A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » Opel » Astra (1998)

Astra 1.4 16V Club (G) 

Az ítélet értékelése
3,6(9 db)

Eddigi életem leghosszabb kapcsolata

Szöveges ítélet

Életem eddigi leghosszabb kapcsolata ez, a szerelem a mai napig nem múlt el. Kicsit tényleg olyan mint egy nő, igényli a törődést, ha nem kapja meg, igen komoly hisztériába tud kezdeni. 2004-ben nulla kilométerrel (na jó, volt benne 7) vehettük át az első igazán "komoly" autónkat, Édesanyám nagy álmát a piros Opel Astra G-t. Előtte két Suzuki Swiftünk és egy 1200-es Ladánk volt, a spártai körülmények után furcsa volt, hogy nem kopognak a műanyagok, minden gombnyomásra működik és nem huppognak a lemezek az oldalán. Az autó azóta mindennapi használatban van, bár csak rövid távokat tesz meg (reggel 10km és ennyi délután). Ez most már érződik egy kicsit rajta.

Már elsőre nagyon beleszerettem. Amikor még a márkakereskedés udvarán kis taknyosként beleültem már éreztem, hogy egy teljesen új világ lesz a Suzukik után. Jogosítványom még nem volt ugyan, de a Suzukit majd az Opelt vezetve kint a "tanpályánkon" egyértelműen érezhető volt a különbség a két autó között. A jogosítványom megszerzése után birtokba vehettem az autót, javarészt azóta is én hajtom, hozom viszem a családot és munkába járok vele - így elég sok tapasztalatot szereztem. A bejáratási időszak Édesapámhoz köthető (amit egyáltalán nem bánok), 25 év sofőri tapasztalattal a háta mögött mindent megtett, hogy megalapozza az elkövetkező éveket, mert ezzel az autóval hosszú távra terveztünk.

A külseje egyszerűen szép. Kicsit kerekded, formás, minden a helyén van. Egész autó formája van, bár a rövid fara miatt oldalnézetből kicsit idétlen (a sedan szebb). Gyári 15 colos alufelnikkel rendeltük, de mivel a hasmagasság nekem kicsit soknak tűnt, megkapta a Bertone Coupe rugóit, így egy picivel közelebb hasal a földhöz (ezt minden fekvőrendőrnél megérzem). Úgy érzem, hogy a futómű a kényes pontja, itt évente kell számolni valamilyen kopó alkatrész elfogyásával. Ide sorolnám a toronyszilentet, a stabilizátor pálcákat és a lengéscsillapítókat. A talpasok még a gyáriak, remélem, hogy bírják még. (Toronycsapágy kopásnál figyelni kell, nekem négy új gumiba került!)

A beltér kényelmes, minden ajtóba jutott egy pohártartó, tágas, két polcos a kesztyűtartó, a csomagtartó egy négy fős családnak még éppen elég. Mi fekete szövet kárpittal rendeltük, ez nagyon megy a piroshoz. A műszerfal és az ajtók műbőrrel vannak behúzva, ez azokon a helyeken ahol érintkezik a bőrünkkel így 8 év után kissé ragacsossá vált, tisztítani sűrűn kell. A tetőkárpit és az oszlopok burkolata fehér (vagy inkább vaj színű), ez gyűjti a koszt, takarítani elég nehéz. Az utastér tartósságát sajnos km futásban nem tudom megmondani, mert még nincs az autóban 80.000 km, de a 8 év minden napi használata meglátszik rajta. A kormány 9 óránál kifényesedett, a váltó és a kézifék bőrje pedig kikopott és kiszakadt. A kormányra vettem egy huzatot, a bőröket pedig kicseréltem. Nem tudom, hogy a csámpás lábaim miatt vagy mert a gumi nem tartós, a pedálok gumijai is simára koptak, ezeket is újra cseréltem. (Nem, nem akarjuk eladni, csak nem tetszettek kopottan). Új kora óta két garnitúra szőnyeg van benne, így azok alatt a gyári szőnyeg teljesen érintetlen. Az ülések nagyon jól bírják, egyedül a vezetőülés lett már kicsit kiülve, és recseg is. A magasságállítója sem a régi már. Ez szerintem annak tudható be, hogy ketten vezetjük az autót minden nap (Édesapám 168 centijével, és én a magam 196 centijével) és az ülést naponta többször állítjuk minden lehetséges irányba. A beltérben a zörgéssel nem vagyok kibékülve, három éves kora óta folyamatosan zörög és zakatol a beltér minden egyes úthibánál. Ezt nemrég orvosolni szerettem volna, így az összes patentot és bolhát újra cseréltem. Fél évig csend volt, majd minden kezdődött elölről. Amióta beszereltem a "nagy" hifit, azóta már nem érdekel a zörgés, úgy sem hallom... :-)

