Imádom az utolsó csavarjáig!
Szöveges ítélet
Kezdjük az elején. Hondás vagyok, vérhondás. Ettől függetlenül próbálom úgy megírni az ítéletet, hogy ez ne látszódjon az első mondat után.
Megfertőződésem 1990-re nyúlik vissza, amikor édesapám hazaállított egy új, ráncfelvarrt 1.5-ös 4.gen Civic-kel. Nem volt egy erőgép, de 90 lóerő ide vagy oda, ment, mint a barom. Szedán volt, ezüstmetál, hátul az akkor megfelelő japános stíluselemmel, a csíklámpával, alapvetően feltűnő jelenség volt. És a motortér. A szocialista éra autóinak kusza, rendezetlensége után ez valami szemet gyönyörködtető ékszerként nézett vissza ránk. Elmorzsoltunk egy könnycseppet, emlékszem.
Családunkban a következő Honda már a sajátom volt 1993-ban, egy Amerikából behozott Civic EX. amely az itthoni Esi megfelelője volt, egy-két extrával kiegészítve. Volt még egy Accordom, egy dízel Civicem, és ezek után lett Ő. Ha matematikailag nézzük a számsort, akkor is az jön ki, h ennek kellett jönnie: 5.gen Civic, 6.gen Accord, 7.gen Civic, 8.gen Accord. A 9.gen Civicet most kihagyom, Accord pillanatnyilag nincs,(úgy néz ki nem is lesz) hát nem tudom, reménykedem, hogy a 10.gen Civic valami nagy dobás lesz.
Sosem volt még ilyen nagy, ilyen drága, ilyen jó autóm. Talán az első Civicem adott ’93-ban annyit, mint most ez. Nézzük meg közelebbről, hogy miért is vagyok oda ennyire az autómért. A külső az szerelem volt az első látásra, mondjuk annak idején már a 7.gen Accord is, de az akkor nem lehetett. Mondjuk, ha objektíven nézzük a formatervet, akkor azért látszódik már rajta a 8 év. Nem feltűnően, de látszódik. Attól még percekig tudom bámulni és bármikor képes vagyok lefényképezni újra meg újra.
A belső, az meg maga az otthon, a nappali, a fotel, amelyben helyet foglalva azt mondom, hogy megérkeztem, nem óhajtok kiszállni innen soha többet. Kevés autó tudja azt nyújtani, hogy már a szalonban beleülve, egy-két igazítás után azt érezzük, mint csecsemő az anyaméhben, nekünk itt tökéletes. Sok-sok szalonlátogatás, próbavezetés és családtagoktól való pénzszerzés után, egy nagy levegővétellel megrendeltem 2011-ben az autót. Ez már a faceliftes változat. Sokat kellett várnom, mert akkor volt a cunami, így a Honda gyár is leállt odakint. Az alatt az 5-6 hónap alatt, míg vártam rá, konkrétan megállt az idő, nem akart elérkezni a várva várt átadás. Para voltam, idegroncs, birtokolni akartam már, érezni, beleülni, vezetni. És akkor eljött a nap. A nap, amelyre olyan sok hónapot vártam. Ott állt a szalonban, csillogó fehéren, teljes életnagyságban, engem várt. Fehéret választottam, mert nagyon jól áll neki, meg amúgy sem volt még fehér autóm. 2000 köbcenti, automata váltó, Lifestyle felszereltség. Ebben benne van mindaz, amelyre igazából egy autós vágyakozhat. A ráncfelvarrás során még tudtak csinosítani rajta egy picit. Nagy változás történt az első lámpában. Mivel szívemhez nagyon közel áll a világítás, a fény, így nagy örömmel vettem tudomásul, hogy az előd xenon fényforrását bi-xenon rendszerűre cserélték, kapott egy remekül használható kanyarfényt, amelyet nem a ködlámpával, hanem a lámpatest oldalába helyezett külön fényforrással oldottak meg. Így kell ezt csinálni, nem kell mindig mindenen spórolni. Bárcsak elmondhatnám ezt az autón található nappali menetjelző fényről, de nem tudom, mert nincs. Nincs 2011-ben egy 8 milliós autóban. Ez a mai napig tüske a szememben. Kénytelen voltam föláldozni a ködlámpát és beszereltem a helyére egy LED-es menetfényt, így téve teljessé a biztonságot, kihasználva a gyári automata világításkapcsoló nyújtotta lehetőségeket. Pár hete kicseréltem a DRL-t egy Osram nappali menetfényt és ködlámpát tartalmazó lámpára, így már tökéletes minden. Nem kell az autó világításával törődnöm, nappal DRL, sötétedéskor xenon. Sőt, a szélvédőre helyezett kamera segítségével sötét országúton a fényszórót is magától kapcsolja. LED-ekből amúgy sem jutott túl sok sajnos a Hondára, a tükrökre helyezett oldalsó irányjelzőn kívül semmi. Izzó, izzó, izzó. Mindenhol. 2011-ben.
