Szép, és kész, mégha drága is
Szöveges ítélet
2008 eleje. Még csak 1 bő hónapja van meg, itélkezni nem lehet ennyi idő után. Csak azért kezdtem meg, hogy az első benyomások meglegyenek. Ezért a megbízhatóság-szervíz még nem értékelhető.
Dícsérhetném, hogy szép, meg jól megy, de ez benne van a prospektusban is. Motor erős, csendes, füst nulla. Futómű keményen fut, de nagyon stabil, határai messze az enyéim felett vannak :) Váltó automata, jól dolgozik.
Elégedett vagyok vele, azt adta, amit vártam.
Van azonban néhány dolog, amit nem értek egy 9 milliós autóban.
Az ülés elég egyszerű, a hátsó nem is dönthető. Nem hinném, hogy jelentősen megdobná az előállítási költséget egy hátsó kartámla, ami kihajtható az ülésből. A belső tükör vakítás-állítása gagyi. Tudom, ezekre a problémákra létezik megoldása a BMW-nek, de miért nem lehet ezt alapárban adni ???
2008 október: A km 44 ezren, meghibásodás semmi. A fogyi 6,5 körül, pedig dinamikusan vezetem. Ez után más autóba átülni mindig csalódás.. (persze hasonló árszinten)
2009 november. A km azóta 62 000, hiba semmi. Szerviz csak a kötelezően előírt.
Hibalista
- Semmi még.
Ide hordtam szervizbe
Nem kellett, még az első kötelezőt sem érte el. 2009 november: csak két kötelező volt, olaj és fékfolyadék csere, meg szűrők.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 18000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 44000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Vectra C | Következő autója? | BMW, mi más? |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.7/10) |