A hifi installáció hozta magával a zajszigetelést, így minden ajtó kapott egy réteg zajcsillapító bitumenlapot. Azóta a menetzaj radikálisan lecsökkent. Miután a gyári kipufogódobot lecseréltük egy műbizonylatos típusspec. Paragi dobra, azóta már szépen duruzsol is a kicsikénk.

Az autó egyszer hagyott eddig az út szélén cserben, leállítás után nem indult be újra. Hazavontatás következett, majd másnap újra vontatás csak a szerelőhöz. A diagnózis: nincs benzin. Az AC pumpa áll, közvetlen 12V ráadásával viszont működik. 5 napnyi tanakodás után eltanácsoltak minket egy autóvillamossági szerelőhöz. Újabb három nap után a vill. szerelő megfejtette a rejtélyt: a márkaszervíz által bekötött utólagos riasztó riasztás esetén egy modullal áramtalanítja az AC-t. Ez a modul viszont életét vesztette, így az autó nem indult. A modul kiiktatásával újra minden a régi volt.

Tavaly télen az autó hidegen fura tüneteket produkált. Egyenletes tempóval történő haladás mellett egyszer csak kigyulladt a motorkontroll lámpa, ezt követően az autó megtorpant és csak három hengerrel (vagy kettővel) járt. Hibakód olvasás után gyújtáskimaradást írt ki nekünk a szerkezet, ezért a szerelő tanácsára vásároltam egy új trafósort (mivel mindig csak ugyan az a henger hagyott ki). Az új trafósor és négy új gyertya beszerelése után két nap múlva a probléma ismét jelentkezett. Utolsó mentsvárként felkerestem a helyi Opel szakboltot, ahol az eladó egy Liqui Moly spray-t adott nekem, mondta hogy járó motornál fújjam bele a szétszedett szívócsőbe, kicsit köhögni fog és füstölni, de a hiba elmúlik. Nem mondok újat, így történt. A hiba pontos oka az volt, hogy a hármas henger egyik kipufogó szelepe beégett és hidegen nyitva maradt, ezért a kompressziót elengedte a henger. Ezt az elektronika gyújtáskimaradásnak észlelte (jogosan, mert nem jött létre robbanás) így félrevezette a szerelőt és engem is. Mivel ebben az időszakban sűrűn látogattam a szervízet hibakód törlésre (alkalmanként 5000Ft) így vettem egy hibakódolvasó modult saját részre. Ezt a hibát betudtam annak, hogy rövid távon használjuk az autót, lényegében be sem melegszik teljesen mire célba érek.

Utolsó nagyobb fejtörést okozó hiba nem is igazán hiba, csak egy kellemetlen kártevő kedvessége. Egy egér (vagy több) szétrágta az összes ablakmosó csövet, így kompletten kellett cserélni az első és a hátsó ágat is. Gyári bontott csöveket vettem a cserét itthon végeztük, így nagyon olcsón megúsztam a sztorit.

Az autót nagyon szereti az egész család, valószínűleg nem mostanában fogunk tőle megválni. Eddig a kopó alkatrészek cseréjén kívül nagyon keveset kellett ráköltenünk (azt is talán önhibánkból), így panaszra nem igazán lehet okunk. Kényelmesen elférünk benne, 1 vagy 2 személlyel még elég dinamikusan halad a 90 lóerős benzinmotorral, 4 személlyel azért már gyöngyözik a homloka szegénynek. Normál használatban, szinte mindig városban 7,5-8 liter között fogyaszt, erre szerintem nem igazán lehet panaszunk. A legjobb fogyasztás vegyes pálya/város használatban 6,1 liter volt, 1 személlyel. A legdurvább 15,6 liter volt, jó nehéz jobb lábbal, városban.

Ha saját autót veszek magamnak egyszer, szerintem egy ugyan ilyen mellett döntök, még az is lehet hogy ugyan ebben a színben. Nagyon szeretem, és Ő is kibír engem minden háklimmal és a zenével együtt. Ennél több nem kell. Egy hangnyomásversenyben elért első helyet köszönhetek neki. Mindenképpen marad, valószínűleg társat kap egy hobbi autó formájában, ami nem lesz más mint egy Lada 2101.

Hibalista

- - Toronyszilent (csapágy nélkül) már kétszer + futóműállítás (15.000 Ft + munkadíj) - - Stabilizátor kutyacsont már háromszor (6000 Ft - itthon cseréltük) - - Hátsó lengéscsillapító csere, a gyári olajos "elvérzett" (12.000 Ft - itthon cseréltük) - - AC pumpa leállt, rossz riasztó modul miatt, egy hét szívás, három szerelő és egy villamosságis oldotta meg, összesen 5000 Ft-ból - - Az ablakmosó csöveket cserélni kellett mind, rágcsálókár... (6000 Ft, itthon cseréltük) - - Kötelező szervizek évente (20.000 Ft / év) - - Kétszer koccant, egy hátsó lökös és egy bal hátsó ajtó fényezve (2 x 30.000 Ft) - - Világítás kapcsoló kontaktos lett, bontottra cserélve (3000 Ft) - - Belső tér nagyon zörgött, ahol lehetett új patentokat kapott (5000 Ft) - - Az egyik kipufogó szelep beégett, ezért háromhengerezett... többszöri hibakódolvasás és diagnosztika után új trafósort vetettek velem (22.000 Ft), ezt követően két nap szünet után újra háromhengerezés és fejvakarás. Vettem bele négy új gyertyát ugyanekkor (10.000 Ft) a helyzet változatlan. Végül egy Opel szakitól kaptam egy flakon Liqui Moly pillangószelep tisztító spray-t 5000 Ft-ért, járó motornál belefújtuk, egy kis köhögés és fekete füst után a hiba nyomtalanul eltűnt (fuck yeah). Ekkor vásároltam be egy OP-COM diagnosztikai kütyüt (11.000 Ft) is, mert már négyszer 5000Ft-ot hagytam ott hibakód olvasásra (és az utolsóért a srác szánalomból már pénzt sem kért). - - Négy új gumi három éve, 45.000 Ft - - A futómű elemek felületi rozsdásodásnak indultak az autó 5 éves kora táján, így évente letakarítom és kap egy adag festéket. (Nem tétel) - - Első fékbetét csere (10.000 Ft munkadíjjal) - - Új akku (Bosch Silver) 26.000 Ft - - Váltó és kézifékbőr kiszakadt, zsír új gyári 12.000 Ft - - Csomagtérajtó teleszkóp elfáradt (bontott 6000 Ft) - - Most szelepcsattogással indul, hogy bejött a hideg, lassan olajcsere jön remélem utána elmúlik. A váltónál a tömítés mellett elkezdett folyni az olaj (és az olajteknő leeresztő csavarjánál is), ezeket orvosolni kell. Esedékes lesz nemsokára a vezérlés cseréje is, ekkor majd hűtővizet is cserélünk ha megy a vízpumpa. Valami kopog a hátsó futóműben, még nem jöttem rá mi az... - - Összességében lekopogom, nem volt vészes. Egyszer állt meg alattam, akkor vontatni kellett (AC hiba). A többi esetben járóképes maradt.

Ide hordtam szervizbe

Auto compact line autószervíz, egyedül bennük bízom! Valamint SörösAutó Opel alkatrész szaküzlet (bontott és gyári új), szaktanácsokért is őket keresem!

Értékelése: 10

Másik szerelő értékelése

Saját magam és Édesapám

Értékelése: 8

Képek az autómról

Fenntartási költség (8) Évjárat 2004
Kényelem (8) Használati időtartam 8 év
Teljesítmény (5) Km vásárláskor 0
Megbízhatóság (9) Vezetett km 77745
Szerviztapasztalat (6) Átlagfogyasztás 7 l
Előző autója? Swift 1.3 GC Következő autója? 2101
Ennyire szerette (9) Megérte a pénzét? igen
Verdikt (8.0/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Opel Astra 1998 (1998)

További ítéletek (814 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)