A szalonból kihajtva 10 másodperc múlva az első sarkon elért a rettegés. Ez baszki széles. 184 cm. Ugyanis hónapokkal előtte eladtam a Civicem, majd a családban található kis autókkal közlekedtem. Hol egy Yaris-szal, hol egy Aygoval. Kész, mondom, hogy fogom én ezt megszokni? Nyilván hamar megszoktam, tökéletesen érzem az autót, most már nem is kéne keskenyebb. A hazafelé vezető úton kereszteztem egy villamossínt. Az autó csendes huppanással haladt át rajta. Visszafordultam és átmentem még kétszer, nem akartam elhinni, hogy ezt így is lehet. Az előd Civic kormányműve minden úthibát hangos kopogással jelzett. (Jó, garis csere után egy hónapig nem, de utána újra.) A gyárilag szerelt 225/50 R17-es gumik nagyszerű tapadással rendelkeztek, a kormányzás minden kis rezdülését precízen lekövette az autó, kanyarodni élvezet volt. Igen, mindez volt. Ugyanis a hócipőm megtelt a nyomvályúk okozta sávon belüli cikázásból. A dolog akkor tűnt föl, mikor a 205/60 R16-os téli gumi után visszaraktam a nyárit. 3 éven keresztül mazochizáltam, majd eladtam a nyári garnitúrát úgy ahogy volt, kapott egy szép gyári 16-os Honda kf. felnit és csend, béke, nyugalom van. Ja és kisebb fogyasztás . Na igen, fogyasztás. Az bizony nagyon jó. A japán mérnökök csak reszelgettek valamit az évek folyamán, mert a fogyasztásom bizony nem rosszabb, mint a 20 évvel ezelőtti 1.6-os, 1000 kilós 125 lóerős Civicemé volt. Város 9-10 között, országút simán 5-5,5, autópálya 7-7,5. Az automata váltó és a másfél tonna miatt a rövid távok hihetetlenül meg tudják dobni a fogyasztást, nem erre van kitalálva, ez utazóautó. Minden esetre a tankolásokat vezetem (sajnos nem a kezdetektől), de az utolsó 30000 km eredménye 9,04 l/100km, és bizony ez bő 90%-ban Budapest.
Az Accord ezzel a motor-váltó kombinációval nem egy aszfaltot feltépő szörnyeteg. Ennek a jó oldala, hogy nem zabálja a gumit, nem teszi tönkre a féltengelyt. A rossz oldala, hogy nem lehet kilőni vele, mondjuk egy kereszteződésben. A gumit nem tudja elpörgetni száraz aszfalton. Ennyi, meg kell szokni. Ehhez kicsi a motor, az indulásnál kb. 2700-ig felpörgő motor ott még nem ad elég nyomatékot. Aztán később magához tér, 30-tól már megy, országúti előzés sem gond, a váltó szépen visszakapcsol a kick-down kapcsoló működik rendesen. A harmadik végéig (160 környéke) húz szépen, ott beváltja a negyediket, na onnan már lassulnak az események. De hát miről beszélek, mikor 130-cal szabad csak közlekedni! Úgysem vagyok az a sietős típus, bárkinek tiszta szívből javasolnám, tényleg elég az esetek 99%-ban.
