Luxus egy havi fizetésből
Szöveges ítélet
Előzmények:
Hirtelen jött egy ötletem, hogy kell nekem egy ötszemélyes, nagy csomagteres, klímás, benzines, hátsókerekes, lehetőleg tetőablakos és ABS –es, kézi váltós kocsi. A kör leszűkült pár típusra:
Alfa75, Mercedes W123, W124, Bmw e34, e28. 2-3liter között volt a cél (Merci és Bmw esetén soros hathengeres).
Első körben mindent megnéztem 100eFt –ig, nem részletezem mennyi szemetet láttam. Emeltem a tétet 150eFt –ra, majd jött a gondolat 200ig nézelődök és keményen alkudok. Pár roncs megnézése után szerencsémre nem tudom meg, milyen lett volna a helyzet magasabbra emelt tétnél. Telefonban közölte az eladó 170 a vége, különben kár is megnéznem. Mindegy 20e ide, 20e oda, közel van én meg imádok alkudni benne a véremben :)
165ért elhoztam, az arcomon fülig ért a vigyor, éjfélre haza értem, de nem akartam kiszállni belőle!
Bmw és vanosos, tetőablakos, klímás, dönthető hátsó üléssorral(nagyon ritka), auc, elektromos ablak, fűtött spricni, tükrök, zárak, stb. Elég jól felszerelt, persze a kívánság lista hosszú és folyamatosan bővül.
Aki már most röhög, ennyiért mit lehet kapni 2014ben:
eleje mindkét oldalról lezúzva, de lábán jött
alapjárat bizonytalan, szívósorba néha vissza durrog
semmi zene csak a gyári hangszórók és egy kontakthibás „kifagyó” mnc fejegység
itt ott a fényezés nem a legszebb (kéne egy telifény)
díszlécek lepotyogva(típus hiba)
kipufogó kirohadva
két első ülés kifingva(ülés huzat eltakarja)
sok-sok de nagyon aprólékos csecse-becse pinduri hibák (kiégett izzók, kontakt hibák, olaj csöpögés, stb.)
A kocsi:
Elejéhez a bontott cuccokat pikk-pak fillérekből találtam, ebben az országban minden második ember BMW –t bont!!! Tény E30 és 32 cucc már nincs, kb. 1-2év és a 34 is oda jut, most van mélyponton, aztán jön a többi 36, majd 38 és 39 és a 46….
Üzembiztos működéshez kellett pár O gyűrű, pár benzincső, kipucolni a benzinrendszert, egy bontott alapjárati motor(hiába pucoltam megszorult néha). Benzinnyomás gyári értéken, alapjárati motor nem szorul, falsot nem szív(így a légtömegmérő valósat mér), és a lecsúszott lambdaszonda kábelt feldugtam.
Legnagyobb szívásom a hátsó biztonsági övvel volt, mert dönthető üléssorral alig készült E34 és itt más a biztonsági öv, mert egyben az ülés zárja is. Egyiket természetesen cserélnem kellett, ami már vásárláskor tudott volt, de közel 2hónap és 70-80bontott e34 megtudakolása után akadtam rá egy ilyen bontott kocsira. Az ára is húzós volt, mert csak üléssel együtt adták ide, az ülőlap kuka de a háttámla hibátlan. Így van tartalék háttámlám, ami ráadásul fejtámlás verzió!(valamikor beépítem)
Mennyi időm ment eddig rá azt nem számolom, mert szakma és hobby együtt.
Mennyi pénz ment rá azt írom, de nem merem össze számolni, mert akkor felkiáltanék, hogy ennyiből van hibás e32-750iL vagy W140-sel600 :) Egy biztos a jó állapotú E34-520i árához képest még mindig jól állok, de ez két okból adódik: olcsó alkatrészforrásom van és magam javítom.
Eltelt 1év(6000km) és...
...jött a műszaki, oda pedig hibátlanul viszem el. Ez picit költséges volt, de sok alkatrészen még a gyári dátum szerepelt. Igazából kitudja a többit is mikor cserélték és 180ig eddig is stabil volt a futómű, azóta meg mesésen parádés! Adtam neki a gyárinál nagyobb összetartást elől,húúú még inkább stabil.
A lista sikeres műszakihoz:
6db gumi fékcső
4db fém fékcső
2db toronycsapágy
2db lengőkar
4db lengőkar szilent
4db stabilizátor szilent
2db stabilizátor kutyacsont
2db híd szilent
2db lengéscsillapító
rögzítőfék pofák
rögzítőfék rugók
ablaktörlő lapátok
2db gömbfej
lengéscsillapitó porvédők
4db gumi(1,5éves DOTszámmal styling5 pókhálós felnin hibátlan kupakokkal)
kipufogó hegesztés
Műszakira felkészítésen és a törés javításán túl a kiadások az első évben(6000km):
kötelező szervizek:
fékfolyadék
motorolaj
szűrők
difi olaj
vízpumpa
visco ventilátorkuplung
hosszbordás szíj vezető csapágy
hosszbordás szíj feszítő csapágy
hosszbordás szíj feszítő hidraulika patron
akkumulátor
Eddig elöregedett alkatrészek:
pár vízcső
benzincső
pár O gyűrű
elektromos csatlakozók javítása
(látható a hő ingásnak kitett műanyag és gumi alkatrészekről van szó 25év után...)
