A középső királyfi (Matiz bátyja, Lacetti öccse)
Szöveges ítélet
Az autót szűk egy hónapja vettem át, az első 1000km-en vagyok túl. Az extralista elég rövid, direkt "fapadost" akartam, így nem kértem bele légkondit, sőt szervókormányt sem. Az 1.2-es alapmodell így elektromos első ablakemelőkkel, központi zárral, CD-rádióval, indításgátlóval, ABS-szel, vezetőoldali légzsákkal gyöngyház-kék színben, 155/13-as gumikkal lett a mienk.
Az eddigi tapasztalataim kedvezőek, az autó kimondottan csendes. Motorhang alig, a futómű és a szél is csak 70-80 körül kezdi hallatni a hangját. A karoszéria formája nekem tetszik, persze ez szubjektív. A beltérben felhasznált anyagok láthatóan olcsók, de kellemes összhatásúak. Még nem zörögnek a burkolatok, remélem sokáig így is marad. A csomagtartó jól pakolható, a hátsó ülés pedig osztottan dönthető. Minden ülésre jutott állítható fejtámla és hárompontos biztonsági öv.
Az 1149 cm3-es motor teszi a dolgát, persze nem rohangálásra termett. Országúton a nézelődős 90-100 kényelmesen tartható vele, ekkor beéri 5.5l-rel, nekem pedig ez a tempó pont elég.
Amit lehetne másképp:
-az A-oszlop nagyon széles, megszokást igényel a holttér.
-Az üzemanyagszint-jelző tankolás után az utoljára jelzett értékre áll vissza, kell neki 3-4 perc és egy gyújtás le-gyújtás rá, hogy "észrevegye" a megemelkedett üzemanyagszintet.
-A CD-s rádió - ami egyébként elégé hallgatható hangú - kijelzője nappal felkapcsolt világításnál nagyon halvány, olvashatatlan, továbbá RCA-kimenete sincs. A gyári hangszórók eléggé bátortalanul szólnak, érdemes jobbra cserélni.
Tapasztalatok 5000km után:
- A fogyasztás csökkent, jelenleg vegyesben 5.7, országúton 5.3l/100km.
- Az üzemanyagszint-jelző hibája miatt a műszercsoportot garanciában cserélték. Eredmény: már nem kell 3-4 perc a helyes érték jelzéséhez, elég 10-15 másodperc, de még mindig nem áll be rögtön. Megfigyelés: ezt CSAK teletankolásnál csinálja. A szervizben sem értették, kimérték amit lehetett, eredmény nélkül.
- A hátsó ajtó zárja hidegben befagyott (garanciában 5 perces kenéssel orvosolták, ismert típushiba)
- a kárpitok még mindig nem zörögnek:)
Tapasztalatok 8000km után:
- Hihetetlen, de a fogyasztás tovább csökkent. 30% város és 70% országút esetén 5.3l/100km, tisztán országúton (a vezetés minden öröme nélkül, szigorúan 80 és 90 között tartva) 4.9(!) l/100km. Áttértem a minőségi benzinre, ezt meghálája az autó.
- Még mindig nem zörög semmi, hiba sem jött elő.
Tapaszalatok 15.000km után:
- A jobb első ajtókárpit nyiszorogni kezdett (megjegyzem a gyári hangszórók cseréje miatt mindkét első kárpit le volt szedve és a patentok cseréje nélkül tettem vissza, talán ezért), semmi más nem romlott el, az autó "teszi a dolgát".
A 15000 km-es szervizt természetesen a Chevrolet Vác-nál csináltattam. Nem volt olcsó, de a 28k-s számlából összesen 8k körül volt a munkadíj (1.30 szervizóra), a többi anyag. Mivel az éves korrózióvédelmi átvizsgálás "idejében" érkeztem, ingyen bebélyegezték a szervizkönyvbe az átvizsgálást (amúgy 4990Ft lett volna), nagy-nagy piros pont a szerviznek! Látszik. hogy az ügyfél elégedettsége többet ér nekik 5000Ft-nyi pillanatnyi haszonnál...
20.000 km-nél meghullámosodott az első féktárcsa, ezt garanciában cserélték.
45.000 km-nél elromlott a termosztát, ez okosan úgy van megoldva, hogy hiba esetén sem forr fel a víz - inkább hideg marad. Az alkatrész nem volt 2000 Ft, beszerelése úgy 30 perc egy ismerősnél.
50.000 km környékén érezhetően félre kezdett húzni. Több szakember többszöri rápillantása eredményeként kiderült, hogy az egyik első gömbfej adta meg magát. Ilyenkor párban cserélik, tokkal-vonóval-futóműállítással együtt sem volt 15.000 Ft ez a hiba.
55.000 km (4 év) után a gyári akkumulátor hideg reggeleken már nem indított, csere.
Társak maradtunk volna még sokáig ha rajta múlt volna, de szegényke áldozatul esett a divatnak: beszámíttattam egy új, más tipusú autóba. Az együtt töltött 4 és fél év alatt 1-2 égőcserét leszámítva hiba nélkül teljesített. Soha nem hagyott az út szélén, én tökéletesen elégedett voltam vele. Soha rosszabb autóm ne legyen! 60.000 km-rel, gyári fékbetétekkel, 50 %-os nyári és 70%-os téli gumikkal adom tovább, remélem új tulajdonosa is úgy megbecsüli ahogy én.
Hibalista
- első gömbfej, termosztát
Ide hordtam szervizbe
Még nem volt rá szükség, de Chevrolet Vác-akár az előző autót
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 60000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | Matiz | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.7/10) |
