Kognitív disszonancia
Szöveges ítélet
A tízmilliós keretbe sok minden belefért volna 2006-ban, a végső választást az akkoriban választható legjobb dizájn ihlette. Emellett legfeljebb a Lexus IS 250 rúghatott volna labdába, annak viszont magas az övvonala az én ízlésemnek, így hiába a kiváló motor, a rengeteg extra, a megbízhatóság vagy az Alfák rossz híre, nekem mégis leginkább erre a látványra indul meg az adrenalin, nem a fémes, tankszerű japánra.
Nem bántam meg, az autó tényleg karakteres. Remek futómű, kitűnő fékek, elsőkerekes autóhoz képest példás váltó, németesen merev karosszéria, meg se nyikkan. Elegáns a műszerfal vörös megvilágítása, a show tovább fokozódik a belső, automatikusan elsötétedő tükörbe integrált két vörös led fényével, ami diszkréten megvilágítja a sebváltón pihentetett kézfejet.
Amikor viszont sikerül felülemelkedni azon, hogy a pirosnál mindenki minket bámul, vagy, hogy csak úgy magányosan tízedszer is körbejárjuk a parkolóban, nos, akkor azért lehet fogást találni a százötvenkilencesen. Kezdetnek itt van mindjárt az ára. Ezért a pénzért VW Passatból kétezres turbót lehetett venni kétszáz lóerővel, klimatizált bőrszettel és még nagyjából annyi további extrával, ami úgy negyedórára lefoglalja a márkakereskedés nyomtatóját, Opel Insignia dettó, ráadásul az dizájnban is felveszi a versenyt. Az extrák ráadásul nagyon drágák az Alfánál, a feketén kívül minden szín feláras, a Xenon szetthez pedig nem „jár” a fényszórómosó, hanem azt is meg kell venni. A 159 ezen kívül fájóan alulmotorizált még a kérdéses 2.2 benzines, 185 lóerős motorral is, semmi hangja, és álló helyzetből indulva hamar gombostűfej nagyságúra zsugorodik az említett konkurencia tükrében, ami nem igazán cuore sportivo. További meglepetés, hogy a hátsó ülést sem lehet ingyen lehajtani, a hűtött pohártartó pedig a cédétartóval van kombinálva az első kartámaszban, amit az ember becsukva tart, de ha ő nem is, az első fékezés biztos gondoskodik erről. Szóval, aki nem csak a cédéit akarja hidegen tartani, a golf szetten és a LV bőröndökön kívül mást is akar tárolni a csomagtartóban, netán étkezőkocsinak nézi a négyajtós szedánt az rosszul választ, az Alfa gran turismo, nem családi egyterű. Aki étkezni akar, álljon meg egy fogadónál.
Probléma, hogy a saját találmány bézs alfatex kárpitozás minden létező felületen brutálisan koszolódik, a praktikusnak épp nem mondható, feláras, szintén bézs (!) szőnyeg az első esőt sem éli túl, igaz, fém 159 embléma van benne, azt talán meg lehet tisztítani. A fogyasztást minden gyári adat ellenére még egy személlyel, üres csomagtartóval, autópályán is kizárt dolog tíz liter alá szorítani, a beltér nagyságáról pedig sokat elmond, hogy ha a sofőr meghaladja a száznyolcvan centit, akkor háromszemélyessé zsugorodik a fülke, a bal egy mögött ugyanis gyakorlatilag megszűnik a lábtér.
Persze ezeket nevezhetjük csupán apróságoknak. A használat során viszont olyan dolgokkal is találkozik az ember, amikkel rémálmaiban sem, kezdve attól, hogy a kormányról vezérelhető empéhármas BOSE hifi a kormányról csak számot vált, beletekerni nem hajlandó, folytatva egészen odáig, hogy a mélynyomó az átvételkor egyszerűen nem volt bekötve. Három napig ordíttattam a magnót mire rájöttem, hogy mégsem én vagyok a hülye. A tízperces szerelés után viszont, amióta bekötötték, remekül szól, egy szó sem érheti. Az mp3 lejátszás sajnos kezdetleges, az írott cd sokszor szaggat, különösen a cd külső trackjei-nél. A számcímekből csupán nyolc karakter látható a hifi kijelzőjén, a maradékot csak akkor látjuk, amikor csigalassúsággal végre bedöcög a kijelzőbe. Állítani persze nem lehet, az ékezetes karaktereknél pedig szimplán elhasal a szett, azok helyén szünetjelet kapunk.
A feláras, motoros tetőablak borzasztóan zajos minden állásban (beleértve a csukottat is), a kezdetektől beázik és a nyitogatás ereje babakád alakú krátereket vájt a tetőbe mind a négy sarkán. A motorosan behajtható tükrök elvileg színre fényezettek ám nem színre fényezve érkeztek, ezt a márkakereskedő az óta ingyen korrigálta. Az esőérzékelőnek legalább tíz perc zuhé kell, hogy megtalálja a megfelelő frekvenciát, a fényszóró pedig semmilyen terhelésnél nem ad megfelelő magasságú világítást, viszont állítani sem lehet, mivel automata. Igaz, legalább világít, az elődökről még ennyit is alig lehetett elmondani. A fűtés két év használat után is egy űrbázis bonyolultságával borzolja az idegeket, az automata hőfokszabályozás használhatatlan, hidegben még a legalacsonyabb beállításnál is ömlik belőle a meleg egész addig, amíg az érzékelők is megközelítik a kabin addigra már trópusi forróságát. Marad az ülésfűtés, azzal semmi probléma, kivéve, ha bekapcsolva felejti az ember, mert akkor jó eséllyel kivágja a biztosítékot a következő indítózásnál.
Végeredményben a 159 annak ajánlható szívesen, akinek nem kerül pénzébe, szereti a feltűnést, fontos neki a vezetési élmény és képes együtt élni a kompromisszumokkal. Valljuk be, bár a fenti hibák idegesítőek, korántsem végzetesek, ahogy engem, úgy mást is kárpótolhat a megunhatatlan külcsín és az örömteli vezetés, amit kevesen tudnak az Alfán kívül.
Pándi Atya
Hibalista
- Nem hibásodott meg semmi a használat alatt
Ide hordtam szervizbe
SPQR
Értékelése: 8
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (3) | Évjárat | 2006 |
| Kényelem | (6) | Használati időtartam | 4 év |
| Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 0 |
| Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 25000 |
| Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 11 l |
| Előző autója? | 147 | Következő autója? | 325 ci |
| Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (5.4/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan