Az Utak Királya
Szöveges ítélet
Gyerekkorom óta elkötelezett AUDI hívő vagyok.1989 óta az Audi80 jelentette a diákkori szerelmet,majd elindultam felfelé a ranglétrán.A80,100,A41.6-2.0-1.8T.Az igazi álmot egy A8-as jelentette,melyről az ember úgy gondolkodik,hogy ha van reinkarnáció akkor csak a következő életében teljesedik be az ilyen irányú álma.Nekem beteljesedett lélekvándorlás nélkül. Teljesen váratlanul alkalmi vételként megvettem a Nagy Ő-t az "Utak Királyát".Év vége lévén hihetetlen árengedményt sikerült kicsikarnom a kereskedőtől akinek raktáron állt jó ideje ez a kocsi.Annyira az én izlésem szerint volt felextrázva hogy meg sem fordult a fejemben,hogy gyári rendelést kellene eszközölnöm.Megvettem,átvettem és azóta úgy érzem hogy nem is gázolaj hajtja ezt az autót,hanem a lelkesedésem.Izgatottan várom a reggelt mikor ülhetek be végre és elindulhatok vele napi útjaimra.A futóműve csodálatos.A több fokozatban állítható légrugózás mesés karakterisztikát kölcsönöz az autónak.A mindig gyűlölt fekvőrendőrőkön ujabban örömmel hajtok át és élvezem,hogy a kerekek maguk döntik el hogyan haladjanak át rajta úgy,hogy a bennt ülők ne érezzenek belőle semmit.Kiváló a menetdinamikája.Gázadásra a V8-as motor halkan hörög egyet és a fejemet nincs eröm tartani olyan gyorsulást produkál.Nincs szinte olyan autó akit le ne alázna az autópályán megszégyenülve a külső sávba húzódva.Az MMI rendszer jól átgondolt,könnyen kezelhető.A HI-FI-je kivállóan szól élmény zenét hallgatni.Kényelmesek az ülések,igen sok irányban állíthatóak,a memóriája gondoskodik róla,hogy bármikor előhívható legyen a kivánt beállítás.Tárgyilagosan szemlélve sem tudnék olyan porcikáját emliteni ami hagyna némi kivánni valót maga után.A Quattro a Torsen difivel félelmetes téli havas,csúszós utakon is.Nincs olyan helyzet amiből az autó ki ne jönne teljes magabiztossággal.Igényes az összeszerelése,professzionális anyagválasztásokkal.A nők nagyon kedvelik.Zavaró ahogyan bebámulnak lehajolva,hogy szemkontaktusba kerüljenek a soförjével.5500km-t tettem meg eddig vele és a fogyasztásáról elmondhatom,hogy a városban 13-15liter között,országúton 9-13liter között mértem a fogyasztását "tolóerő-szükséglet" függvényében.Ami szerintem negatívuma ennek a tipusnak,hogy havi 90-100 ezer HUF alatt nem igen lehet rá CASCO-t kötni ami azért elég tetemes költség.Szervíz tapasztalataim nincsenek még vele kapcsolatban,ha lesznek beszámolok róla.Mindenkinek nagy szeretettel tudom az A8-at ajánlani aki a felső szegmensben gondolkodik és igazán kedveli a kifinomult technikát,eleganciát ugyanis ez az autó egy szinfoltja a német autógyártásnak és többnek bizonyult egy luxuslimuzinnál egy felső kategóriás autónál.Ez az autó rangot jelent: Ő az "Utak Királya"
2007.december 14. Mai napon eladtam kedvencemet.Nem sirattam meg.Miért?Mert ezen a napon érkezett meg a szivem vágya egy már megrendelt S8-as.Ott voltam amikor legurult a trélerről.
Meghalt a király éljen a király!Szerettem ezt az A8-at.Amit utáltam benne az hogy dizel.Mindig azt vallottam,hogy traktorba ,kotróhajóba dizel,autóba benzines.Majd az S8 ezt teljesiti.Szeretettel gondolok vissza rá és csak ajánlani tudom mindenkinek.Az S8-ról majd egy másik itéletben fogok irni,ha már lesz vele tapasztalatom.
Hibalista
- Az első 15000km-es szervíz: Megdöbbentően gyors és olcsó volt.Mindenki felkészített rá,hogy egy kisszervíz is belekerül 120-130ezer forintba.Megdöbbentem mikor kezembe nyomták a számlát és 25.800.- állt rajta.Az olajat én vittem,de igy sem került kompletten 55.000.-be.Elég baráti és megcsináltak rajta minden plusz gyári opciót,szoftverfrissitéseket stb.
-
- 2006.július 17.: M3-as autópálya hibát jelez az elektronika,motor gyengén alig akar húzni.Assistance-szolgálat tréler,AUDI-szervíz.Befecskendező-szelep hiba.Vízes üzemanyag okozta.Sajnos kinyirta a motorvezérlő elektronikát is.Kaptam csere-autót.2 hét alatt jött meg az alkatrész és kicserélték.Jó ügyfél vagyok garanciában.Rendes szolgálatkész hozzáállás a szervíz részéről.Az autó állás idejét sokaltam egy kicsit.A németek elég lassan küldték hozzá az alkatrészt.
- A baj az hogy egy másik autót is láttam a szervízben aminek ugyanez volt a baja.Nyavalyás benzinkutasok.Nincs ma már biztonság???300 ft-os benzin árnál nem rossz üzlet 100-200 liter vízet az üzemanyaghoz keverni.Ha benzinkutasok olvassák szégyenljék a pofájukat!!!
-
- 2007.szeptember 7. Búgó hang hátulról.Kerékagycsapágy csere garanciában
-
- 2007.Október 2. 45.000 km-es szervíz teljes fékbetétgarnitúra csere az első féktárcsákkal együtt. 255.000.-
Ide hordtam szervizbe
Porsche M5 Kft
Bp.Szentlörinci u.
Pontosak,megbízhatóak,a munkafelvevő különösen kedves,szolgálatkész fiatalember.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2004 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 54000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 13 l |
Előző autója? | A4 1.8T | Következő autója? | S8 |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.1/10) |
