Csodálatos e34
Szöveges ítélet
2007 őszén került hozzám, ezt néztem meg elsőnek, de úgy voltam vele, megnézek többet is mikorra választok, így is volt, de csak ennél maradtam ( volt olyan ami már igencsak keshedt mindenhol, szakadt kárpitok meg ilyenek, aztán volt olyan is ami egy tuningmesteré volt és amikor kipróbálásra került a sor: ezeröt fölé ne pörgessük, mert még bejáratós....)
Maradt ez a '93-as diamondscwarczmetallic touring!Áron alul sikerült hozzájutni, bár a touring-tól kicsit idegenkedtem, de már örülök, h így döntöttem (kombit a lada gyárt:))Úgy láttam, h az előző gazdája is nagyon szerette, azt állította, h ez előtt egy IV-es golf Tdi-je volt, de az sehol sem volt ehhez képest, kérdeztem is, h akkor miért válik meg tőle: külföldi munkavállalást emlegetett!(később kiderült igazat mondott)
A motor megválasztásánál, szempont volt, h viszonylag keveset egyen, mert szeretek kocsikázni, a Td-t annyira nem dicsőítették, így maradt a TDS!
Sokan szidták, h ááá BMW-t ne, drága meg minden, de nem engedtem, nekem e34 tds kellett! Vehettem volna jóval fiatalabb más autót, de akkor maradt volna a nyálcsurgatás, ha véletlenül meglátok egy ilyet az úton!
Nagyon kényelmes, ja és van benne egy alpin gyári chip, kb. 180 Hp és ehhez 360 Nm társul, így már a menetdinamikája se túl rossz, ráadásul ezt a kesztyűtartóból lehet ki/be kapcsolni, szóval ha véletlen kpm-esek megállítanak, kapcs ki üzemmódba, alapjárat kicsit megemelkedik, és már nem is füstöl a kocsi!
Így 3 év elteltével sem szeretek belőle kiszállni, nagyon jó a vezethetősége, fekszi az utatmind az 1560kg-jával, nagyon jó! Lehet kicsit elfogult vagyok, de úgy érzem ez az autó rászolgált!
316000 km-el vettem, de igazából nem volt szempont, lehet ez is állított érték, de az se érdekel!egy 17 éve autóba nem 96512 km van az tuti, aki ilyet elhisz az meg is érdemli!
A belselye is nagyon korrekt, minden kézreesik benne! Nekem a felszerelése is megfelel, klímából csak manuális van benne, de pont jó!
Most felsorolok pár problémáját is, h lássátok azért nekem is voltak bajaim:fél év után megadta magát a szervószivattyú, hatalmas olajfolt a bal eleje alatt, mondom mi a sz... egyik kolegámat kértem meg, h vezesse el a szerelőig, mert nagyon csúnya hangja volt, én nem szívesen tekergettem volna a kormányt!Sikerült orvosolni a bajt és nem is fájt olyan sokba, szereléssel+olajjal kb 16000 hagytam ott!Következő évben a jó útjainknak hála gallyra ment a jobb első lengéscsillapító a stabilizátor karral együtt! Csere!
Ez évben az adagoló is bemondta az unalmast, hidrofej meghibásodott, hidegen indult pöccre, de ha már felmelegedett és úgy állt 20 percet nem igen akarta az igazságot, max ha ráöntöttem egy flakon hidegvizet, ez visszahűtte annyira, h már indult is, így jártam 2 hétig, aztán szólt haverom, h neki van pont egy nekem való hidrofej 65000 komlettba szereléssel mindennel enyém, mondom hajrá, azóta, h lekopogjam pöcc-röff ahogy a kereskedők mondanák!Időközben kis kozmetikán is átesett a jobb első ajtó a díszlécnél rügyezett (rozsdásodott)meg a küszöbök végei is!Festéssel mindennel 45000!
Olajat úgy cserélek ahogy a szervízóra mutatja:kb 7500 km-ként, lehet kicsit sűrűn van, de megadom neki, persze nem tescosat, hanem Mobil olajat kap!
Szerintem az alkatrész utánpótlás sem vészes, ha bontott kell, ha új, nincsennek veszett árak!
Használat eltt mindig melegítem kicsit, nem indulok el addig míg a vízhőfok muató meg nem mozdul, és addig amíg be nem áll függőbe, nem pörgetem 1500 fölé, mondjuk utánna se igen!
Ha van lehetőségem egyből kipróbálok minden típust, mindegy, h öreg vagy új, de ez az autó, rengeteg új autót is lazán veri, mind kényelembe, mindpedig menettulajdonságba is! És a fogyasztása városban csak 7.5, igaz nem egy 1.5 dci ami csak 4,8 at eszik, de nem érdekel, nem is úgy megy:)
Autópályán 6 körül van a fogyasztása, 130 körüli sebességnél!
A katalizátortól meg lett könnyítve a kocsi, így a hangja is egész barátságos!És nem fogja a kocsit se!
Formailag az autó szerintem még mindig toppon van, nekem ezek az új futurisztikus külselyű vmik nemigen jönnek be, ebbe még van anyag, érezhető amikor az ajtót is becsukjuk, h nem az a rossz bádoghang hallatszik!
Csomagtere igazából nincs mindig kihasználva, de ha úgy alakul akkor elnyel szinte bármit!
Raktam bele egy kis mélyládát 300w-osat, meg egy erölködőt a hátsó ülés alá, és így a hifi is elfogadható! Nekem maximálisan elég, nem a külvilágnak bömböltetem a zenét, csak az volt a szempont, h dinamikusan szóljon!
Hátul kicsit szűkös a hely az autó méreteit tekintve, de nem nagyon érdekel, az én helyem a bal1ben van!de 4 ember kényelmesen kimegy a világból vele!
Összegezve, nagyon megvagyok minden téren vele!
Olvastam itt pár leszóló embert, biztosan nagyon rossz érzés az amikor otthagyja az embert az autó útközben, sajnos vannak akik elhanyagolják ezt a kocsit és akkor nagyon nehéz visszaállítani a gyári jó állapotot, meg kell győződni róla, h az előző tulaj volt-e vagy gazdája is!?
Ezt megmutatja az autó motorja, belsőtere is!Nem minden esetben az a jó autó ami olcsó, sőt...
Hibalista
- Szervószivattyú ( használt 10 eFt ) - Adagoló hidrofej (65 eFt) - lengéscsillapító (párban 36 eFt) - Stabilizátor karok (5eFt/pár) -
Ide hordtam szervizbe
Egy BMW "őrült" haverom, mindig nyűglődik amikor felkeresem, de addig nyúzom, amíg el nem vállaja, másra nem szívesen bíznám!
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 1993 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 316000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 50000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | 100 2.0 Td | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.9/10) |
