Giovanni
Szöveges ítélet
A 156 igazi egyéniség. Hódít a n?k körében, szereti ha hajtják és azt is ha foglalkoznak vele. Nagyvonalú, a szónak abban az értelmében, hogy nincs az a pénz amit rá ne lehetne költeni.
Habár a cégek általában meggondolják, milyen autót vásárolnak, hozzám mégis céges kocsiként került. Szerencsémre. Így részem lehet abban, hogy egy igazi autóval járok, és most már azt is tudom, hogy ha rajtam múlik, lesz még Alfám.
Az els? kocsim amelyik hagyott már az út szélén, és amelyikre kegyetlen dühös voltam párszor, de abban is a legnagyobb, hogyan kell ezzel együtt gazdájának elválaszthatatlan részévé tennie magát. A végletek kavalkádja. Vannak napok amikor megfenyegeted: a roncstelepen végzi, másnap rátesz egy lapáttal, mire meghirdeted, aztán harmadnaptól meg izgulsz, nehogy jelentkezzen valaki a hirdetésre...
...együtt a családban szép számban fellelhet? autókeresked?kkel, akikr?l pedig azt hinné az ember, hogy mindenre immunisak ami keréken gurul.
M?szaki ember lévén nehezen emésztem, ha valami nem úgy m?ködik ahogy kellene. Életem legnagyobb leckéit adta nekem ez a kocsi - meg kellett tanulnom együtt élni azzal, hogy ma éppen nem m?ködik a m?szerfalvilágítás aztán másnap igen, aztán holnapután megint történik valami ami rá irányítja a figyelmedet.
Ha Alfád van, azzal megváltozik az életed. Az Alfát nem lehet használni, azzal együtt élni lehet. Az Alfát nem lehet vezetni, azzal együtt utazni lehet. Ha éppen mindene rendben van, akkor olyan élményben részesít, amit nagyon kevés egyéb márka tud megközelíteni.
Nemrég felajánlottak megvételre egy pár hónapos Toyota Corollát. Egy pillanatra elgondolkodtam, majd megnyitottam a Toyota website-ját, hogy többet tudjak meg róla.
Aztán másfél perc múlva bezártam és azóta se néztem feléje.
Nekem már megváltozott az életem... :)
Hibalista
- - Vezérm?szíj szakadás + következményei 150e
- - Jobb els? futóm? leng?kar
- - 4db féktárcsa
- - Termosztát
-
Ide hordtam szervizbe
FIAT szerviz Pápa
Értenek hozzá és szeretik.
Értékelése: 6
Képek az autómról
Fenntartási költség | (3) | Évjárat | 2000 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 170000 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 45000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Mégane | Következő autója? | Nem tudni, de Alfa biztosan lesz még |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.8/10) |
