Egy rakás kula!
Szöveges ítélet
2007-ben vásároltam. Az ismerőseim nagyon ellenezték, mindenki azt mondta: csak Alfát ne! Úgy voltam vele, hogy nem hallgatok senkire és előitéletek nélkül még is megvettem. Szerintem külsőre az egyik legmegnyerőbb autó és ugyan ez elmondható a belsejéről is. De itt ki is merül minden jó tulajdonsága. Miután megvettem lecseréltem a kötelező dolgokat rajta. Azt hittem nem kell hozzá nyúlni majd egy ideig, de tévedtem. Az autón havi szinten mentek tönkre hármasával az alkatrészek. Akár hová mentünk szinte mindig lett vele valami. Egyik pillanatról a másikra képes volt be**arni. A futóművével egy ideig nagyon meg voltam elégedve de az is elfáradt hihetetlen rövid idő alatt. A motor teljesítménye kielégítő, de miután minden elektromos kütyüt kicseréltem benne, akkor sem ment a fogyasztásom 10-11alá. Egyszer mértem hosszútávon 9.5-10-et. Persze ezek nagyon nyugis tempóban értendő fogyasztási értékek. Ha egy picit haladni akartam már 12-13 at szürcsölt be! A parajelenségekről nem is beszélve. Az elektromos ablak működik, majd nem, majd megint... Ugyan ez a központi zárral:kinyitom és nem nyitja csak a vezető felőli ajtót. Következő alkalommal már jó... érdekes. Ja, és télen minden nap jégoldó a zárba, mert folyamatosan befagy. De ez elenyésző pici dolog a sok baj között. Hihetetlen számomra hogy egy ilyen nívós autó miért ennyire megbízhatatlan. Ha lenne évi 5-600ezer kidobni való forintom az ablakon, akkor sem lenne másik. Merthogy ennyi amit rápattintottam nem egész egy év alatt. Volt már nagyon sok autóm de egyikkel sem volt ennyi baj. A japán magasan túlszárnyalta az összeset megbízhatóságban. Még a német és francia kocsikkal is megvoltam elégedve valamilyen szinten, de ez... hát inkább nem fejtem ki a véleményem. Egy azonban biztos: Alfát még élek nem veszek többet!!!
Hibalista
- Nos:-Alapok:komplett vezérlés,komplett hosszbordásszíj,komplett olajcsere. Ezen kívül:jobb hátsó kerékcsapágy,első-hátsó fékbetétek+tárcsa felszabályzás,kézifékbowden,elől jobb és bal felső lengőkarok,olajteknő,termosztát,légtömegmérő,szervószivattyú,lamdaszonda,jobb első ablakemelő kapcsoló, stb,stb.... Árat nem írok mert magam szereltem így a munkadíjat megspóroltam de egy vagyon így is.
Ide hordtam szervizbe
Magam szervízeltem. Így elkerültem a lehúzást.... :))
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (1) | Évjárat | 1999 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 130000 |
Megbízhatóság | (1) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 12 l |
Előző autója? | civic | Következő autója? | Valami japán! |
Ennyire szerette | (3) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (3.7/10) |
