Halálos hörgő
Szöveges ítélet
Egy miskolci kereskedésben láttam meg és tudtam,ő az.
Két hét múlva vihettem haza nagy boldogan.
Már a hazafelé úton feltűnt, hogy egy-két autó villog és integet, csak később jöttem rá, hogy mind Alfa. Na ez más autónál nem volt így pedig vezettem párat.
Kb. két hét után jött a fekete leves, egy szép februári vasárnap reggel egy kattanáson kívül semmi.Biztos rajta hagytam valamit, de nem. Ügyeletes "ismerős" villamosságszerelő tyúkbelét rátéve kiköpte: zárlatos az akksi vasárnap lévén ő hozott 15000-ért egyet ami a tecsóban 9000. Betettem, semmi, mire ő,lehet, hogy önindító. Jól leszerepelt,3500ft volt az alkatrész.
Később sikerült megismerkednem egy márkaszervíz dolgozóval aki szereti az olasz autókat meg ért is hozzájuk, azóta jóbarátok lettünk. Ami baj volt az csak a kopóalkatrészeknek és az előző tulaj hanyagságának köszönhető. A vezetési élmény mindenért kárpótol. Sógorom Fordkuszja dízelben semmi érzést nem vált ki belőlem de ezzel egy 1000 km-es Horvát út két megállással sem volt fárasztó, és 5 liter alatt evett a pályán 130km/h átlagnál.
De 200-al is megy ha kell. Gyorsulás 10mp alatt és nem kerreg mint a jó deucse dízelek, hanem morog és hörög (nem halálhörgés, halálos).Ha ezek után valaki azt mondaja, hogy elfogult vagyok, vállalom.
Lehet, hogy van ettől jobb gyorsabb, megbízhatóbb autó, de keveset lehet ennyire szeretni és kevés ad ennyire jó vezetési élményt mint ez, ezt még a német dízeles barátaim is igazolják(nem reprezentatív felmérés).
Összességében elegáns,gyors, keveset fogyasztó autó.
Kalandvágyóknak ajánlható.
Hibalista
- Önindító szénkefe.-7.000
- Generátor(dióda)-10.000
- Generátor mégegyszer komplett csere-25.000
- Főtengely ékszíjtárcsa-30.000
- Ékszíj feszítőgörgő-25.000
- A többi szervíz...de az nem hiba...
Ide hordtam szervizbe
Lúzer lehúzós villamosságszerelő aki csak hiszi, hogy ért hozzá.(Kedvenc szava:csere)
Értékelése: 1
Másik szerelő értékelése
Szervizdolgozó, ismerős útján azóta a barátom is, olasz autó fanatikus, teljesen megbízom benne.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 118000 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 25000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Starlet 1998 1.3xli | Következő autója? | 156 2.4 Jtd |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.9/10) |
