V8-as Szerelem
Szöveges ítélet
Vélemény 400 km megtétele után:
Az autót (Audi S4 B7) 2020 januárjában vásároltam, ès egy rég óta dédelgetett álmom vált valóra. Azonban még mielőtt konkrétan az autóról írnék, egy picit távolabbról indulnék, mert így sokkal érthetőbbé válik a döntésem és választásom oka.
Az EUR5, majd EUR6 norma bevezetèsével nagy nyomás nehezedik a mai autógyártásra és autógyártókra. Az autóknak szigorú károsanyagkibocsátási (emissziós) normáknak kell megfelelniük, amit a hengerűrtartalom csökkentèsével, valamint a hengerek számának csökkentésével próbálnak teljesíteni. Egyszerűbben fogalmazva kismotorok készülnek.Tehát a mai autógyártás teljes egészében szemben megy azzal az iránnyal, amit ez az autó kèpvisel.
Konkrétan az autóról:
Az autó karosszériája, vonalvezetése egyszerű, letisztult. Abszolút nem hivalkodó, divatos szóval élve nincs a formavilág 'túltolva'.A mai autól túlgondolt megjelenésénrk tükrében meg főképp.. Egyszerre sporos és elegáns. Tulajdonképpen ez egy 'sima' A4-es, csak a szakavatott szemek szúrják ki az S4-re jellemző ínyencségeket. Ezen más az első lökhárító, hangsúlyosabb, sportosabb. Hátulról 4db kerek kipufogóvég árulkodik arról, hogy ez az autó teljesen más ligában játszik, mint a 'kistedtvèrei'.. Továbbá gyárilag 18 colos felniken, és igen peres (235/40-es) gumikon terpeszt. Elől ès hátul is kis S4 embléma hivalkodik kifejezni a különbözőségét.
Kívülről csupán ezek főbb pontok, amelyek fémjelzik hogy ez egy utcai sportautó, nem csak egy közlekedési eszköz.
Az autó tökéletesen meg tud bújni a forgalomban, nem kelt különösebb feltűnést. Egy igazi SLEEPER.
Méreteit tekintve klasszikus szedán, hossza picit 4.5 méter felett, szélessége majdnem 180cm.
Na de, térjünk a lényegre, ami mindenkit, így engem is a legjobban érdekel.
Motor: az autót egy 4.2 literes V8-as szívóbenzines erőforrás hajtja. A motor 344 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, amelyet 7000/perc-es fordulaton ad le. A maximum fordulatból látszik, hogy nem egy 'lusta' V8-ról beszélünk, mert ez a motor szeret azért pörögni. Nyomatékból sincs hiány, a 410 Nm-es csúcsnyomaték 3500/perc fordulaton jelentkezik, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy itt extra erőt, még dinamikusabb gyorsulást kapunk, és ezt 7000-es fordulatig élvezhetjük.
Az autó karosszériája sem kicsi, a V8-as motorja sem az, valamint a quattro hajtáslánc is dob az autó tömegèn.
Üres tankkal 1735 kg-ot nyom. Az üzemanyagtank 66 literes, amit ha teletankolunk, máris 1.800 kg-nál járunk. Utas nélkül. Tehát 2 utassal, kis cumóval közel vagyunk a 2 tonnához.
Tehát ebből is látszik, hogy bizony szükség is volt a nagy motorra és nyomatékra, ha az ucai sportautó, sportszedán címre vágyott az Audi az S4 megalkotásával. Mert bizony arra vágyott. Nézzünk szét az akkori autópiacon, hogy milyen modellekkel versenyzett ez az autó, melyek voltak a közvetlen konkurensei.
Ha csak a 3 német prémiummárkát említjük, már akkor is jól látható, hogy itt nem akármilyen autók szerepelnek.. Hanem igazi ikonok, amelyekre mára legendás autóként tekintenek, amelyeket már alig lehet a piacon fellelni és megvásárolni. Ha meg netán találunk ilyen példanyokat, az áruk már jó 3-4 évvel ezelőtt elindult felfelé a szűk kínálat miatt. No meg az autógyártás is egyre silányabb, az EUR6 szabályozással rengeteg rossz konstrukció került piacra, az autók szervízigényesebbek, a közvetlen befecskendezés, a turbók, a könnyített-nyúlós (gyengített) vezérműláncok, EGR és DPF korát éljük.. Azaz papíron zöldebbek lettek az autóink, de ez bizony a tulajdonos pénztárcáját terheli. Amíg tart a garancia, addig nyugodt lehet a felhasználó, de utána komoly összegeket költhet a javításra.
