A nyomatékból hordozó igavonó öszvér. Jó gép
Szöveges ítélet
Sziasztok!
Sajnos a kocsi pontos születési dátumát nem tudom, mert szüleimé és már egy ideje nem jártam náluk. De a neten található képek alapján belőttem az 1986-1994 időszakra.
A járgány egy Miskolc körüli elektromos műtől került hozzánk. A megvásárlása kalandos, mondhatni hihetetlen. Apukám akart a sokat szolgált Wartburg helyett valami erősebbet, szegény pára már nem bírta a sok cipekedést. Műanyag fröccsöntés alapanyaga a granulátum, ebből sok 20 kg-os zsák figyelt a lehajtott hátsó ülésen. Megpakolni is atom nehéz volt, kipakolni még inkább. De a legjobban az autó menetteljesítményei mutatták, hogy a Wartburg egy családi autó, nem teherkocsi. 500 kg anyag és Apukám (+én) olyan terhelés volt neki, hogy elkezdett szuper-tanker módjára viselkedni.
Kis kiegészítés a hajózással hadilábon álló olvasók számára. („keretes írásunk”, ahogy a mesterek írnák a villanymédiumban, lásd Totalcar)
Mit kell tudni a szuper-tankerekről? Ezek olyan tankerek (olaj, benzin, pakura, kátrány és egyéb kőolajszármazékok szállítására használják őket), amik 300 méternél hosszabbak, a merülésük teljes terhelésnél 30 méternél is több és fél millió köbméter feletti vízkiszorítással rendelkeznek. Ennek megfelelően a fékútjuk 8 km is lehet, a fordulási kör pedig 30 km felett van utazási sebességnél.
Hát, így ment a Wartburg az 500 kg anyaggal. Vízszintes úton. Emelkedőn ugyanis erősen ellene dolgozott a lejtővel párhuzamos komponense a súlynak. A Hidegkúti úton felfelé Hűvösvölgyből már nagyon ideges volt mögöttünk mindenki. A kipufogó 45 fokos szögben hátrafelé okádta a kék füstöt, a kocsi kettesben is alig ment fel, a szembejövők miatt nem tudtak előzni. És abban sem reménykedhettek, hogy a Galóca utcán át levágjuk a kanyart és majd akkor előrejutnak, mert a kuplung kímélése érdekében inkább körbe mentünk a főúton. Szerettek minket és ennek hangot is adtak. Anyukám pedig otthon csuklott.
Így tehát visszakanyarodok a vásárláshoz. Apukám nézett mindenféle kocsit, volt Daewoo Lublin (alias Zsuk), Daewoo FSO (a világ egyik legfurcsább járműve), Suzuki WagonR+ és Renault Kangoo. Az utóbbi hozható összefüggésbe az L300-al. Hogy miért is? Hát most elmondom. Azért, mert apukám elment a Baumgartner szalonba megnézni a Kangoo-t. Mivel valaki éppen vett egy Lagunát (vagy Velsatist, valami nagy autót), ezért nem foglalkoztak vele percekig. Nem egy türelmes ember, felhúzta magát, kiment és a szomszédban pikk-pakk megvette az udvaron álló L300-ast.
Hatalmas szerencse volt, hogy nem valami roncs állt ott, mert impulzív (szangvinikus) módon azt is megvette volna. A gép Miskolc körül teljesített korábban szolgálatot, egy szerelőkből álló brigád hajtotta. Vigyáztak rá, egyedül az első ülések voltak leülve a sok ki- és beszállástól. Ugyanis van helyes technika, amivel el lehet kerülni a kopást, de ők ezt nem tudták vagy nem alkalmazták. Mivel a kocsi futott mindenféle eseményhez, télen-nyáron, ezért szereltek bele állófűtést is. Ez hatalmas találmány, jól be lehetett vele durrantani télen a gépben, ez várakozás esetén jól jött.
A masina motorikusan jó állapotban volt. Megvétel után kapott egy szíjcserét görgőstül, szűrőket és folyadékokat is cseréltük. Aztán megkezdődött az üzemeltetés. Hát, ég és föld.
Először is a rakodás. Volt két oldalt tolóajtó, hátul felfelé nyíló nagy ajtó. A hátsó ülést előre lehetett dönteni és így hatalmas raktér keletkezett. Persze vannak ennél nagyobb áruszállítók is, de nekünk pont elég volt a tér. Végre nem kellett hajlongva pakolni, ebbe könnyen be lehetett rakni mindent.
Aztán a motor. 2.5D, tehát volt űrméret és dízelség is. Semmi turbo, ennek nagyon örültünk. Szolid 100 lóerő, de már alapjárattól jött a nyomaték. Nem a mai szánalmas TDI motorok „erejét” idézi ez, amikor 1800-3000 között van egy szűk 1200/min széles tartomány, amin belül elkapar, de előtte és utána meghal a motor. Ezt alapjáraton fel lehetett csak kuplunggal játszani a legmagasabb padkára is. Gyakorlatilag nem lehet vele lefulladni.
A váltó első fokozata csak arra szolgált, hogy megmozdítsa a kocsit, gyorsítani kettesben kell. Ha városban akart vele ökörködni az ember, akkor kettesből indulva az 1.6-os benzines gépeket csúnyán ott lehet hagyni. Amikor ők átküzdik kettesbe, akkor én még röhögve tudok gyorsulni tovább. Mondjuk ez az autó nem erre való, de természetesen én kipróbáltam ezt a lehetőséget is. Meg még sok mást is, de mire való a jótékony feledés homálya, ha nem arra, hogy erre most nem emlékezzünk vissza…
A kormány nélkülözött mindenféle rásegítést. Nem is hiányzott. Az áttétele olyan volt, hogy ha már mozgott a kocsi, akkor lehetett tekerni a kormányt. Aki a mai agyonszervózott gépekhez szokott az persze sopánkodik, hogy „jajdenehézleszakadakarom”, de inkább szerintem meg kéne tanulni vezetni az autókat, lehet lassan kúszni is, közben tekerni a kormányt. Ma már mindenki egy helyben radírozva tekeri a kormányt koppanásig, aztán hatalmas gumifoltok maradnak a parkolókban. Hiába, elsatnyul az egész autós társadalom a sok szervótól.
Ennek ellent tud mondani, hogy a fék viszont szervós volt. Mit is mondtam az elsatnyulásról? Hát egyszer majdnem kicsaptam emiatt a kaput. Előrébb kellett gurulni a kocsival az eléggé lejtős beállón, de közben megálltam kétszer. Harmadszorra elment a nyomás, így aztán két lábbal állva a féken (és a kormányban kapaszkodva) megálltam. Perszer az utolsó méteren már beraktam sebességbe, mert az jobban megfogta. Ezután inkább beindítottam a motort. Tehát elsatnyultam „szervóügyileg” én is sajnos.
A tükrök tökéletesek voltak a tolatáshoz. Kivéve a középsőt, mert a magasság miatt semmit nem lehetett látni benne. Egy alacsonyabb kocsi el tudott bújni mögötte, ezért tolatáskor mindig vártam egy kicsit. Ha dudált a „bujdosó”, akkor nyert, ha nem, akkor elkezdtem rátolatni. Szerencsére kifejlődött bennünk hamar egy rutin, folyamatosan figyeltük a többi tükörben, hogy van-e mögöttünk valaki, így meg lehetett előzni a meglepetéseket.
A fogyasztás egész baráti volt. Ha nem gyorsulgatott az ember, akkor gyakorlatilag majdnem gázadás nélkül lehetett közlekedni vele. Ez olyan 6.5-7 literes fogyasztásban hálálta meg a gondosságot. Télen felment egy picit sajnos, akkor néha 7-8 litert is megevett apukámnak. Ő mondjuk csak városban használta, én néha elvittem vidékre és akkor kiégettem neki a kipufogót. Ezek a túrák után sokkal harapósabb lett a gép, a fogyasztás is lement.
