A4 1.9 PD TDI a neobrutál
Szöveges ítélet
Az első diesel az életemben, és soha többé nem veszek benzinest.Először egy Passat-ot szerettem volna, de rábeszélt az értékesítő kiscsaj, hálás vagyok neki. A hátsójába szerettem bele (az 1.9-esnek, bár a csaj sem volt semmi) Ez az 1.9-es dízel telitalálat, hiába mondják, hogy zajos, én csak neobrutálnak hívom, mert 3-4-5-6-ban egyaránt úgy gyorsul, hogy megdöbbentő. A fogyasztása csodálatosan alacsony.
A rádió antennája azért véleményes, vidéken elég kevés állomást fog.. A szervízben még garanciaidő alatt képtelenek voltak az első futót beállítani 5x-ös nekifutásra, végül egy útszéli gumis állította be, azóta is olyan, mint a schaffhausen óra. Ugyanígy jártam a balelső ajtó hangszórójával, egyszerű kontakthiba volt, többször felszámolták a javítását, egyszer sem csinálták meg.
A szaxervíz, Budapest-szerte, gyalázatos. Volt több olyan olajcsere, hogy mire hazaértem 1,5 km-re, tök fekete volt az olaj. Szerintem egyszerűen lenyúlták a csereolajat és az új szűrőt. Ez többször is megesett a Porsche M5-nél, azóta a környékükre sem megyek. Ugyanott meghúzták gépi mosáskor a motorháztetőt, nem szóltak, de a panaszomra azért kipolírozták. Tetű banda az Audi teljes szervízgárdája, egy prémium autó sokkal többet érdemelne, különösen a magas árak mián. Szerintem lopják is az állítólagos csereolajat. A megboldogult átkosban ott állhattál az autót mellett amíg szervízelték, ma mindíg úgy érzem, tuti hogy megloptak.
Hibalista
- Bal első ajtó hangszórója, pontosabban ennek a csatlakozója.
- Csomagtér elektromos zárja.
Ide hordtam szervizbe
Porsche M5
Értékelése: 1
Másik szerelő értékelése
Porsche Pest
Értékelése: 1
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 7 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 90000 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Vento 1.6 benzines | Következő autója? | Audi A6 |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.8/10) |