Na de térjünk vissza az S4 konkurenseire.
A két nagy konkurens gyártó a BMW és a Mercedes volt, ha az európai piacot nézzük. A BMW az M3-as (e46-os) modellel, míg a Mercedes a C32Amg modellel érkezett, hogy a piacnak ezen szegmensében vevőket nyerjen.
A 3 autó közel azonos teljesítménnyel rendelkezik (a Mercedes volt a legerősebb a maga 354 le-vel), de azt teljesen más motorokkal értèk el. A Bmw 3200 ccm-es, soros 6 hengeres motorból préselte ki ezt a teljesítményt és ehhez hátsókerékhajtást kaptunk, ez egy kifejetten pörgős motor, ami a fenti fordulattartományban él leginkább. A Mercedes a C32 Amg-ben egy 3200 ccm-es V6-os erőforrást alkalmazott hátsókerékhajtással.
Tehát ennek a 2 motornak 100le/liter feletti teljesítményaránya van. Mind az M3, mind a C32 Amg 5.2 sec alatt futja a 0-100 km/h-t.
Az Audi ezt a teljesítményt teljesen máshonnan közelítette meg, és szerintem ez egy kifejezetten bátor és üdvözítendő lépés volt. Nagy motort építettek, 8 hengerrel, V-elrendezèssel. Itt a 344 le-t egy 1000 ccm-el nagyobb motor állítja elő kényelmesebben. Sokkal kényelmesebben és valószínűleg tartósabb is lesz, mint a magas fordulaton használt motorok.
A nyomaték mint már írtam 3500/perc-től 410 Nm. De gyakorlatilag ez az autó már 1500-as fordulatról elindul. A 4.2 literes blokk miatt gyakorlatilag a pincétől a padlásig bőséges nyomaték áll rendelkezésünkre.
Az S4 szedán a 0-100 km/h-s sprintet 5.5 masodperc alatt teljesíti, ezzel papíron 0.3 seccel lassabb mint a kortárs konkurens modellek. Papíron..
Ha azonban a hétköznapi felhasználhatóságot nézzük, ahol nem mindig száraz az út, hanem vizes, nyálkás vagy téli hidegebb útviszonyok vannak, akkor egyértelműen az S4 quattro hajtása felé billen el a mérleg..
Míg a hátsó kerékre lehetetlen rászabadítani ilyen körülménxek között 350 le-t, addig az S4 köszöni szépen és elboldogul vele. Így lehet az, hogy téli hidegben, nedves-nyirkos úton, tèligumival is elindul és 6 másodperc körül megfutja.. Már akinek ez a heppje..
Mert ennek az autónak bizony van egy teljesen másik oldala. Szinte hihetetlen, de ha nem pörgetjük, hanem alacsony fordulaton, nyomatékból megyünk, akkor amerikai izomautókhoz méltó V8 hangot hallat. A legkellemesebb fajtából. És ezt bizony a fenti 2 konkurens nem tudja. Sem a Merci, sem a Bmw..
Hangja ilyenkor tiszta és mèly, öblös és bugyborékoló. Ilyen hangot azt hiszem csak 4 liter feletti V8-al lehet elérni. Számomra páratlan és megunhatatlan. Mindig képes mosolyt csalni az arcomra, még akkor is, amikor hétfőn korán reggel beröffentem és munkába indulok vele. Amikor kiszállok, utána azt várom, hogy visszaülhessek.
Nem akarok egyszerű lenni, de tényleg azt érzed ebben az autóban, hogy szarsz a világra. Rengeteg élmènyt ad nekem ez az autó.
Eleinte egy kis kétkedéssel, fenntartással hallgattam/olvastam a V8 életérzesről írt véleményeket, sokkal többnek láttam e körül a füstöt, mint a lángot.. De amióta személyesen megtapasztalom nap mint nap és részese lehetek ennek a kényeztetèsnek csak azt állíthatom, hogy a V8 életérzès létezik. És megunhatatlan. :)
Hibalista
- Jobb első fényszóró (xenon) pislákol, ég majd kialszik. Mivel az autót most vettem, még nem sikerült megfejteni az okát, de hamarosan viszem szerelőhöz.
- Jobb hátsó ajtó belülről nem nyílik, csak kívülről nyitható.
Ide hordtam szervizbe
Még nincs tapasztalat
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 202000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 4000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 15 l |
Előző autója? | 116 | Következő autója? | S4 vagy RS4 |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.6/10) |