A váltó ebben egy hagyományos bolygóműves, ötsebességes egység. Nem mai csirke, de elektromosan vezérelt, a kormányon elhelyezett fülekkel manuálisan is kapcsolható, hülye biztos szerkezet. Nem engedi a téves kapcsolást, akkor a műszerfalon villog a fokozat, hogy „helló, mit akarsz?”
A végén térjünk rá a bevezetőben említett beltérre. Nekem a mai napig nagyon tetszik. Sőt, akiknek eddig megmutattam, mindenki elismerően csettintett. A műszerfal puha, ergonómia rendben, a kapcsolók csendben, határozottan működnek, minden, de a legutolsó legapróbb piktogram is ki van világítva. Gyönyörű a látvány sötétben, a színeket jól összeválogatták, nem bántja a szemet.
Az ülés különlegessége, hogy az oldaltámasz egészen a vállig fölmegy, kellően széles, nagyon jó az oldaltartása. Mindkét első ülés rendelkezik állítható deréktámasszal, magasságállítással, fűtéssel. Ebből a fűtést és a deréktámaszt használom, a magasság a legalsó pontban van. Ezáltal kicsit mélyre kell huppanni, de én szeretem ezt az érzést, ilyen volt édesapám és az én első Hondám is.
A kormány-váltó-pedálok háromszöget nagyon jól eltalálták, hamar be lehet állítani az üléspozíciót, amely hosszú távon sem fárasztó. A könyöklő kellő magasságban van, remekül föl lehet venni a „jobbra dőlök és ballal fogom a kormány tetejét” pozíciót, amelyet persze csak hallomásból ismerek. Viccet félretéve, tényleg bitang jó érzés benne ülni, minden alkalommal, amikor megérkezek valahova sajnálom, hogy ki kell szállnom.
Az autóm most volt 4 és fél éves, most lépte át a 40 ezret. Nem egy széthajtott példány, az biztos. Valakinek majd lesz egy jó autója, amikor eladom. Hibát nem produkált, eddig csak az olaj és a szűrők cseréje miatt kellett meglátogatnom a szervizt. Most érik egy szelepállítás és lassacskán egy fékbetét csere.
Rövidke ítéletem végére próbálok összekotorni valami negatívumot is. Ööööö, nem megy, nincs.
Nincs igazán bosszantó negatívum, de tényleg. Olvastam másoknál az J1 biztonsági öv zörgését, valóban, amennyiben kiszáll az utas és nem engedi vissza rendesen a helyére, akkor zörög. Mostanság cicereg valami a jobb oldalon, de azt az 6 CD-s,USB-s, 10 hangszórós, kiválóan szóló hangrendszer kormányon elhelyezett hangerő szabályzó gombjának pozitív irányba való néhányszori megnyomásával orvosoltam. Az autó fűtőventillátora hangos, az lehetne halkabb, amikor „auto” módban maximumra állítja magát, akkor azért zavaró.
Igazából ennyi. Nem bántam meg, szeretem, imádom, nagyon vigyázok rá. Az előző Civicem után bizonyítania kellett az Accordnak, mert az a Civic bizony kicsit megingatta hondás életérzésemet. Jelentem, bizonyított. Legközelebb is maradok ennél a márkánál, nagyon remélem, hogy a Civic X. lesz akkora durranás, hogy belopja magát a szívembe. Meg turbós benzinesem még úgysem volt.
Hibalista
- Eddig csak a kötelező olaj és szűrő cserék voltak.
Ide hordtam szervizbe
-Honda RM
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
-Magán szerelő
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2011 |
| Kényelem | (10) | Használati időtartam | 4 év |
| Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 40000 |
| Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 9 l |
| Előző autója? | Civic 1.7 ctdi | Következő autója? | – |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (9.7/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan