Az álom fekete párduc :) Tökéletes
Szöveges ítélet
1998-ban eladtam a 3.0 i Opel Senator kocsimat. 1984-es volt, 177 Le volt, plüss belsővel, metálzöld verda..imádtam. Aztán egy újpesti kereskedésben megláttam egy tipp topp állapotú 200 turbo-t.1985-ös volt, csak első kerekes,de szerelem első látásra. És ez volt a baj. Állt mellette egy acélkék turbo quattro, egy 100ezerrel többért, de valahogy ez a metál barna fogott meg. A vétel napjától durrogott. Ahogy a turbo elkezdett dolgozni és leadta volna a legnagyobb nyomást, bedurrogott a kocsi. Vittem én mindenhova, de akkor még nem tudtam, hogy ehhez alig ért valaki. Mert ez nem autó, ez 200-as audi. A motortere,mint ha a pók szőtte volna. Nem részletezem, de 1999-ben, a szintén 200-as audis haverom mutatott egy újsághirdetést egy csodaszép fekete 200 turbo quattro-ról. Pici, fekete- fehér kép volt, azt hiszem a Trade-ben, de egyből dobogni kezdett a szívem. 940.000Ft. Délután már ott voltam keresztúron és megvettem. Az előző tulaj egy S4 Turbo-t vett, azért adta el. Ezer számlája volt, iszonyat sokat költött a kocsira és annyira megbecsülte, hogy el se akartam hinni, hogy ez 1985-ös.
Hazafelé az erdőn keresztül jöttem (repülőtér mellett) és a busz feltartotta a sort, 30-cal araszoltunk a 70-es táblánál. Busz és vagy 8 autó. Szemből nagyon messziről egy kocsi. Benéztem, vissza kettőbe és tűz. Baszki, úgy megindult a gép, hogy pillanatok alatt a busz előtt voltam, 150-et mutatott az óra és jött egy kanyar. Amennyire tudtam bele álltam a fékbe a kanyar előtt, aztán a kanyarban gáz. Mint ha sínautót vezettem volna, úgy lőttem ki a kanyarból. A tökömről is folyt a víz, pedig ezelőtt is toltam a kocsiknak, csak eddig egy nem volt olyan a seggem alatt, ami még nálam is jobb volt, és benne van az "idióta elleni védelem". Ahogy átmentem a gyorsforgalmi alatt, megálltam egy kis ABC-nél és amíg elszopogattam az ICE teámat, hálát adtam az égnek, hogy ezt túléltem és hogy ezt a kocsit vettem meg.
Sötét grafit-metál, 15-ös KF felniken, Bontex dob hátul-ehhez a duruzsoló 5 henger - korom feketére fóliázott ablakok, szürke bőrbelső és full extra. Ami a legfontosabb, ez volt az előzőben is, tolótető. A nélkül nem veszek kocsit. Szóval nézegettem a gépet és majdnem elsírtam magam örömömben :)A motortérben a szelepfedél, a fém levegőcső és minden, ami fém, krómozva volt. Csodaszép. 25 éves voltam és tudtam, hogy ez a gép még qrva sok élményt fog nyújtani.
Hiába 1985-ös, de a megjelenése miatt soha senki sem vágott elém, nem villogtak le, kiengedtek,ahogy kitettem a kocsi orrát (amikor az A8 -ast megvettem azt hittem, na majd az tekintélyt parancsol, egy lóf*szt), ennek több tekintélye volt. Rendőr 2x állított meg. Egyszer a IX. kerben, beült a kocsiba és megnézte ,milyen a fóliázott ablak, mert ő is le akarja fóliáztatni.A másik, 2004 telén, amikor kint pörögtünk a hóban a Felvonulási téren és mentem haza. Az MTK pályánál a 10 cm-es hóban nem akartam megállni 100-nál, a sárga-piros kombónál, és padlóval átmentem. A népligetnél, a lámpánál mellém áll egy rendőrautó és két fiatal gyerek int, hogy álljak félre. Ahogy sárga lett, padló gázzal kilőttem és a Bóna parkolójába beálltam. Kiszálltam,addigra ért oda a rendőr. - Hú, ez hogy megy, ebben milyen motor van? Mondom nem az a lényeg, hanem az összkerékhajtás. Próbálkoztak, hogy tudom e miért állítottak meg, meg hogy az MTK lámpában kamera van...én meg röhögtem.- Mondom ,nézd, ha akartam volna, az előbb úgy elhúzok, hogy már rég otthon kajálok,mire ti eléritek a Lurdy ház magasságát. De itt maradtam,szóval ne etessük egymást. Az lett a vége, hogy a két zsaru lezárta a rendőrautót és elvittem őket egy kicsit kocsikázni a ligetbe ,hogy megtudják,milyen az,amikor padlóval tudsz menni egy Quattro-val. Piros volt a feje mindkettőnek. :) Aztán tegezve elbúcsúztunk.
Az első tél nekem is szarul indult vele.Azt hittem,mivel quattro, nem csúszik majd meg. Persze olyan hirtelen szakadt le a hó,hogy nem vettem még téli gumit, így kopott nyári gumival indultunk neki 2 kocsival, haverokkal és a bnőmmel kajálni. A Hungárián az OMW kúttúl jöttem ki, gondoltam megmutatom a haveroknak hogy fogja az utat a gép és odarúgtam neki :) Nem kellett volna. 2x megpördültem, mentem jobbra-balra, majd a tükör jégen ABS dolgozott, de csúsztam át a két sínen a szembe sávba,ahol már jöttek kocsik.Az utolsó pillanatban, már alig csúsztam, bevágtam tolatásba, nagy reccsenés mellett és megálltam. Párom mellettem hófehéren:- ezt direkt csináltad?- Hát persze picim! :)))) Ő megnyugodott és beszartam :D Ahogy otthon kitettem, mentem is Imrére az akkor még Non-Stop gumishoz és vettem téli gumikat. Aztán minden nap kimentem gyakorolni a népligetbe, aztán dobogókőre, a normafához. Jó gumikkal már hamar ráéreztem, hogy mit is tud a Quattro. Vizes, latyakos úton a nagyobb, gyorsabb kocsikat is ütöttem vele, kanyarban nem volt ellenfele. Impreza-val nem akadtam össze :) Egy kocsi okozott csak egyenesben meglepit, egy kis Mini Cooper, az új. Bevágott elém, rávillantottam, mondom letúrom az útból. Aha. Odapakolt neki és szevasz.Nem is láttam. Fura volt a két kis cső neki középen, de nem hittem, hogy az a kis szar is majdnem 190 paci, kisebb kasztniban, na meg - 15 év :)
260-ig van órázva, én 247-et mentem vele, az már szerintem a vége lehetett. De 200-at meg se érezte, azzal utaztam,ha valami barom ki nem jött elém.
2002-ben éjjel 2kor a balcsiról jöttünk haza haverommal. Belső sáv, szerintem 180-200. Közel s távol senki. Rendőr Octavia (nem RS) a leállósávban araszol. Lekapcsoltam a lámpákat és kitettem üresbe :)) Amikor kb pont a rendőr mellé értem, visszadugtam 5 be és olyat szólt a kipuffogó,hogy szerintem magukhoz nyúltak a zsaruk. Lámpa fel és padló a végéig. Rendőr felnyomta a kéket, jött 10mp-ig utánam, de olyan távol volt, hogy csak a villogást láttam, aztán leoltotta a kéket és gondolom belátta, úgy sem ér utol.
Télen úgy lehet vele forogni, mint ha egy szöggel leszögezték volna, a saját tengelye körül forog, nem úgy mint egy hátsó kerekes. Mondjuk az enyém az előző tulajnak hála (nem tudom mit mókolt rajta) 200-205 Le körül mozgott, nem a 182 Le-s volt. A sima 200 turbo quattrot állva hagytam, onnan tudom, hogy ez sokkal erősebb volt. Van benn egy kapcsolható diffizár, ekkor az ABS kikapcsol,de akkor minden tengely egyforma erőt kap, plusz jobb,mint egy sperdiffi. Árokból úgy húztam ki egy nagy Mastert,mint ha sima utánfutót tettem volna mögém. Rengeteg Audi találkozón voltam, onnan sokan ismerik a kocsit és engem is.
