Nem tiszteltem, inkább megöltem...
Szöveges ítélet
Szomorú történet lesz ez, de mindenből lehet tanulni.
Általában sikerül mellőzni az érzelmeket autóválasztáskor, és többnyire az eszemre hagyatkozom. Most is így tettem, részben. Életteli autóra vágytam ami kellően modern, jó megjelenésű, nem költöm rá a gatyámat a fenntartására, és van benne egy kis klasszikus analóg érzés. E46 volt az egyetlen jelölt ami megfelelt ezen követelményeknek, és amikor beleültem egybe, éreztem, haza tértem.
Jópár tetszhalottat, lelakott példányt megnéztem mire letettem eredeti vágyamról (330CI) és elkezdtem nézni a kisebb motorral szerelt verziókat is. Egy dologban voltam biztos: évi 10-15ezer km mellé csakis benzines kell.
Találtam egy példányt ami kívül-belül újszerű állapotú volt 13 évesen. Mentem egy kört vele és beleszerettem. Automata váltó nem volt feltétel, de annyira bejött ez a típus, hogy most már nem is kellene manuális belőle. Teljesen egymásra hangolódtunk, megvettem.
Ez után 1-2 hónapig minden szép és jó volt, megvolt az újdonság varázsa ami szépen lassan elkezdett kopni. Munkát váltottam, így napi bejárós autó lett belőle. Ott már el kezdett zavarni a 10 liter közeli fogyasztása, a 318-as erőtlensége pályás előzéskor, az, hogy napi 2 órát állok a dugóban egy olyan autóval ami egy szép szerpentines úton érzi igazán jól magát.Mindenhol szinte padlógázon közlekedtem, gyengének éreztem, mert az is volt. Nem tiszteltem már a vasat.
Egy szép esős napon munkába menet megmutatta tud mókás is lenni. Sajnos nem sok mindenre emlékszem. Szokásos útvonal, szokásos időben. Kihalt útszakasz, gondoltam itt még kiélvezem a dolgot mielőtt felmegyek a pályára és beállok a dugóba. Képszakadás, seggét fának csaptam... Rövid kapcsolatunk ennyi volt. Megvédett, egy darabban szálltam ki belőle, de sajnos neki már csak bontóba lesz útja. Megtanultam, hogy a gyenge vasnak is kijár a tisztelet, és hogy soha többé nem veszek olyan autót amiben úgy érzem ki kell taposni a lelkét hogy mutasson valamit.
Hibalista
- Kb 1 hónappal vásárlás után a tolatóradar behalt. - Ette az olajat: 5 ezer km 1,5 Liter
Ide hordtam szervizbe
Opel PucheleKorrekt, hozzáértő banda.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (4) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (4) | Km vásárláskor | 144000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Lacetti 1.6 Elite ACC | Következő autója? | C 220CDI (W204) |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.0/10) |