Az ergonómia. Hát, itt komoly kihívásokkal küszködött a masina. Látszott, hogy nem 190 cm magasságra tervezték. A beszállás úgy történt, hogy kinyitottam az ajtót (meglepő, de azért leírom), majd megkapaszkodtam az A-oszlopon levő alkalmatosságban bal kézzel. Jobb kézzel a kormányban segítve magam fellendültem, hogy ne az ülés oldalszirmát súrolva huppanjak be. Ha kellően összehúztam magam embrionális pózba, akkor nem csűrtem be a térdemet és a fejemet sem. Erre érdemes volt figyelni, mert hibázás esetén rövid monológot adtam elő, hevesen dörzsölve a bevágott testrészt. Ha már bent voltam, akkor nem volt sok gond. A jobb lábam nem fért el a váltótól, a bal az ajtótól. Eléggé kihúzták balra a kormányt, télen nagyon sugározta a hideget az ajtó. A fűtés nem volt kiemelkedően jó, a bal oldalam könnyen fázott.
Nyáron persze meg lehetett dögleni, nem túl jól járt benne a levegő. Ha országúton haladt az ember és nem ültek hátul, akkor ki lehetett tolni a hátsó ajtókon a toló szellőzőket, ez sokat segített.
Hajtáslánc. Hátsó kerék kapta a kraftot. Mivel a fara könnyű volt, ezért télen elég sok kihívást rejtett a közlekedés. Ugyanis állandóan driftelni akart a gép. Apukám ettől nagyon félt, én imádtam. Télen szinte mindenhol keresztbe mentem vele. Ha lettek volna muslincák télen, akkor az oldalsó ablakokról kellett volna lekaparni őket. De nem voltak, így a kedves olvasó fantáziájára bízom a csúsztatások elképzelését.
A vezetés élménye. Micsoda? Teherautóban? Igen, volt élmény a vezetésben. A kocsi rövidebb a Wartburgnál, de magasabb. Jobban látni belőle, erősebb és nyomatékosabb. Sokkal jobban lehetett benne utazni, mindent be lehetett pakolni kirándulások alkalmával. Nagy élmény volt kisutcába befordulni. Mivel az első tengelyen ültem, ezért olyan élményem volt, hogy túlmegyek a kereszteződésen és csak akkor kezdem el tekerni a kormányt. Fekvőrendőrnél hasonlóan.
Amíg nem vettünk barátnőmmel közös autót gyakran elkértük kölcsönbe szüleimtől, mindig jó szolgálatot tett. De azért ez egy teherautó, nem mérhető össze a személyautókkal. Imádtam a motorját, a nyomatékot, a hatalmas rugalmasságot. Nem kellett visszaváltani, csak gázt be és nyomaték. És azonnal, nem volt turbolyuk.
Szüleim most már nem tudják tovább megtartani, a vállalkozásukat becsukják, így fenn is van valamelyik hirdetési oldalon a gépsárkány. Ha megtudom öcsémtől, hogy melyikre rakta fel, akkor akár ide is tudom írni. Feltéve, ha ez nem ellenkezik a szabályzattal.
Alapvetően pozitív élményeink voltak a géppel. Cserben nem hagyott soha. Volt olyan, hogy -20 fokban nem indult, de az a kőolaj hibája inkább, méz sűrűségű anyaggal nem tud mit kezdeni a pumpa. A modern autók is küzdenének, ha nem lenne ennyi segédberendezés az ügy szolgálatába állítva.
Helyette (?) vettek egy automata Suzuki Swift 1.3-as gépkocsit. Szállítani már nem kell vele, ez már csak közlekedésre szolgál. Így múlik el egy világ dicsősége, mondhatnánk. De nem szomorkodunk, mivel a géppel kapcsolatban pozitív emlékeink vannak.
Üdv!
Hibalista
- Hátsó ajtó lógott. A fényszóró kiégett egyszer. És a kormány rudazatban egy csavar kilazult. Főleg otthon szereltük, de nem kellett igazából foglalkozni vele. Megkapta az alapvető karbantartást és a világból is kiment, olyan megbízható volt. Csodálkoztunk is, mert a valószínűség miatt is el kellett volna már romlania, de csak ment, ment, ment. Most is teljesen jó, csak már nincs rá szüksége szüleimnek.
Ide hordtam szervizbe
Valahol Hidegkút és Solymár között.
Értékelése: 5
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1990 |
| Kényelem | (2) | Használati időtartam | 7 év |
| Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 120000 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 100000 |
| Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
| Előző autója? | 353W Tourist | Következő autója? | Suzuki Swift 1.3 automata |
| Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (6.8/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan