A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az oldal alján lévő sárga indapass boxbon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » Lexus » Is (1999-2005)

Is IS300 

Az ítélet értékelése
4,4(10 db)

Egy - még - őszinte autó

Szöveges ítélet

Gondtalan éveimet töltöttem egy 98-as Toyota Camry társaságában, ami elvitt mindenhova, jól fogyasztott, megbízható volt, de élményt nem nyújtott. Az autózás csak közlekedés volt. Kellett valami, ami amellett, hogy az előbbi kritériumoknak megfelel, ad valami pluszt is. Már a 2000-es évek elején megtetszett az IS formája, és miután volt szerencsém néhányat kipróbálni, akkor megfogadtam, hogy egyszer egy ilyen autót birtokolnom kell. Az elmúlt időszakban úgy tűnt, hogy ez a fogadalom egyre biztosabban testet fog ölteni, így el is kezdtem a jól ismert használt autós oldalakon nézelődni. Az itthoni felhozatal elég szegényes volt (szétütött és/vagy drága autók), ezért a német piac felé fordultam. Itt bukkantam rá egy csütörtöki napon írásom tárgyára, egy 2003-as IS300-ra. Másnap telefon az eladónak, foglaló utalása, repjegy foglalása. Hétfőn reggel 8-kor már a célpont repterén kászálódtam ki a szűk kis Fokkerből, hogy minél előbb a telephelyre érjek. Innen vonattal irány a pályaudvar, majd taxival a kereskedés. Ahogy kiszálltam a sofőrös Daciaból, meg is pillantottam a járművet. Ott állt egy BMW-ből álló autósor végén. Mintha csak ezzel szerették volna jelezni az erőviszonyokat... Nekem azonban ez a kis "színjáték" nem vette el a kedvem.
Miután megjött a "főnök" is, elkértem a kulcsot, körbenéztem az autót, majd tettem vele egy próbakört is. Miután minden meggyőző vagy elfogadható volt, egy apró alku után megírtuk a papírokat, fizettem, majd útnak indultam hazafelé. A német pályán lehengerelt a rugalmassága, a cseheknél azonban a csodás Prága-Brno autópályán viszont sírni tudtam volna. Köszönhetően a 35mm-es ültetésnek, az egyébként sem vajpuhaságú futómű olyan kemény volt, hogy azt hittem, megszülöm a veséimet. Magyarországon még a rendőrök egy kicsit vegzáltak - 20 mátyás lett a vége - de ezt leszámítva simán hazaértem. Másnap belevetettem magam a hivatalok és vizsgabázisok útvesztőjébe, hogy minél előbb honosítva legyen a gép. Szerencsére volt segítségem, így pár óra alatt a nevemre is került.
Ezek után a következő utam a szerelőmhöz vezetett, ahol a következő dolgokat cseréltettem le:
gyertyák, vezérlés, motorolaj+szűrői, difiolaj, fékolaj, légszűrő, pollenszűrő, fagyálló, hosszbordás szíj, egy talpas gömbfej, valamint ezen kívül beszereltettem egy egyedi indításgátlót is. Alkatrész híján hátra volt még egy váltóolaj csere szűrővel, valamint a hátsó főtengelyszimering cseréje.
Mindez idő alatt külföldön voltam dolgozni, így amikor legközelebb hazajöttem, újra birtokba vettem az autót. Az első útján sikerült az esti szürkületben egy őzzel - ezáltal pedig az alkatrészárakkal is - közelebbi kapcsolatba kerülnöm. (Még szerencse, hogy a világhálón már szinte bármi beszerezhető külföldről, az esetek túlnyomó többségében ráadásul jóval olcsóbban).Bár IS200-at egyre sűrűbben lehet az utakon látni, és sokan is bontják őket, a 300-ashoz már nem volt minden olyan egyszerű. Így lényegében új dolgokat rendeltem, szinte aranyáron. Miután a karosszériamunka kész lett, az első alkalommal hiányzó dolgok is megérkeztek, és beszerelésre kerültek. Azóta ha csak beleülök a kocsiba, önkéntelenül is mosolyra görbül a szám.
Maga az autó lényegében akkora mint egy Corolla, mind kívül, mind belül. A belseje 4 átlagos méretű felnőttnek éppen elegendő, az első ülések tömése kicsit kemény, oldaltartásuk kiváló. A futóműve eleinte elég kemény volt az ültetésnek köszönhetően, ezt azonban orvosoltam egy állítható magasságú komplett utcai szettel. Ettől ugyan egy kicsit magasabban is ül a kocsi, viszont az utazási komfortja a híresen ócska magyar utakon is sokkal jobb lett.
A 200-as 2 literes, soros, 6 hengeres motorjától eltérően ebben 3000 ccm-es az erőforrás, szintén sorhatos elrendezésben, és egy ötfokozatú automataváltón és sperrdifin keresztül hajtja a hátsó kerekeket. Nagyon szépen lehet vele rajzolgatni, ha arra van igényünk, csendesen lehet vele suhanni, ha az a kívánság, és hatalmas élvezettel lehet hallgatni a hat henger őrült sikítását, ha arra vágyunk. Krúzolhatunk az autópályán, vagy vadászhatjuk a kanyarokat a Mecsekben, nem ábrándít ki soha.
A hazaút során a fogyasztás autópályán, tempomattal 8,8-ra jött ki. Mivel nem állandóan pályán közlekedek, így hát a nagy átlagom 10 liter körül alakul. Városban 12-13-at is bekap, azonban, ha fogyasztásérzékeny lennék, akkor biztosan valami kisdízelt vettem volna.
Ezen kívül - mint már említettem egy pár sorral feljebb - sok alkatrészt lehet(ne) bontóból is szerezni, azonban rendelés előtt érdemes a cikkszámokat összevetni, mert az IS200-ban sok mindenből nem ugyanolyan van. Fenntartása így hát nem tartozik a legolcsóbbak közé, azonban, ha az ember használt autót vesz, bele kell kalkulálnia, hogy megéri-e, avagy finanszírozható-e a kiszemelt példány. Nekem igen a válaszom mindkét kérdésre, annak ellenére, hogy a vételárat még egyszer ráköltöttem. Lehet, hogy ez már elvakultság, vagy esetleg szerelem, de egy percét és 1 Ft-ját sem bántam meg.

Update 1: 2016. március
Lassan eltelt egy év a vásárlás óta, esedékessé válik a folyadékok, szűrők cseréje, hát itt az ideje az írás frissítésének is. Még tavaly nyáron közelebbi kapcsolatba kerültem egy fácánnal, amit a szélvédő bánt. Az autót nem használom sűrűn, mivel - mint azt talán már említettem - külföldön élek, és évente max. 5-6 alkalommal látogatok haza, általában 1 hetes időszakokra. Ilyenkor azonban 1500-2000 km is beleszalad az órába. Az utóbbi időszakban egyre inkább elkezdett rázni a fék, így elérkezettnek láttam az időt, hogy ez is megfelelő módon orvosolva legyen. Rendeltem 4 EBC tárcsát, betétekkel együtt, valamint komplett gyári felújítószettet a nyergekhez (8db dugattyú, tömítések, gyűrűk). Ezen kívül beszereztem egy gyári légterelőt a csomagtartóra, és ki kell cserélni az első lökhárítót (ez még az őzes kaland utózöngéje: bár nem tört el, de az ütés miatt eláll). Ezen kívül a hamarosan megérkeznek a 18-as felnik is, ebből kifolyólag 4db nyári gumi beszerzése is aktuálissá vált. Az utastérben néhány apróságot cseréltem csak, ezek közé tartozik a gyári fém pedálszett, az ablakemelő kapcsolóit körülvevő díszítőelem (a műfa mintázat helyett szürkére váltottam), valamint a középkonzol tetejére került egy csukható fedél az eddigi tálca helyett. Az autó hibát (az említett fékrázáson kívül) nem produkál, olajat nem eszi, így továbbra is meg vagyok vele elégedve. A fogyasztás nagy átlagban 10 liter körül alakul, a nagyobb nyári kerekek felrakása után ebben azonban némi emelkedésre számítok.

