Ez tényleg szerelem
Szöveges ítélet
Életem első autója. Nem vagyok műszaki ember, ezért alapvetően a kinézete miatt döntöttem mellette. Már akkor nagyon tetszett, amikor az első szériák kijöttek, de akkor még anyagilag nagyon távol álltam ennek az álomnak a megvalósításától.
Nemcsak vezetni élvezet. Ha csak esténként körbejárom az udvaron, vagy egy parkolóházban visszanézek rá, örömmel tölt el, hogy az enyém.
Belgiumból hozták be, kicsit aggódtam, mivel nem volt szervízkönyve. Bevállaltam egy 15 rugós állapotfelmérést egy olasz autókkal foglalkozó szakszervízben, ahol elmondták, kezdetben miket kell megcsináltatni rajta, de alapjában az autó egyben van. Szervízkönyv hiányában nem lehetett tudni, hogy megtette-e az előző tulaj, ezért vezérműszíjcsere, és a szokásosak: olaj, szűrők, stb.
Azóta csak tankolok bele, és élvezem az autókázást. Persze mivel nemrég van nálam, előjöhetnek nem várt hibák, és korai lenne a műszakiakat - amikhez nem is értek - az egekig magasztalni. Csak az eddigi tapasztalataimra hagyatkozhatok a megítélésénél, ezek azonban nagyon pozitívak.
Az biztos, hogy a közeljövőben hátsó lengőkart kell cserélni, és kicsit kemény a kuplung. Az előbbi gondolom - pláne a hazai utak ismeretében - természetes, illetve állítólag típusbetegség. A kuplungra a szerelő azt mondta, hogy még sokáig el tudok vele járni, de ha nem bírja a lábam, a pénztárcám viszont annál inkább, akkor megcsináltathatom. Hibaként talán ennyi.
Vannak még elektronikus apróságok, néha viccelődik velem az autó. Pl. a cd lejátszót ha a kormányról próbálom halkítani, néha ellenkező hatást érek el vele, és felhangosítja, ilyenkor a kormányon és a cd-játszón lévő gombok egyszerre történő halkításával visszaáll a rend. És néha az első elektromos ablakokat nem tudom leengedni, a vezetőülésből csak a hátsók irányíthatók. Ilyenkor sajnos félre kell állni, le kell venni a gyújtást, és újraindítani. De ezekkel már megtanultam együtt élni, és így is nagyon szeretem az autót.
És még valami. Azért nem szeretem, ha kutasok tankolnak az autóba, mert úgy visszanyomják az egyébként csak belülről nyítható tanksapkát (vagyos az ahhoz vezető kis ajtócskát), hogy kész művészet utána újra kinyitni. Érzék kell hozzá, tudni kell bánni az autóval, ezért magam csinálom. Olyan, mint egy nő...
Sokat araszolok vele a budapesti dugóban, ilyenkor az átlagfogyasztása felmegy 8,1-re, de ez a maximum. Országúton, autópályán volt, hogy 6,3-at evett. Az 1,9-es motorhoz képest szerintem ez korrekt. Pályán simán viszi a 190-et is. És van benne erő, tud húzni, megugrani az autó.
Gyönyörű kívül-belül, az enyém még bőrös is, zseniális érzés a napot vele kezdeni.
Tehát első autónak tökéletes választás, egyáltalán nem bántam meg. Korábban elhatároztam, ha majd megtehetem, audit fogok venni, de most már biztossá vált, hogy alfa lesz a következő is. És sportwagon az is, mert álomszép. Ez tényleg szerelem.
Hibalista
- első izzók kiégtek
- kézifékkötél csere
-
Ide hordtam szervizbe
Alfaspecialista, privát szerelő
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 71000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 9000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | Alfa 159 SW 2,4 diesel |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.6/10) |
