Freude am Fahren
Szöveges ítélet
1988. augusztus 16-án vette át első tulajdonosa az autót, Magyarországon!!! 2010 augusztus 16-án( a sors...) vettem át én az autó kulcsait, papírjait, ekkor kapta meg az első közös 80 liter Agip benzint Budaőrsön. Hihetetlen dátumok, immár több mint két éve tartó elvakult szerelem időpontjai ezek. Budapestre jártam tanulni, hetente kétszer kellett 250km-et megtennem. Sok ismerős volt velem egy cipőben, a MÁV szolgáltatásaira egy idő után már nem tudtuk azt mondani, hogy OK. Amióta az eszemet tudom, autóbuzi vagyok. Sajnos csak elméleti a tudásom, és az sem terjed ki a szerelés szépségeire, ám átlagfeletti lekesedésem azt mondatta velem, nekem ha autóm lesz, az egy igen-igen boldog autó lesz.
Több tízezer kilométert motoroztam 14 éves korom óta, és amint lehetett 17 éves koromban azonnal megszereztem a jogosítványt. Ekkor még nem voltam fanatikus, egyetlen márka elhivatottja sem, így mikor autó keresésére adtam a fejem, a szivárvány összes színárnyalatánál is több autó röpködött esténként álmaimban. Akkor még nem gondoltam, nem is álmodtam az autós történelem három, ebben a sorrendben egymás után leírt márkajelzéséről, annak autóiról:BMW.
Nagy autó kellett, hiszen 5 ember egy hétre mért cumójával, 250km-en is kényelmesen végigszánkázó autó volt a MÁV általam elképzelt alternatívája. Ki is hagyom a keresett autókat, lényegre is török azonnal!
BMW? 316i? 524td? 525tds E34!!!? BMW-s zenészkollégám a márkát támogatta, de a dízelséget nem. Azt mondta, fogyasszon többet, de soha nem fogod vágyni a dízelt, ha jót fogsz ki...Így lett. 1988.08.16. BMW E34 525i M20B25 12V, 170Le, Manual, Bronzitbeige-Metallic, Bézs-bőrbelső, Elektromos tető, Nagy-board, Gyári-magnós rádió!!!BBS felnik...Egy csoda volt négy keréken. Egy Ikeázás alkalmával megnéztük, beleszerettem, egy héten belül megvettem. Édesapámmal mentünk érte. A család csak BMW-ket használt, a garázsban egy új hármas, és egy valamivel régebbi 7-es parkolt, az udvaron pedig az én autóm. Ez sem utolsó szempont azért, ha az ember háznál vesz autót:) Rendeztük az anyagiakat, minden papír rendben volt, legálisan indultunk haza az autóval. Az M1-es autópályán elkapott minket egy hatalmas felhőszakadás, ami azonnal letesztelte az ablaktörlő-mechanikát, a hűtés-fűtést, a hirtelen jött roszs idő miatt baleset is volt, araszolásba váltott a nyugodt 130-as autópályázás, így a kupplungolás is bedurrantotta a bal lábam...Ennyire precíz autót sosem vezettem, bár már akkor is 22 éves volt. A motorja? Álom a hangja, járása oylan finom, mintha egy zselétortában járna, semmi vibráció, a teljesítményleadás annyira lineáris, amit egy szívó motoros BMW-től el is vár a sofőrje. Édesapámmal az anyósülésen nem virgonckodtam, nem léptem túl a sebességhatárt, de mindent elárul az autó kényelméről, csendességéről, hogy kb 20 perc autópályázás után, vihar ide-oda, apám olyan mélyen elszenderített, akárcsak otthon este a foteljében TV nézés közben. Észre sem vette, hogy ekkor már 180-nal söörtük a belső sávot, hiszen még ennél a tempónál is csend, és nyugalom honolt a beltérben, motorzaj a váltó áttételezése miatt, illetve a fordulatszám-motorhang kombináció miatt, körülbelül 140-től nincsen, abszolút...Ezért azóta is, megkockáztatom, hogy óra szerint 145 környékén megyek autópályán, mert csendesebb az autó így, mint 130-nál. Hazafelé menet semmi hiba nem történt. Otthon a ház előtt kitettem apám, elmentem volna édesanyámnak megmutatni az autót. Ám az egyesből-kettesbe történő váltás reccsenést eredményezett, nagyon megijedtem. Még aznap fogadott azóta is legkedvesebb szerelőm: a hardy tárcsa valamilyen védőburkolata megadta magát. Kiszedte az autóból, azóta is hibátlanul megy a gép, került vagy 1000Ft-ba :) Napokkal később elment a baráti köröm nyaralni, jött az autó is...imádtuk a tetőablakot, igazi strand-járatot varázsoltunk belőle. Persze néha-néha odaléptem már az autónak, de a technika kímélése nálam mindig szempont volt. Azóta sem vagyok driftelő, gumi-kupplung égető betyár, sőt BMW-s létemre tudom hol az indexkar, és használom is, szinte mindig :) Teltek múltak a hetek, egyszer csak beázott a bal hátsó ablakon keresztül...valamelyik utasom elfelejtette tisztességesen visszakurblizni az ablakot, és egy igen erős szeptemberi eső elkapta az udvarunkon parkoló autót. A 22 éves vezetékek-csatik között az egyik szépen elkapta a vizet, úgy felszívta, másfél hónapig nem tudták javítani az autót...mert nem autóvillamossági műhelybe vittem,c sak autószervízbe, és az ott kisebb villamosságoi feladatokat is ellátó szerelő sajnos ehez a feledathoz már kevésnek mutatkozott. Ám elvittem az egyébkénbt járó motorú, elektronbikájának nagy részét jól működtető autót egy villamossági szervízbe, ahol egy délután alatt orvosolták a problémát, 10eFt lett a javíttatás végösszege. Sokáig semmi, még izzócsere sem lett esedékes az autón. Hetente 5-600km-et autóztam, a fogyasztás 9-10 liter között ingadozott, megpakolva, tele utasokkal. 2011 tavaszán az M1-es autópályán beütött a krach: a generátor feszültségszabályozó kis bizgentyűje tönkrement: akksi nem töltődött vissza, motor leállt...Trailer, gyors szervíz: 70eFt...diáknak ez hirtelen nagyon tud fájni, de még aznap a saját lábán minden utast hazavitt az autó...Azóta semmi, de semmi probléma nem volt az én kincsemmel! KoppKoppKopp!!!