2005-ben pénzügyi céghez mentem melózni, mindenki új verdákkal vakított, kinézték alólam a 200-ast, így bánatomra vettem egy A8-ast. Télen ez a nagy szar csúszkált össze vissza, 20 liter alatt nem evett, közel nem ment úgy a 300 Le-vel,mint a 200-as. Én hülye eladtam a 200-as 250.000 Ft-ért. Egy vidéki srác vette meg, jó kezekben volt a gép, amíg ki nem vonatta a forgalomból. Most szeretném visszavásárolni tőle, mert volt rengeteg kocsim,de ahogy havat látok, könnyezem, mert a mai quattrok köszönő viszonyban sincsenek a régi hajtással. És az kell nekem :)))
Hibalista
- A korából adódóan voltak csak meghibásodások. Ami típusbetegség: - - alapjárati szabályzó henger (ezt elég néha kiszedni és benzinnel átmosni,aztán jó) - - bemelegedés szabályzó (ebből 6db-ot cseréltem) - - harmonika turbo cső, ez rendszerint eldurrant. Aztán a lyukas csövet alkohollal megtisztítottam, hogy zsírtalan legyen, majd szövet szigszalaggal jól áttekertem, erre jött a 3M Power Tape ezüst ragasztó és végül egy réteg fekete erős szigszalag szerű ragasztó. Ezt már csavarhúzóval se szúrtam át :) - - a különböző jeladók a motorban, ezt érdemes egyszer egyszerre kicserélni újra (nem kis összeg,de megéri) - - hidegindító szelep. Ez sokszor melegen is elkezdett befecskendezni, amitől megszívta magát a moci, így csak behúzásra indult. De baszki,mire rájöttünk. Aztán lehúztam a szelepről a kis kék csatit és megszűnt a gond. Soha többet nem dugtam vissza rá - - kormánykapcsoló (ha nagyobb teljesítményű égőt raksz a reflektorba, úgy felmelegszik a rendszer, hogy szétég a kormánykapcsoló) 1x cseréltem - - lefújószelep membránja (az a kis harmonika a motor végében) ha az elpukkan, elmegy a turbónyomás és durrog, füstöl a kocsi. - - klíma kompresszor - - önindító és generátor - De basszus, 13-20 éves kocsi volt :)
Ide hordtam szervizbe
Imrére a Pistihez, de őt kerüljétek,mint a tűzet! Kb 3-4 millát hagytam ott nála erre, és később az A8-as kocsimra, szerelésre, alkatrészekre a 7-8 év alatt. Amikor az A8-as elkezdett friss benzin szagot árasztani az utastérben, elmentem hozzá, hogy mi lehet. - Ááá, nem kell izgulni. A8 típushiba, hogy a motorba vezető benzincső (fém házba gumi ragasztva) picit elenged és "ködöl a benzin".18 ezer kicserélni, de nem kell, nem okoz bajt. Ez volt szerdán délután. Csütörtökön délután édesanyám alatt kigyulladt az A8 és kiégett.A 3 milliós autómnak annyi. (A8 ítéletek közt fent van "kiégett az autóm). Úgy, hogy még volt rá 1,5 év hitel, amit egy kiégett kocsira fizettem tovább.Visszamentem hozzá, hogy valahogy intézzük el, hiszen tegnap azt mondta ez nem baj, erre most kiégett a kocsi, csak megvonta a vállát, hogy nem gondolta volna hogy kiég a kocsi. Volt az udvarában egy TK-s (vezető felől beköszönt egy fa) ugyancsak ezüst A8. Mondom abból tegyük össze, hiszen csak a motortér égett ki. Mondjon rá egy minimális árat, akkor nekem is jobb lesz a szájízem. Mondott. 1.3 millió+lakatos+fényezés. KORREKT mi? 300 ezerért tudtam eladni a roncsot.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (4) | Évjárat | 1985 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 7 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 210000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 155000 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 15 l |
Előző autója? | Senator 3.0 i | Következő autója? | RS6 |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.4/10) |