Meghibásodások:
1db központi zár motor, bontott 1eFt
1db utastéri fűtőmotor, amit még nem cseréltem ki(morog néha)
Természetesen néha-néha bővítem az extrákat is,
eddig belekerült:
hőfokmérős óra
térképolvasós lámpák
első ködlámpa
BT –s fejegység
mélyláda és erősítő
gyári styling5 alumínium felni
Beépítésre vár:
oldalsó gyári csipogó hangszórók
intenzív vegyszeres mosó
hátsó szivargyújtó
motortér lámpa
fejtámlás hátsó ülés
A kívánságlistám:
első italhűtő
fűthető és elektromosan állítható memóriás első ülések
fényre sötétedő középső tükör
elektromos kormányoszlop állítás
PDC
gyári törlőkendő
gyári zseblámpa
gyári üzemanyagkanna
gyári kerékőr
gyári eü doboz
hátsó elektromos roló
hátsó elektromos ablakok
Pót féklámpás gyári Hella szárny
M5 tárolórekesz a csomagtartóba
styling5 pótkerék
sperr difi
asc -s abstömb+vezérlő
fokozatmentes fűtőventilátor fordulatszám szabályzás(házi tervezés lesz)
esőszenzoros mosó(házi tervezés lesz)
Igen feneketlen kút és előbb a klímát szeretném beüzemelni meg a friss teli fény se ártana....
Egy év tapasztalata:
Futómű: parádésan tökéletes! (de érezni az 1,5tonnát sajnos. Későn indul meg de könnyen megperdül, 1tonnás RWD teljesen más)
Kényelem: teljes luxus!
Alkatrész árak: filléresek.(oké lesz aki felhörög, de nem egy ezres swifthez nézzük hanem a kategória társaihoz)
Fogyasztás: tökéletes, : 11-12l/100km (50 helyett 70-80, 90 helyett 140-160 és 110-130 helyett minimum 180 meg a sok elkell rakni keresztbe a seggét)
Egy dolog zavar a tolatás vele, 924ből kinéztem és ott volt az autó vége, itt meg? se tükörből, se hátranézve se érezve... Rémálom a tolatás szűk helyre PDC nélkül.
Eltelt még 4hónap és itt a tél:
Sikerült ici picit lezúzni. Nem vészes. Mocitető, első lökös alja, ködlámpa keret, stb. A történet röviden: T elágazás és sehol senki, így elrúgtam keresztbe, esőben nagyon megindul...(persze út szélén ott volt egy korlát amit maga alá begyűrt…)
A gumik lassan megint cserések(nagy dilemma a benzin vagy a gumi drágább, ha elgurul a pirula az pedig sokszor elgurul)
Előjött hibák így a tél kezdetén:
valamelyik féltengely csuklóm cserés lesz
kezd repedezni mind a 4 féltengely porvédő
vájt fülűek már hallják a nyeles tengely csapágyat
érik a hátsó sárvédő javítóív is a cserére
ablaktörlő mechanikát csapágyazni-perselyezni kell előbb-utóbb
váltókar perselyeket cserélni
Ezek alapján elmondható egy 500-800eFt és feletti hibátlan példány, mai szemmel is tökéletes autó! Akinek nem okoz gondot a fogyasztás és az alkatrész árak( több lengőkaros futómű, sok szilent, kettőstömegű, viszkó, sok elektromos extra, stb.)az bátran vegyen egy megkímélt példányt!
Megkérném a szerszám és tapasztalat-szaktudás meg pénz nélküli álmodozókat ne vállalják be az olcsó(500eFt alatti, de a 200eFt alattit meg végképp ne) öreg luxuskocsikat, első autónak meg komolyan ne! Nekem van mellette más közlekedési eszköz is(segédmotor, nagy motor, vonat) és jól látható ebben az ársávban van mit csinálni rajtuk!
Napi használatra is alkalmas, csak szerintem bőven drágább lesz a kiadás, mint egy e39 –nél mivel ez öregebb és több kopás jön elő. jó e34 és e39 meg egy árban!
Hibalista
- Az ítéletben benne
Ide hordtam szervizbe
Én. 9pont, mert mindig fejlődik az ember.
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1993 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 30 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 266000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 7000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 12 l |
Előző autója? | 924i | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.3/10) |