Hogy a szerelem kölcsönös legyen, mindent, tényleg mindent megkap tőlem: Ha bimbammol, mert kiégett ez, kevés az, azonnal kapja a finom friss új folyadékot, alkatrészt. 10eKm-ként Inspekciózás, nem az olcsóság a fő szempontom, szerelőm sem híve a gagyizásnak.
Amiket kapott: első hátsó fékek komplett minden alkatrészc seréjével;új gyertyák;új vezérlés;indenhol új olajak;új gumik;acélfelni(hogy télen ne a BBS szenvedjen);alufelni gyönyörűen újrafényezve;mostanában lesz esedékes a komplett karosszériázás(küszöbök, sárvédőívek, javítóívek,ez-az), gyakorlatilag az egész autót újrafényezem, természetesen eredeti színére; a sofőrülést újrabőröztettem azonos színnel;a többi egyelőre patinás-de nem szakadt, folyamatosan ápolom különféle krémekkel;most lesz kompletten új a kipufogó rendszer;a futómű minden gumicserénél állításra került;a műszaki vizsgán tökéletesen átment az autó. Körülbelül 30eKm-et etttünk meg közösen, a szerelem egyre nagyobb, oylannyira, hogy már két BMW is van a családban, egy E46-os 325i lett édesapám autója.
A sok szép és jó után a kevésbé gyönyörködtető tényezők: ha eredeti tartozékokat szeretnék vásárolni igazi márkahű BMW fun-ként, akkor az nagyon mélyrenyúlós történet, még az eredeti plüss szőnyegek rögzítését is drága műanyag csavarok oldják meg, de az ember úgy van vele, legyen minden eredeti:) Most már 24 éves az autó, és ez az zörög odabent, a műszerfaltól hátrafelé haladva, itt ott. A műszerfal megs em rezzen, oylan masszív, ott nem recseg semmi, inkább mintha a kalaptartóban lenne valami kis elszabadult darabka akármi, vagy talán az ajtókban, mindenesetre csak a híresen borzasztó magyar utakon hallani néha néha, abszolút nem idegesítő, és a kéynelem mellett bár fájó pont néha egy egy zörrenés, de nem von le a tökéletes miliőből.
Ebben az autóban minden kapcsoló világít, minden működik, semmi Check-controllos hibaüzenet, a közeli ausztria útjain érzi igazán otthon magát az autó, stabilan tartja az egyenest 200 környékén is, a kanyarokat a gyári futóművel is tökéletesen veszi, a pingpong asztalnyi motorháztető tiszteletet parancsol, biztonságot ad, a hihetetlenül széles középkonzol szintén a masszivitást erősíti az emberben, ha a rádió befogja a Stereo hangzáshoz szükséges jelet, akkor szép térhangzással hallgatjuk a zenét, a még mindig gyári Bavaria C rádión, csak a kazettát nem játsza le valami kis hiba miatt.Előző tulajam a kalaptartóba pioneer hangfalakat szerelt, elég tisztességesen szólnak, persze nem mérhető össze édesapám E46-osának Harmann Kardonn hifijével, de szép ez így is. Kapott sötét fabetétszettet, ajtókra, váltógombra, váltókulissza köré, és a kesztyűtartóra, hiszen a világos ajtókárpithoz és a bőrülésekhez csodásan passzol ez az összeállítás, így tökéletes az elegancia. Szervízkészletem, még nem teljes, valószínüleg az lesz az utolsó pontja az autónak a tökéletesíts felé vezető úton.
Amik héátravannak: lakatolás, fényezés, kipufogó rendszerének modernizálása, belsőtér teljes újrabőrözése, tetőkárpit tisztítása.
A cél: a 2013-as PowerFanatics BMW találkozóra felkészített autó lesz az én kincsem.
Tuning teljes mértékben kizárva, ez egy prémium limuzin sportos beütéssel, de a kényelem a legnagyobb erőssége.
A sorhatról sokan ódákat zengtek már előttem, csak csatlakozni tudok hozzájuk, ezért nem is taglalom élményeimet. Ami talán negatívum, hogy rossz kipufugóval még bivalyabb ahangja, amit sokan direkt szeretnek, ezért nem javíttatják...nekem a célom egy tökéletesen gyári autó, így a bömbölő, üvöltő kipufogó az ellenségem, ez egy csendes limuzin lesz napokon belül.
22 éves vagyok, első autóm, de sok sok évre lekötöttem magam hozzá, ha veszek, akkoris BMW-t, és vagy ekkora, vagy ennél nagyobb benzines modellt.
Mivel ez nem mostanában lesz esedékes, így van bőven időm csinosítgatni ezt az autót, hiszen ez számomra szerelem, BMW szerelem :)
Hibalista
- Kopó alkatrészek, bal első elektromos ablakemelő, sofőr oldali biztonsági öv csatja
Ide hordtam szervizbe
Kolonics Kft. Kőszeg
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
típustárs, szerelő ismerős
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1988 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 280000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | E34 5.. :) |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.4/10) |
