A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » Lada » Samara

S 1500S 

Az ítélet értékelése
3,0(2 db)

Az orosz izom autó

Szöveges ítélet

Az autómat még 2006 májusában kaptam mint érettségi ajándék és mint első autó. Külsőre nagyon szép állapotban van még a mai napig is feltűnően szép fényes piros színe van. Persze ez is vasból készült így az idő alatt megjelent már rajta itt-ott rozsda amit ki is kellett hegeszteni.
Egy évben nem megyek vele sokat kb. 5-6 ezer km között.
A fogyasztása azért annyira nem kevés, hiába 1,5-ös és 5 sebességes. Városban elég sokat benyel de városon kívül elég baráti a fogyasztása ha nem talpaljuk neki a gázpedált. Amióta megvan egyszer nem hagyott ott az úton.
Kuplungja nagyon kényelmes a váltóval sincs semmi baj. A fékhatás viszont nem az igazi a mai autókhoz képest.
Hibalista az sok előjött így az évek alatt amióta megvan de ebből sok hiba az anyagok elöregedéséből is származott.
Szerencsére az alkatrészekhez borzasztó olcsón hozzá lehet jutni. Rengeteg dolgot én magam cseréltem ki igaz néha sok bosszankodással egybekötve de azóta semmi baja. Egy vezérlés cserét vagy olajcserét a mai árakhoz képest viccesen olcsón meg tudod úszni.
Megérzi ha több személyt viszel. Azt mondom olyan 3 személlyel még jól elmegy de az 5 személy már nagyon érződik.
Jártam vele autópályán is de érezni fogod, hogy nem oda tervezték a gépet.
Városban kényelmesen el lehet vele autózni, városon kívül is jól megy. Na persze száguldozni azért nem kell vele de lehet dinamikusan haladni.

A kormányt még a mai napig is k...a nehéz tekerni.
A belső teret nagyon rossz minőségű műanyagból tették össze. Ha nem figyelsz oda (bár ha odafigyelsz is) szétszereléskor illetve összerakáskor tud törni szanaszét elég rendesen.
Mivel az autó nem mai gyerek ezért mindig lenne rajta mit csinálni legtöbbször apróságokról van szó.
Amióta megvan nagyon szeretem és nagyon sok helyre elvitt már de itt az ideje annak, hogy újabb autót vegyek.

A kényelemről: Az ülések egész jók bár oldaltartásuk az semmi. Haladáskor van csörgés van zörgés. Nyers.
A hátsó ülés viszont nagyon kényelmes.
Kormányt rohadt nehéz tekerni benne, a szervót azt sajnos kispórolták belőle. (Igaz, hogy jelenleg egy kisebb méretű kormánykerék van benne de a gyárival se volt épp sokkal könnyebb alászedni)
Kanyarokban elég jól dől a kocsi, az úttartása nem valami jó.

Lényegében összefoglalva: Nem ma gurult le a Samara a gyártósorról. Keleti ami meg is érződik rajta. A mai autókhoz és technikához képest már elavult de könnyen szerelhető és olcsón hozzájut az ember alkatrészekhez.
Elvisz A pontból B-be igaz kicsit nyikorog, zörög a belseje de ez is orvosolható ha az ember szán rá némi időt.
Kopó alkatrészeket egy idő után cserélni kell illetve ugyanúgy azokat a dolgokat is rajta amik elöregedtek de utána egy jó ideig semmi gond nincs rájuk így meghálálja a törődést.
Mindezek ellenére én szeretem igaz ideje annak, hogy vegyek helyette egy másik autót.
Személy szerint megbízhatónak tartom mert nem féltem attól, hogy ott hagy az úton és nem is hagyott ott sosem.












Hibalista

- - Termosztát még 6 éve kb. Kicserélve egy francia VERNET termosztátra azóta semmi baja. - - Fűtőradiátor. - - Fűtéscsap - - elöregedett gumicsövek a motortérben - - hátsó fékmunkahengerek - - fékerőszabályzó - - hengerfejtömítés és szelepfedél tömítés csere mert nyomta ki az olajat. - - A féltengelyeknél a gumiharangok kiszakadtak. - - Hűtőgomba amely a ventilátort kapcsolja. - - Kerékcsapágy - - Középső és hátsó kipufogó dob mivel elég gyorsan szeret rozsdásodni mindkettő - - Csomagtartó ajtaja hegesztve lett mert a hátsó szélvédő jobb alsó sarkánál elég csúnya rohadás volt. - - ablaktekerő szerkezet eltört egyszer. - - Hátsó lámpáknál kontakt hiba amely egyszerűen orvosolható. - - Ablakmosó szivattyú és tartály - - Csomagtartó teleszkópok - - Vákum dob a gyújtáselosztón. - - Kuplungtárcsa és kinyomócsapágy

Ide hordtam szervizbe

Egyik ismerősöm szerelte a gépet akinek szintén ugyanilyen típusú autója volt. Illetve sok dolgot én javítottam magam amely cserére szorult.Szerencsére a Ladát még lehet szerelni :)

Értékelése: 10

Képek az autómról

Fenntartási költség (10) Évjárat 1994
Kényelem (7) Használati időtartam 7 év
Teljesítmény (5) Km vásárláskor 56000
Megbízhatóság (8) Vezetett km 43000
Szerviztapasztalat (10) Átlagfogyasztás 7 l
Előző autója? Következő autója?
Ennyire szerette (8) Megérte a pénzét? igen
Verdikt (8.4/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Lada Samara

További ítéletek (224 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)