlott tehát olyan fiatalnak, aki füstöltetni szereti a kerekeket. Én azt mondom, hogy inkább hölgyeknek találták ki, nálunk is ő vezeti, de én is elcsenem néhanapján, azért az érzésért, amit ez a szokatlan szerkezet kölcsönözni tud. NNna, csak eszembe jutott egy negatívum. A német autómnál két újjal váltok, ennél viszont nagyobb erőt kell kifejteni a váltáshoz, négy újj sem nagyon elég.:) Olvastam a német fórumokban erről, hogy ez ilyen, meg kell ezt is szokni, hozzátartozik a retrohoz hasonlóan, mint a motor nélküli antennája:(.....hülyeség, szerintem nyugodtan lehetne motoros is, attól még a retron nem rontana.
Summa summárum, olyan nyugodt, spórolós embernek való -szerintem ez a típus, aki nem akarja, hogy nap mint nap hasonló jöjjön vele szembe.
Hibalista
- ....mi is?? Semmi. Ami cserére szorult, az kopó alkatrész volt.
Ide hordtam szervizbe
Húsz éve egy maszek szerelőhöz járok.
Egy autót se hagytam ott soha. Mindig megvárom, és végignézem, mit, hogyan csinál, mit mire cserél, hátha én is egyszer autószerelő leszek:))
Értékelése: 9
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2002 |
| Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
| Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 66000 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 26000 |
| Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
| Előző autója? | 190 D | Következő autója? | kibékülnék még egy Dodge Viper-rel |
| Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (7.7/10) | ||

Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan