Ezüstke, aki elől lehúzódnak a morc tekintet miatt
Szöveges ítélet
Szeretem az autómat, és az elsők között vettem Magyarországon (igenis van normális szervíz és forgalmazó, én 2 db-ot tudok ajánlani) 2006 nyarán! Igaz alig több mint 40.000 km van benne, de csak kétszer volt a szervízben a KÖTELEZŐ=INGYENES szervizen kívül (3 év , vagy 100.000 km FULL ingyen, se munkadíj, sem anyagköltség és egyébként 30.000 a periódus)! Először egy szerencsétlen macskakikerülés miatt(casco fizette), másodszor pedig még aznap délután vittem vissza, amikor a macskás dolog végeztével délelőtt elhoztam! Egy fiatalúr 1,5 éves jogsival megvárta a háromszögnél állva, míg JOBBRÓL odaérek és akkor kiugrott elém! Hiába teszteltem a fékeket korábban és döbbentem tapasztaltuk, hogy mennyire kitünőek a fékek (a 75-ösnek nem az volt az erőssége), most az kevés volt, és az sem számított hogy éjjel-nappal lámpával(xenon) járok, hogy meglássanak! Sikerült a honda orrát megszüntetni! Ezért új a baloldali ajtóm és a lökhárítóm(a vétkes kötelezője bánta).
Amit cseréltem rajta az az ablaktörlő, és ezt fizettem saját zsebből eddig a felnis téligumigarnitúrán kívül, valamint a plusz szivargyújtóaljzatszerelést - mivel a gyári tekergetős navi nem tetszett, egyébként is nagyon lent van és ki sem tudom venni a túrázások alkalmával és ezért erre a célra pda-t használok ! Jaj a legfontosabb kimaradt : aprópénztartónak használom a hamutartó és letörtem a tetejét véletlenül, de kaptam már helyette másikat :) A legkomolyabb hiány számomra, hogy 1 rakodórekesszel kevesebb van benne mint kellene(kulcsaimat az ajtózsebbe teszem ezért)
A Lexus Rx hibride is egy csodálatos autó sok okossággal, de valahogy nem érzem a 272 Le élményét! Élvezetesebb (számomra, mert nem akarok megsérteni senkit sem, és fikázni sem más márkákat) a 159-est vezetni! Ez tart fiatalon, legalábbis engem! Pl. a Saab-ot ( 93 2.0 SE)vezetve megkérdezte a feleségem kis idő után, hogy miért vezetek ilyen furcsán! Kérdeztem, hogy ezt hogyan érti, erre ő: "olyan öregurasan" Az az autó azt kívánta, ebben pedig tényleg visszanyerem az éveket uraim!!! De nem vagyunk egyformák! Egy biztos: ez nem egy tucat-autó, lehet fanyalogni hogy "nekem nem kéne", de erre azt mondom, hogy nem baj, nyugodtan járjál tovább a különlegességmenteseddel!
Hibalista
- hamutartó tetejét letörtem, mert túl sok aprót erőltettem bele (gariban cserélték)
Ide hordtam szervizbe
XVI. Bp. Arany J. 55 BEST én elégedett vagyok
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
Győr Riegler (csak messze van)
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 41000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | 156 2.4JTD | Következő autója? | Alfa |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.6/10) |