Update 2: 2016. augusztus
A jármű áprilisban megkapta a II. generációs IS 18-as felnijeit (140e Ft), hozzá pedig új Goodyear gumik is dukáltak (150e Ft). A menetkomfort nem romlott érezhetően (eddig is kemény volt), egyedül a nyomvájúk érezhetőek jobban a szélesebb gumiknak köszönhetően. A nagyobb felninek köszönhetően a fogyasztás pár decivel emelkedett, de erre számítottam is, azonban normális használattal még így is 10 liter alatt tartható. Volt 1-2 alkalom, hogy időszűkében léve kicsit dinamikusabban közlekedtem, de így is csak 11 körülre sikerült feltornászni. Nem tudom ebben mekkora szerepe lehet az üzemanyagnak, azonban csak és kizárólag Shell 100-ast tankolok, melyet minden második vagy harmadik alkalommal némi Spurival is adalékolok. Májusban - egy évvel az előző után - olajcserén is járt az autó, így az is le lett cserélve a szükséges szűrőkkel együtt. A jobb hátsó küszöbnél némi pörsenés sajnos felütötte a fejét. Ha már emiatt karosszériáshoz kellett vinni, akkor felkerült a csomagtartóra a kicsi légterelő is (munkadíj 30e Ft). Az elmúlt időszak alatt néhány apró dolgot is kicseréltem a beltérben, ami főként csak esztétikai szempontból volt számomra jelentős (kapott gyári fémpedálokat, alu küszöbléceket, középkonzoli tartórekeszt). Az autó továbbra is problémamentes, ennek ellenére a jövőben meg szeretném ejteni a szilentek, lengőkarok cseréjét. Ezzel elébe mennék a később esetlegesen felmerülő problémáknak, valamint így szépen lassan minden kopó-fogyó alkatrész cseréje megtörténne, ami biztosítaná az autó további hosszú évekre való üzembiztosságát és problémamentességét. Időközben már el is kezdtem összeírni a szükséges kellékek listáját, ami - mivel gyári alkatrészeket szeretnék venni - nem lesz olcsó, még külföldről sem. Így ismét bebizonyosodik, hogy egy valaha volt drága autó fenntartása idős korára sem lesz olcsó, ha mindent rendben akarunk tudni, és nem csak arra kell, hogy mások előtt villanthassunk. Ezt nem panaszként írom, mert, ha visszamehetnék az időben, akkor is újra megvenném, és megint csak rákölteném azt a pénzt, amibe eddig került. Álljon inkább okulásul azoknak, akik idősebb prémiumautó vásárlásán törik a fejüket.

Hibalista

- 6db gyertya - 5e Ft/db - Vezérmű szett - 25e Ft - Difi olaj - 6,5e Ft - Légszűrő, pollenszűrő - 7e Ft - Hosszbordásszíj - 4e Ft - Jobb oldali talpas gömbfej - 22e Ft - Bal első lámpa - 90e Ft - Bal első sárvédő - 80e Ft - Főtengely szimering - 6e Ft - Váltóolaj szűrő - 15e Ft - Első szélvédő - 100e Ft - 4db féktárcsa (EBC) - 150e Ft - 4 szett fékbetét (EBC) - 60e Ft

Ide hordtam szervizbe

Toyotamágus haver - előző Toyotáimat is ő szervizelte

Értékelése: 10

Képek az autómról

Fenntartási költség (4) Évjárat 2003
Kényelem (7) Használati időtartam 1 év
Teljesítmény (9) Km vásárláskor 175000
Megbízhatóság (10) Vezetett km 20000
Szerviztapasztalat (8) Átlagfogyasztás 10 l
Előző autója? Camry V6 GX Következő autója?
Ennyire szerette (10) Megérte a pénzét? igen
Verdikt (8.0/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Lexus Is 1999 (1999 - 2005)

További ítéletek (28 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)