Cicamalac
Szöveges ítélet
A bécsi gázművek a 10. évüket betöltött jószágait kiárusította. No, itt botlottunk bele mi is. 70 ezret futott, teljes szervíztörténet, hibátlan állapot, teli tankolva stb. . Itthon az üzembe helyezéshez szükség volt a CNG tartályok (4 van neki) 10 évente esedékes nyomáspróbáztatására. A nyomáspróbát Kiskunmittudoménhol végzik el. Ehhez persze egy szakműhelyben ki kell szereltetni a tartályokat, ők elszállítják a nyomáspróbára, ha kell le is festik, majd visszaépítik. Hiába, 200 báron tárolni a földgázt már nem tréfa dolog. Kb. egy hét alatt visszakapja az autóját a proletár. Már az az előrelátó proletár, aki mindezt nem december elején akarja végigzongorázni, ti. a Kiskunmittoménhol dolgozó szakemberek olyankor már a karácsonyt tolják. Mindegy, január közepére kezünkben volt a 80 ezer forintos megfelelőséget igazoló papiros. A Mozaik utcában műszaki vizsga, 16 ezer regadó -tekintettel a környezetbarát voltára-, okmányiroda, magyar rendszám és ölőőm meg bódottá'. Nincs teljesítményadó sem -szintén a környezetkímélése okán.
Az autó a vezetőjétől komoly papis vezetési szemléletet követel. A 100 lóerő és az 1.6 tonnás tömeg mátkaságának gyümölcse egy ízig-vérig tohonya tehén. Ezt bizony idő volt megszokni. A kocsi gyári vonóhorgos, ám a CNG tartályok miatt max. 400 kg-ot vontathat. Ebben a 400-ban ugye benne van az utánfutó tömege is.
Talán a méretei miatt viszont meglepően komoly respektje van az utakon. Úton útfélen előzékenyen beengednek maguk elé az autósok, hogy aztán a hajukat tépve kullogjanak utánunk. A hátsó ajtó vonalában oldalt kivezetett kipufogóból csak széndioxidot és vizet ereget, így az autósok előzékenységéért cserébe óvjuk az egészségüket. Különben pedig a segge szerintem kimondottan szép. Azt addig lehet nézni.
A motorfék ennél a pici motornál és iszonyatos tömegnél csak jelzés értékű, állandóan fékezni kell a pedállal is.
Idegesítő dolgok:
Nekem eddig Fordjaim voltak. Ez tehát nálam a mérce. Ehhez képest olyan „Opeles” baromságokkal kell szembesülni, amiktől égnek áll az ember haja. Pl. az elektromos ablakemelőt ha egy pöccintésnél tovább nyomva tartjuk az tökig letekeri az ablakot. Az indexet meg kell szokni, a digitális klíma kapcsolóját a fedélzeti számítógép menüjéből kell kikeresgélni és ott a rubrikában kipipálni hogy működjön. Az automata ablaktörlő a szemerkélő esőben pontosan abban a pillanatban töröl egyet, amikor megelégelvén, hogy semmit se lehet látni - a bajuszkapcsoló felén nyúlok. A 190 centivel és 120 kilóval nem találni benne a kényelmes vezetési pózt, és valahogy nem esnek kézre a kezelőszervek sem. Pláne nem a váltókar. A 6. és 7. ülést csak akkor lehet felhajtani, ha mind a csomagtartóból, mind a hátsó ülésről az utolsó papírzsepiig minden ki van pakolva. Ha elfogy belőle a gáz és benzinre kapcsol, akkor szemrebbenés nélkül bepusszantja a 10 litert. Városban úgy 300 km-t lehet egy feltöltéssel autózni, pályán kb. 400-at. Az A oszlop olyan vaskos, hogy a takarásában simán elfér egy pajkos kamaz. Egy kiégett első izzó cseréje pedig valóságos bravúr.
Amiért szeretem:
Az asszony és a gyerekek imádják. Egy megtett km 10 forint körül jön ki, amit nehéz fölülmúlni. Jó a fordulóköre, hatalmas a raktér, magas az üléspozíció, olcsó a fenntartás, ráadásul szép.
Hibalista
- Központ zár (az egyik ajtóba futó kábelköteg fáradt meg, csak egy forrasztó páka kellett hozzá meg zsugorcső)
Ide hordtam szervizbe
Opel Interat (Korrektek, drágák, precízek, kedvesek, de a CNG részhez nem nyúlhatnak)
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Dupla Bécsi Bt. Érden (CNG specialista)
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (2) | Km vásárláskor | 70000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 12000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 3 l |
Előző autója? | Mondeo | Következő autója? | S max |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.4/10) |
