Regény egy lusta tehénről
Szöveges ítélet
Regény egy lusta tehénről
Figyelmeztetés
Ez hosszú lesz. Ha az érdekel, mi miért pont ezt a típust/motort választottuk, arról szól az első fejezet.
Ha kíváncsi vagy milyen 350 km-re elugrani egy jónak tűnő vételért feleséggel és csecsemővel súlyosbítva, az lesz a második fejezet.
Azt, hogy miként hozod el egy következő úton, a harmadik fejezet.
Az első év használati tapasztalatai pedig a negyedik fejezetben találhatók.
Szóltam vagy nem szóltam? :)
I. fejezet – a keresés
Volt az e hasábokon már megénekelt Mondeo, és két gyerek. Elfértünk, de egyszercsak kitaláltuk, hogy legyünk inkább háromgyermekes család, mert az nekünk jó lesz. Azt kell mondjam, bejött a dolog, ámde mellesleg a Mondeot kinőttük. Kicsit már öregedett is a gép, minden amellett szólt, hogy nagyobb és újabb autóra cseréljük.
Elképzelésünk lényege a következő lett: olyan ötszemélyes autó, ami 7 évnél nem idősebb (ez akkor a 2004. évjáratot jelentette), 2 milliónál nem kerül többe, klímás, belefér hátra 3 gyerekülés, 1,6-nál nagyobb szívó benzines motorral szerelt, és jó a futóműve.
A 7 év azért volt szempont, mert a Mondeot is ennyi idősen vette a feleségem, és most már több, mint tíz éve megvan – hosszú távra terveztük az újabb kocsit is megtartani.
A benzinmotorban jobban bízunk. A dízeleket elsősorban intenzív használatra szokás venni a mi köreinkben. Láttuk, milyen jó lehet újonnan, és mekkora szopás használtan - meghagyjuk másnak a lehetőséget. Ráadásul a magyar emberek szerint az 1,6-osnál nagyobb benzinmotor az sokat eszik, nagyon, ezért jó áron lehet megcsípni azt a keveset, ami eladó.
A futómű azért volt kritikus, mert feleségem és legnagyobb gyermekünk utazási betegséggel van megáldva. Ez annyit tesz, hogy buszon, és minden olyan járművön, amit nem „buzisan” vezetnek, rosszul lesznek. A tüneteket egy normális, nem billegős, nem rázós futómű és az óvatos fékezés, finom gyorsítás, lágy kormánymozdulatos szentháromság mentén gyakorolt vezetési stílus nagyban enyhíti.
Mindezek mentén a Berlingo-Partner-Kangoo-Dobló vonulat ki is lett lőve, a Xsara Picassoval együtt. Az EuroVan sorozat (Pug 807- Citroen C8 - Fiat Ulysse – Lancia Phaedra) és a Ford Galaxy, Seat Alhambra, VW Sharan trió az iszákos és esetenként nem megbízható hírben álló V6-osok, a nehéz kasznikhoz gyenge négyhengeres benzinesek és a számunkra vállalhatatlanul kockázatos dízelek miatt estek ki (HDi, PDTDI). Ugyanerre a sorsra jutott a Skoda Superb is – árfekvésünkben néhány ősi 2,8 V6 és lerúgott dízel taxik voltak.
Az első értelmes gondolatom az MkIII Mondeo lett volna, de életem párja (Ancsa) már nem akart Mondeot. A III-asok sosem tetszettek neki, a IV esetleg igen, de az a széria még az áhított árszint közelében sem járt.
Elmentem a 3 db gyerekülésünkkel egy ismerős által ajánlott használtautó telepre, ahol voltak olyan türelmesek, hogy bepakolhattam néhány kiszemelt típusba. Itt a következő meglepetések értek:
Mondeo MkIII: 4-5 ajtósba a C oszlop miatt nem fértünk bele, csak a kombi lehetne, amit ugye nem szabad.
Mondeo MkIV: kombiba próbáltam, a hátsó ülés formázása miatt nem fértünk el – sebaj, úgyis drága, kilőve.
Passat V kombi: belefértünk, de az áhított árban csak 1,6-os benzinesek voltak, a lehető legalacsonyabb felszereltséggel.
Toyota Avensis II: derékban szűk volt, ellenben a C oszlopnál messze a legszélesebb.
Közben telt-múlt az idő, a gyermekek nődögéltek, és a Mondeoban már csak amiatt fértünk el, mert a legkisebb (Marci) még a babahordozóban jött velünk. Mihelyt belenő az első gyerekülésbe, az egyik felnőtt mehet busszal. Nyilván én :)
Közben a közeli ismeretségben felbukkant egy Zafira és egy Corolla Verso is, mindkettőből második generációs. A Zafirához nem nagyon találtunk értelmes benzinmotorokat, ellenben a Corolla 1,8-asa egészen szimpinek tűnt. Az árral kapcsolatos elképzeléseinkbe is kezdtek beleférni. Én lassan kezdtem belátni, hogy talán egy ilyen kéne.
Mert közben kiderült, anyós is szívesen velünk jönne néha erre-arra, mivel szeret kirándulni és unokázni is, és apósom sajna már nem az a Fittipaldi, mint régebben lehetett és mostanság is képzeli magáról. Az meg nem nagy élmény, hogy a táj élvezete helyett a szaros életedért reszketsz folyamatosan kirándulás címszó alatt. Ezt képes voltam belátni, mivel régebben sokszor kellett igénybe vennem Bakonyban a modoros culáger segítségét, és annak ellenszere, hogy ne kössön belém már az odaúton, a torkára forrasztott szó volt. Ennek kapcsán aztán olyan űridők és pályacsúcsok állítódtak be a céges Fiestával, hogy ma már én se hiszem el. Ámde méltó megtorlásként néha após is elfuvarozott ide-oda mindkettőnknek muszájból, és alkalom adódván "megmutatta", afféle törlesztő jelleggel, így pár lábon kihordott infarktus után átéreztem anyós problémáját, az ő teljes keresztmetszetében.
Sajnos a józan belátás önmagában még nem keltett eszeveszett bírvágyat, mert a mindezek után szóba jöhető autók már képről is kissé hervatagnak tűntek, és általában idősebbnek annál, mint amit elképzeltünk. Azt sem szabad feledni, hogy szívesebben epekedtem volna valami – Csikós szavaival élve – stílusos autó után, amit esetleg nem is ebben az évezredben gyártottak, de jól néz ki, rendes motor van benne, rendes futómű alatta, megfelelő helyen is hajt és élvezet elnyomni neki kanyargós hegyi szerpentinen, autópályán egyaránt. Ehhez képest nyolc éves szürke egyterűkre nyáladzani órák hosszat és lelkesedni egy jó szett gyári könnyűfém felniért, vagy egy befotózott és alig szétült mattfekete belsőért, hát…
Májusban egy különösen meddő órán kiszúrtam egy jó vételnek tűnő Focus C-Maxot Veszprémben a márkakereskedésben. Mire odaértünk, eladták.
Viszont ha már ott jártunk, mondta az értékesítő, hogy most vettek be egy Scénicet, 1,6 benyás, szervizkönyves, 60 esszeh km, 2,5 M alatti az ára, hozná a kulcsát, mert ez a tuti, ezt akarni fogjuk. Hát, ö. Itt legbelül valami azt sikította NEEEEEEE :)
Ancsa vezetett, mentünk egy szűk háztömböt, még házak se voltak ott, annyira szűket. Aztán beültünk a Mondeoba és Ancsa ment ugyanarra egy kört, csodálkozva. Jééé, ez 90 ló, a Scénic meg 116 volt. 90 élő ló, vs 116 döglött ló. Hümm. Viszont: belezuhant a 3 gyerekülés hátra. És: nem dőlt a körforgalomban. Meg aztán belülről se volt csúnya.
A logikai lánc következő lépése a Grand Scénic fogalmának megismerése volt. Úgymint jé, létezik, tök olyan, mint a sima, csak nagyobb. Nos, eddig azért nem vesztünk el Scénic és Grand Scénic megannyi apró különbségében, mert botrányosan nem emlékeztettek sem egy Lotus Elise-re, sem egy 75-ös Alfára, de még egy iciri-picri XR3-as Escortra sem. Hogy egy gondolati párhuzammal éljek, a trágyát sem a színvilága és a zamata miatt értékeljük, hanem mert felette igen érdekes összefüggés lakozik annak érettsége és a kertünk jó termése között. Így nekem városinak is művelődnöm kellett afelől, melyik szarkupacot hozzam, mikor eljön az ideje. Tehát, a témánál maradva:
Megtudtuk, hogy a GS is 7 személyessé tehető, mint a Corolla Verso. Kérdés, volt-e ebből 1,6-nál combosabb benzines, mert azzal esetleg nemcsak a Gumburnyák Zsóti rózsaszínre fakult Zetorját gyorsulnánk le szemből a pénzesgyőri lejtőn, hanem akár elkaphatnám a megállóból elinduló helyközi járat pilótájának tekintetét is a visszapillantó tükörben.
Nem fagyott le a ha.hu keresője a rengeteg találat betöltése közben, de éppen mutatóba volt egy 2,0 benzines a szomszédos Debrecenben. Kb. annyiért, amennyiért keresgéltünk. Viszont egy évvel fiatalabb, mint az évjárat, amit még szerettünk volna. Jó, hát lila, istenem. Leendő autónk felködlött a monitoron, de részemről az 1,6-os próbaútnál tapasztalt belső sikoly még nem szűnt még.
Rárepültünk erre a 2,0 benzinmotorra (F4R). Kiderült róla, hogy jóféle, igen tartós hírben áll, sokkal kevesebb gond van vele, mint a dízelekkel, és jobban megy, mint az ekkora kaszniban már közismerten lomha 1,6-os. Flottás ismerős mondta, hogy volt náluk egy ilyen két literes motorral szerelt kisteher, amiben kb. 70 ezer km alatt elfelejtettek olajat cserélni. Viszont normál csereciklusba visszatérve a kocsival semmi baj nem volt. Egy dízellel ugyanez a hanyagság igen sokba fájt volna. Egy másik mértékadó forrás (Series One) annyit mondott, hogy mindenképpen jó, ha benzines (szerinte is a tartóssága miatt), és az is, hogy nem az alap motorral néztük ki, mert aki a nagyobb motorral kéri, annak az extrákra is szokott pénze maradni. Ebből adódóan később sem spórol a szervizen, mert nem valami nullbeülős csóró.
Az évjárat (2005) kapcsán annyit sikerült megtudnom, hogy ez már a Renault jobb minőségű korszakából való.
Telt-múlt az idő, én meló mellett párszor kiolvastam a használtautót, és sajnos ezredszer is be kellett látnom, hogy hétszemélyes, benzines, klímás, szervizkönyves Lotus Elise 2 milla alatt nem létezik, kék színben pedig különösen nem.
Jobb híján tehát nézegettem ezt a lila (füstlila) GS-t. Már elég régóta hirdették, mint ahogy az alsóközép kategóriásnál (ahonnan ezek kinőttek) megszokotthoz képest nagyobb benzinmotorral szerelt Corolla Verso-kat is. Lényegében ugyanaz az 5-6 nekünk szóba jöhető kocsi feküdt a placcon hónapok óta, bár volt, amit hetente levettek és feltettek +/- 50 e Ft különbségekkel.
Ám egy szép pénteki napon arra lettem figyelmes, hogy a GS-ünket lejjebb árazták 300 ezer ft-tal. Így 1,8 M volt az ára.
Elgondolkodtunk ezen a jelenségen. Ráadásul a kereső kidobott egy másik, kék Grand Scénicet is, ami egy picivel fiatalabb, egy picivel az előző eredeti áránál drágább, de jobban felszerelt volt. És ez is Debrecenben. Februárig lett volna időnk, de ilyen választék (közel 0) mellett ezeket nem lett volna szabad kihagyni.
Egy kis telefonálgatás kezdődött. A liláról a telefonban annyi derült ki még, hogy a szervizkönyve 50 ezerig van vezetve, a kékről, hogy nincs neki olyan. Mindkettőt vihetjük átvizsgáltatni, ahová akarjuk. Kértünk időpontot következő hét csütörtökre a debreceni márkaszervizbe, aztán hajnalban bedobtuk Marcit a Mondeoba és elindultunk hárman.
II. fejezet – kiválasztás
A csütörtök reggel nyolc óra Debrecen szélén talált minket. Valaha ez a rész valami tanyás-szőlős kültelek lehetett, de mára kicsit beérte a város. A műút mellett kisvasút, túloldalán homokos dűlőutak, régi földszintes parasztházakkal, melyekben máig igazi parasztok laknak, illetve némelyikben használt autókkal kereskednek.
Úgy döntöttünk, hogy először a drágábbikat nézzük meg. Hamar megtaláltuk a telepet, bent állt az autó. Kék volt, mint az állat. Belül vajszínű bőrülések, motoros üvegtető, külön nyitható ablak az ötödik ajtón. Hűthető tárolós középső könyöktámasz. A belseje kicsit érdekes, láthatóan kapott egy alapos takarítást, de mégis használtnak tűnt. Az volt a baj, hogy valami zöld háló alatt állt az összes értelmesebb autó, olyasmi, amit a szőlőre tesznek, hogy ne csipkedjék a seregélyek. De ettől nem lehetett látni pontosan a színeltéréseket a fényezésen, sőt a kárpitokon sem. Ancsa nagyon komolyan volt véve, neki mutogattak, magyaráztak. Már a kocsi összes ajtaját kinyitották, csak az elejét nem. Már a motor is járt, szépen, egyenletesen, csendesen. Csak meg kellett kérnem valakit, hogy nyissuk már fel az elejét...
Felnyitották végre, nekem semmi különleges nem tűnt fel. Nem vettem észre például, hogy a motortakaró burkolat hiányzik. Ám közben előkerült a kocsi szervizkönyve. 135 ezer km-ig vezették, az utolsó bejegyzés teljesen friss, ez nagyon-nagyon pozitív jelnek tűnt. Az autó céges volt. Ez még nem baj, menjünk próbaútra. Bekötöttük Marcit, Ancsa elöl, én megint hátul (a sikoly, igen).
A neppernek, aki elvitt minket, az volt a terve, hogy elgurul velünk egy darabon, és ott félreáll, hogy visszafele mi is vezessünk. Ancsa azonban tovább fordult, ami rosszul esett az embernek, mert nagyon nyígni kezdett: jájj nincsbennebenzin, jájjforduljunkvissza, jájj, itt nem lesz már megfordulásra lehetőség jájj jááááj stb. Visszafordultunk, Ancsa még előzött is egyet. Az autó jól ment, de hátul valami az ajtóban cicergett, a panoráma tetőablak kicsit zörgött, a futóműből érdekes dobbanások hallatszottak és az autó mintha kicsit kúszott volna össze-vissza. Talán az út volt ennyire szar? Közben feltűnt, hogy emberünk igen furán telefonál. Kulcsmondatai kb a következők voltak: figyelj én nem ezt ígértem, én nem ezt mondtam, nem vállalom, nem érdekel, nem is úgy volt. Folyamatosan csörgött a telefonja, folyamatosan terelt vagy baszogatott embereket, nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek.
Vissza a kereskedésbe, de most nem a zöld háló alá kellett állni, hanem csak úgy. Ancsa megkérdezte az urakat, megszoptathatja-e Marcit valahol. Mind a 4 faszi kijött a ház elé cigizni. Kicsit egyedül maradtam az autóval. Körbenéztem a kocsit, rendes fényben már látszott, hogy mindenhol mélyen karcos. Koccanásos sérülései nem voltak, de pl. belül a hátsó küszöbök össze voltak karistolva, a kerékdobok kráteresen horpadva. A padlókárpit tisztítás után is koszos maradt. Ez ilyen agglomerációs ovi-sulijárat lehetett. Összességében azért talán nem lett volna annyira rossz. Ám Ancsa olvasgatta a szervizkönyvet Marcival a kebelén és kiszúrta, hogy 2009-ben egy alkalommal nem olajat, hanem motort cseréltek. Gyorsan elköszöntünk, mondván: megnézünk mást is.
A második helyet iszonyú nehezen találtuk meg. Pedig a szomszédban volt. A lila autó is ilyen zöld háló alatt állt, de már első pillanatra más benyomásokat keltett. Ezt is kitakarították, de ezen meglátszott. Belül hibátlan fekete kárpitja volt, a bal első ajtófogantyún kicsit megkopott a fémhatású gőzölés, a hátsó üléstámlákon pár karc, de nem túl komoly dolgok. Hamutartó volt a kocsiban, a jobb első ajtókárpit egy helyen kiégetve, de semmi több. Sem foltok, sem szagok, se fenyőfás illatosítók.
Motorháztetőt egyből, kérés nélkül felnyitották, itt jöttem rá, hogy a másikból hiányzik a motorburkoló műanyag. Ennek az utastér felőli hangszigetelő lemeze leffegett. Mint kiderült, szélvédőt cseréltek, nem túl szakszerűen. A színe hiába lila, nagyon szép, néhány apró kis horpadás van itt-ott, ami látványos, az a hátsó lökhárító, azt picit megtolathatták, meg a sarkán is elkapott egy garázsajtót. Alaposabban megszemlélve, ezen is rengeteg apró kis karcolás volt itt-ott, de belül, az üléseket felhajtva látszott, hogy a kárpit nem kopott, nem fakult, a két első ülés közötti gumiszőnyeget felvéve pedig elővillant a makulátlanul tiszta padlólemez és a szigetelés fényes, színes cérnaszálai. Polír ide, szilikon oda, elkezdett tetszeni a kocsi.
Mindkét helyen érdekesség volt, hogy alapban nem voltak bunkók, csak ha szóvá tettünk valami hibát. Arra azonnal hangnemet váltottak. Itt Ricsi, a segédnepper egyedül tartotta a boltot, mert a főnök Pestre ment autót venni. Épp a lila motorterét csodáltuk együtt, mikor megjegyeztem, hogy milyen érdekes, az egész országban csak ebben a városban hirdetnek két ilyen Grand Scénicet és azok pont egymás szomszédjában állnak. Ricsi laposan rám nézett, majd a szomszéd kereskedés irányába. Mindkét hely kapuja nyitva volt. Ahol én álltam (mellette) ráláttam a kék Grand Scénicre, amely mintegy 50 m-nyire állt ismét a zöld ponyva alatt.
- Ezt nem tudtam, nem ismerem őket - mondta Ricsi.
Megvártuk a társ-segéd-neppert, aki elvitte a kocsit a Renyó szervizbe. Itt hosszadalmas várakozás következett, melynek végére a következők derültek ki:
- az autóban valós 101 ezer km van
- szíjakat kell cserélni 120 ezernél
- futómű alsó összekötők + futóműállítás lesz szükséges
- és, ahogy a szervizes csóka mondta: ez az autó egész egyben van.
Na nem pont így mondta, mert számomra csodálatos helyekre is képes volt ö-t tenni, de a lényege ez volt.
Feltűnt még, hogy a nepperünk milyen nyugodt. Stíröltük a horizonton innen álló kocsikat, beszélgettünk, úgy ímmel-ámmal. Marci közben aludt egy nagyot a szerviz udvaron, még ő szólt, hogy tolassak át az épület mellé, mert időközben lett árnyéka, és erősen sütött a nap. Mikor Ancsa egy mondatba zavarodva kifejtette, hogy bocs de nem hülye vagyok, csak fáradt és nem jutnak eszembe a szavak, akkor azt felelte, hogy megérti. Mert neki meg stroke-ja volt pár éve, és azóta be van lassulva. Amúgy régóta foglalkozott autókkal, de egy időben boltja és kocsmája is volt. Ezeket nem direktben mesélte, csak mintegy magyarázatként autókhoz, szerviztapasztalatokhoz. Megemlítettem neki a szomszéd kereskedésben álló kéket. Mondom, kicsit elhasználtnak tűnt, nagyon kitakarították, de azért látszik rajta a strapa. Mondta, hogy ja, nézte, amikor hozták, hát igen, elég koszos volt a belseje.
Aha.
Mire visszaértünk a telepre, a kocsiban eldöntöttük, hogy kéne EZ a gép. Kissé káprázat, de van ilyen: kavicsos nepperektől, messziről, típusismeret és különösebb tapasztalat nélkül megvesszük. A szerviz állapotlap nagyon meggyőző volt: az autón minden működik, pár aprósággal kell csak foglalkozni, de pl. fékbetét, féktárcsa sem kell rá belátható időn belül. A teljes vizsgálat nem volt 5 ezer Ft, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki autót vesz.
A telepen foglalózni akartuk, ám csak előlegként fogadtak el pénzt. Otthagytunk 90 ezret, kaptunk róla papírt. Szemben volt egy kifőzde, így fél öt magasságában ideje volt reggelizni. Ancsa elindult Marcival, én meg, nem nagy kedvvel bár, de Ancsa kérésére, visszaballagtam a szomszédba, elköszönni.
Már vártak nagyon. A próbautas nepper már hozta volna a kulcsot, de szólani kezdtem, hogy bocsesz, választottunk, nem visszük ezt átvizsgálásra. Hát ettől kissé szomorkás lett a hangulat. Volt egy nagyobb darab idősebb faszi, kérdezte, na most őszintén, mi döntötte el a dolgot? Úgy voltam vele, ne kavarodjunk a mélylélektan irányába, de legyünk rövidek. Mondom neki: az ár. 300 ezer ft mínusz, az felfogható, esetleg kevés aggyal is. No de már kész volt a válasz a csávó nyelvén:
- Figyelj elárulok neked valamit: az jobban össze lett rakva, mint ez! Majd meglátod!
Gyorsan jöttem is kifele, hogy ne lássák, mennyire megkönnyebbültem. Nem akartam fárasztani őket a szerviz állapotlap részletezésével, azt meg kb. előre sejtettem, hogy nem köszönik meg, hogy szóltam, és nem kívánnak jó utat hazafelé. Az adekvát válasz jóval később jutott eszembe. Igen, a mienket tényleg jobban összerakták. Eddig minden jel arra mutat, hogy még a gyárban.
III. fejezet – hazaút
Miután hazajöttünk Debrecenből, pénteken Ancsa arra lett figyelmes, hogy az autó még mindig fent van a ha.hu-n. Megkérte anyóst, hogy hívja már fel. Persze, megvan még, bármikor meg lehet nézni – mondták neki a telefonban. Nagy kattogás indult el erre. Az előleg ugyanis visszajár, ha a kocsit valaki másnak eladják. De ki a rosseb megy el kétszer Debrecenbe 90 ezer ft-ért? Amiről csak egy sajtcetlink van olyanoknál, akik esetleg életvitelszerűen nem mondanak igazat. A pénzünk egy része még le van kötve, be kellett lendíteni a családot, hogy a teljes vételár meglegyen. Végül összejött, ment a telefon: kedden megyek a kocsiért, le kéne venni azt a kurva hirdetést már.
- Mííí, hogy fennmaradt? Elfelejtettük, mingyá.
Kedden hajnalban tehát felültem a buszra egy szuttyadt laptoptáskával és kicsivel több, mint 1,8 millió kápéval. Aztán a Népligettől átmetróztam a Nyugatihoz, és felbillegtem a Bereg IC-re. Úgy beszéltük meg, hogy 11-ig mindenképpen jó lenne, ha odaérnék, ez kb negyed tízre sikerült is. Hívom Ricsit, aki megígérte, hogy kijönnek elém az állomásra, aztán megy a kocsi eredetvizsgára, átírásra és minden nagyon jó lesz.
- Hű, hát kicsit korábban jöttél, aztán most vittünk el egy autót márkaszervizbe átvizsgálásra, olyan 10 körülre lesz meg, és azzal megy a kollégám érted.
Elég meredek arcok vannak a debreceni állomás környékén, úgyhogy nem szívesen álldogáltam ott ennyi lóvéval, besétáltam a Nagytemplomig.
Az állomásra aztán egy fekete MkIV Mondeo jött. Ghia felszereltség, kétliteres benzines, belül világos bőrrel. Szép volt, nem is ment rosszul. Kicsit később kiderült, hogy a vevő Győrből jött el érte, és aznap nem mi ketten vettünk autót ezen a helyen, hanem minimum hárman.
A telepen találkoztam a főnökkel is. Nálam alacsonyabb figura volt, aránytalanul széles háttal és egy kis hassal. Nem sokkal megérkezésem után jött a felesége a kb. egy éves kislányukkal (a kiscsaj nagyon aranyos volt, néhány pillanatra még az apját is teljesen emberszabásúvá tette, amikor kicsit foglalkozott vele.) És pénzügyezni kezdtek eléggé ordibálós stílusban. A néni baja az volt, hogy valamelyik autónál nem stimmelt a pénz. És a kocsik után kellett fizetni néhány külsős segítőnek: az eredetvizsgálónak, az okmányirodásnak és a "bank"-nak.
A vita oka tán az lehetett, hogy az adásvételi szerződésekre nem összeget írtak, hanem azt, hogy "kialkudott vételár szerint".
- Mert kevesebbet szoktunk mondani, hogy kevesebb legyen a kamat, azért.
Előttem a Mondeot fizette ki az ember, aztán csakhamar én is leszámoltam a pénzt. Mindkettővel perceken belül kint voltak a segédnepperek a főnöknél, ő volt a kassza.
Otthon anyósék a lelkemre kötötték, hogy kérjek a pénzről elismervényt. Ők már jártak rosszul amiatt, hogy kifizettek valamit, a kifizetés tényét nem tudták utólag igazolni. Hát, Ricsi kurva nehezen adott elismervényt nekem. Pénzért autót adunk, mondta. Ha a főnöktől kérek ilyesmit, valószínűleg simán elhajt, nem volt túl szívélyes, pedig papíron tőle vettem a kocsit. Végül nagy kegyesen csak írtak valamit, hogy megnyugodjak. Közben a mondeos csávóval szóba elegyedtünk, mert az eredetvizsgás ember is csúszott és végül mindketten az okmányirodás fickóra vártunk. A mondeos a pótkerekéért könyörgött ütemesen, de az elszámolási ordibálás, egy harmadik fizetős vevő, néhány személyes és sok telefonos érdeklődő között eléggé elkallódtunk.
Kettő óra magasságában megjött az okmányos ember, Ricsi odaadta nekem és a mondeosnak a kulcsot és szólt, hogy menjünk. Átgurultunk egy városnak csúfolt kis koszfészekbe, valahol Debrecen után. Először vezettem a kocsit - Ancsa még múltkor, szerviz után ment vele egy rövidet, mert Ricsi nem értette, minek, ha már egyszer átvizsgáltattuk, aztán nyígott, hogy nincs rá biztosítás. Így, kifizetve és vezetve, lassan kezdtem beleélni magam: hát a mienk. Az okmányiroda előtt vártunk egy újabb félórát, vagy órát. Elég lustán hömpölyögtek az események egész nap.
Hirtelen eszembe jutott, hogy Ancsa kulcsokról beszélt, amiket Ricsi mutogatott neki az autóhoz. Meg jó lenne valami leírás, esetleg a szervizkönyv is, ha már volt. A kesztyűtartóban megtaláltam a leírást és a szervizkönyvet, de a pótkulcsot nem. Telefon Ricsinek:
- Hú, emlékszem, megvolt, keresem, visszafele ugorj be érte.
Jött az okmányirodás ember, épp céges ügyben telefonáltam. Nyomja a kezembe a forgalmit, én meg olvasom. Mondom neki: hé, én nem Lómejjű Jolán vagyok, az autó pedig nem egy fekete Seat Cordoba! Emberünk nagyon megdöbbent ezen. Hátrébb lépett és végignézett a kocsin: miért, milyen ótó ez?
Alig fél órával később már a saját névre írt forgalmimat kaptam meg - csak sikerült kiválasztani a nála lévő tízből. Elbúcsúztam a reggel óta kissé őszesebbnek tűnő mondeos sporttárstól és benzinkút keresésébe kezdtem. Végigmentem a városka mind a 4 szilárd burkolatú utcáján, és egy régi TSz telepen megtaláltam az egyetlen benzinkutat. A kút szivattyúja is a már megszokott alacsony sebességgel tette a dolgát, lassan csorgott a benya, kezdtem aggódni azon, hogy bezár a telep, mire a tankolással végzek. Viszont egy 20-ast nem sikerült beletankolni - kicsi a tank?
Visszafele beugrottam Ricsihez. Még mindig nagy futkosás volt, melynek fő oka valószínűleg a még mindig ott lévő főnök lehetett. Épp egy ezüstmetál C Vectra kombit csutakoltak, a kerítés előtt pedig egy láthatóan frissen fényezett, itt-ott még hiányos, de ezüstmetál Octi II TDI állt. Ricsi nem talált nekem pótkulcsot. Odament a főnökhöz, beszélt vele két szót, majd visszajött:
- Figyelj, postán elküldjük még a héten. Főnököm úgyis megy Pestre a héten, és akkor elküldjük.
Délután fél négy volt. Hajnali fél négykor keltem. Elég szar hetem volt, a kávé is kezdett már iszonyúan hiányozni és kibaszott éhes voltam. Leszartam a nyilvánvaló hazugságot, nem érdekelt a pótkulcs. Majd szerzek, vagy hívogatom őket naponta, nem érdekelt. Elköszöntem, és áthúztam a belem a szemközti kifőzdébe, ahol belélegeztem valami kaját. Ettől kábé újjászülettem.
Az autó hazafelé nagyon kellemesen viselkedett. Miután a nap nem sütött telibe a pofámba, megtaláltam a pillanatnyi fogyasztásjelzőt a fedcompon, onnantól a kiírt értékekkel szórakoztattam magam. Pályán az egyik pihenő felhajtóján kicsit elnyomtam neki, egészen jól gyorsul 60 és 120 között.
A Mondeoban a jobb hátsó ablak a rossz utakon kinyílt néha, ettől valszeg huzatot kapott a hátam, mikor előző nap Solymáron és Kismaroson jártam. Nem tett jót a busz és a vonat sem, délutánra már se ülni, se állni nem bírtam. Ehhez képest néhány megállással simán hazajöttem Veszprémbe. Csak némi víz és egy kávé kellett. Ettől egészen beleszerettem a járműbe. Remélem sokáig jó autó lesz.
IV. fejezet - használatban
Megdöbbentő, mennyi cucc belefér. Hamar megtudtam, mekkora dögöt vettünk, mert gyorsan
át kellett porszívóznom, törölgetnem kétszer is, meg a gumiszőnyegeket kimosni. Ugyanis Ricsiék a beltérben gazdagon szórták a szilikont, és ebbe beletapadt egy csomó pollen. Emiatt legidősebb gyermekem a megérkezésem utáni próbautat végig ugatta. Hamarosan és ütemesen jöttek a szokásos cserék: olaj, pollenszűrő, légszűrő, klímatisztítás, aztán szíjak és görgők. Utóbbit már ősszel, az esedékes műszaki vizsgához igazítva a pápai márkaszervizben végeztettük el. Itt a futóműre is ránézettünk, de azt mondták, nem érdemes még foglalkozni vele. A kocsi úttartásán nem érezni az alsó összekötők lógását, csak ha nagyon figyel az ember.
Amúgy Dinamyque Plus felszereltségű, ez nekem anno nem mondott semmit. Mi a 7 ülésre és a motorra mentünk, ha válogatunk a semmiből, talán máig nincs autónk. Ami van benne, és már megtaláltuk: 16-os gyári könnyűfém felnik, motoros külső tükrök, mechanikus klíma, deréktámaszos vezetőülés, kazettás fejegység, kormányoszlopról állítgatható hangerővel. Esőérzékelős ablaktörlő, beépített naproló a hátsó ajtókban, utastükör a középső visszapillantó felett, kilépőfények az ajtók alján, digitális műszerek, fedcomp fogyasztásmérővel, két légzsák elöl, oldallégzsák, függönylégzsák (6-7 ülésnél is!). 3 pontos biztonsági övek (minden ülésnél), Isofix csatlakozók (4 db), első ködlámpa, tároló fiókok az első ülések alatt, a lábtérben elöl és hátul (2-2), illetve leghátul a csomagtérnél is 1-1 oldalt. A bele fekete szövet. Téli gumikkal és gumiszőnyegekkel kaptuk, a felni biztonsági anyás, ahhoz is megvan a befogó. Valszeg az üvegek is fóliázottak, mert ahhoz képest mekkora dög, nem melegszik fel annyira sem, mint a Mondeo.
Ami hiányzik belőle, az a CD és egy tempomat. Utólag mindkettő megoldható, egyelőre még nem került rá sor – lehet élni ezek nélkül is, no. Kifejezetten örülök viszont annak, hogy nincs nagy üvegtető: ez nem gondozásmentes, csak el szokás feledkezni róla. Ha pedig már zörög, akkor javítani kell. Nem egetverő összeg, de abban a másikban valószínűleg az (is) zörgött…
Ami viszont nagyon adja: a hatsebességes váltó. Pont való bele. De talán egy jó automata illene legjobban a kocsi karakteréhez.
Az indexes szaktopicban Bocinak hívják ezt a típust, valahol megértem, mert ezzel a 2,0 benzinmotorral is igen jámbor természete van. Annyit már mutatott, hogy éppenséggel ki lehet vele lépni pályán is, városban is, ha az kell. Csak nem kell.
A futóműve valóban nagyon jó. A durvább úthibákat nem nagyon szereti, de átlagos minőségű úton kellemesen rugózik, nem rázza le a veséinket és nem is egy hajóhinta.
Vezetni más, mint az eddig megszokott kategóriákat. Kanyarogni mérsékelten szeret, és a kicsit bizonytalan megvezetésű váltója sem támogatja a gyors fel-le kapcsolásokat. Ráadásul alacsonyabb fokozatokban kicsit darabos. Épp ezért az öreg Mondeoval szoktam a Bükkbe járni, ha arrafelé akad dolgom. Ugyanígy a budapesti csúcsforgalomban sem szeretek araszolgatni vele, mint ahogy nem annyira könnyű vele a parkolás, szűk helyen manőverezés sem.
Apropó, parkolás: elképesztő, hogy mekkorának tűnik az autó, és közben mégsem nagyobb egy alsóközepes szedánnál. Mármint hosszban. A szélesség más kérdés: van egy kicsi garázsom, amit egy hobbiautónak építettem. A hobbiautó projektet egy időre beszüntettem, ám amíg a Mondeoval éppen beférek a szűkre vett (210/210 cm) garázsajtón, a GS-sel gyakorlatilag nem (tükrök behajtva + 2 centi).
Ahol igazán elemében van, az az országút és az autópálya. Nem kell különösebben buzisan vezetni ahhoz, hogy kevés városi használattal 8 liter körül eljárkáljunk vele. Országúton a viszonylag néptelen vagy tempósabb szakaszokon – ahol nem kell a szüttyögőket két szembejövő között gyorsan kikerülni – csendesen falja a kilométereket 100-120 körül. Pályán nagyon kellemesen tartja a 140-150-et, innen érzékelhetően képes gyorsulni hatodikban is. A pörgetést nem kultiválja: visszakapcsoláskor erőteljes gázadásra szelíden elbődül, és komótosan kilép. Békésen kérődzve, mondjuk 120-tól 180-ig. Tud többel is menni, de lusta a lelkem - egy igazi lusta tehén :)
Használat során azért előjött még néhány dolog:
A harmadik üléssor nekem még éppen jó (176 cm 75 kg vagyok), magasabb és testesebb, továbbá nehezen mozgó embereknek nem ajánlom. Viszont a gyerekek is szeretnek itt ülni. A hárompontos automata övekkel, és a légzsákok miatt nem bánom – nekik úgyis mindegy milyen az ülés, hisz ülésmagasítón és gyerekülésben ülnek. Akkor járunk el helyesen, ha a GS-t olyan kombinak tekintjük, amiben szükség esetén heten is elférnek.
A két gyerekülés és egy ülésmagasító egymás mellett jól elfér a második sorban, de bekötni őket már nem is olyan egyszerű. Van olyan márkatárs, aki ezt kifejezetten sérelmezi és kényelmetlennek találja.
A felnyitott csomagtérajtóba éppen nem verem be a fejem, ha alá állok. Aki nálam magasabb, az hajolgatni kénytelen.
A 2,0 benzines gumimérete elég drága, viszont van egy váltóméret, amit az 1,6-os benzines és az 1,5 dízel Scénicekre ajánl a gyár. A téli garnitúra még a gyári méretű, de a nyárikat már erre a kisebb – szintén 16-os, de alacsonyabb oldalfalú – szettre váltottuk. Nem érzek különbséget, csak a pénztárnál.
Az esőérzékelős ablaktörlő elég kiszámíthatatlan, alapvetően jó dolog, de a szemerkélő esőt nem mindig veszi észre.
Az ablakokat nem húzza fel automatikusan a motor leállításával, illetve ami nagyobb baj, ilyenkor gombnyomással már nem is lehet. Ha bezárjuk ÉS még egyszer rányomunk a zárásra a kulcsfejen, akkor húzza fel az összes nyitva maradt ablakot. Különben nem – emiatt sajnos egyszer beázott a jobb első ülés.
A műszerfal digitális kijelzője hajlamos megbolondulni. Ez sajnos Scénic betegség, szakember azonban meg tudja javítani. Nálunk egy év gondtalan használat után ez volt az első hiba, ami előjött.
A hátsó ajtók naprolói nem mindig másznak vissza a helyükre, ha több napig ki vannak húzva.
A belső műanyagok sajnos igen könnyen karcolódnak.
Az első kerekek fölött vannak az esőcsatorna folyókái. Ezekbe könnyen falevél és egyéb piszok kerülhet, ami az esővíz útját eltömíti. Ilyenkor a víz utat talál magának pl. az utastér irányába. Érdemes még a garázsos autóknál is megnézni, kitisztítani ezeket a folyókákat – én is találtam benne némi komposztot.
A pótkulcs sajnos még nem érkezett meg :)
Hibalista
- műszerfal digit panel
Ide hordtam szervizbe
Pápa
Értékelése: 8
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2005 |
| Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
| Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 101000 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 20000 |
| Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
| Előző autója? | Mondeo | Következő autója? | Nem tudom |
| Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (8.8/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan