A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » Fiat » Albea (2003)

Albea 1.2 16V Active 

Az ítélet értékelése
2,8(5 db)

Megbízható igavonó

Szöveges ítélet

Én annyi szót nem fogok fosni, mint a Cromás csávó, aki Istenhez hordja a kocsiját javíttatásra:-)
A kocsit 9 hónapos korában vettem, azaz vállaltam át a bankhitelt, akkor kedvező 27 ezres törlesztővel. Tehát kedvezőnek tűnt. Ebből aztán egyszer 60 ezres is lett, hála a Fideszes gyerekeknek.
Tetszik a magas üléspozíció, a dinamikus közlekedés. Mindjárt az elején kipróbáltam viszi-e a megadott végsebességet - óracsalást leszámítva igen. Kb. 100-at megy GPS szerint, mikor az óra 110-et.
Az egyetlen hibája a gyújtáskábel volt (ld. javítások). A check engine elkezdett pislogni, majd folyamatosan világítani. Injektor hibára gyanakodtam, egy adalék betöltésével meg is szűnt a hiba - a computer nem mutatott semmit. Később újra előjött, amikor már egy-két napja világított a visszajelző, akkor végre kimutatta a hibát. Meg lett javítva, nincs semmi hibája. Azóta még egyszer-kétszer felvillant a lámpa, de semmi komoly.
Az olajat csipegeti, kb. 10 ezer km-ként 1 lityót. A motoron enyhe olajsár van kb. 6 éves kora óta. Egyébként Selenia olajjal fut a gép, 2,7 literes olajtartályát így 9000 Ft-ból lehet feltölteni.
Karosszéria. "Érdekes" forma, a legtöbb embernek hányingere van tőle, nekem tetszett és roppant praktikus. A csomagtartót babakocsistól, a család heti nyaralási adagjával (beleértve homokozó vödörrel stb.) sem tudtuk teljesen megtölteni. A ledönthető üléseknek hála még a kétméteres bútorlap maradékot is haza tudtam hozni a lapszabászatból. A kocsi színe hivatalosan barna, én valami arany metálnak látom. Ebből jön az egyik típushibája is. A vevő szerelőjétől tudtam meg, hogy vízbázisú lakkal kísérleteztek ennél a típusnál. Emiatt tenyérnyi darabokban jött le a lakk. Rozsda most kilencévesen sincs rajta, igaz nekem még a Tipommal, a Regattámmal is szerencsém volt.
Kényelem. A hátsó ajtón az én magasságommal (1,88) nehéz a beszállás, ugyanakkor magam mögött még pont elfértem. A hátsó ülés két embernek kényelmes, a feleségem ugyanakkor még a két gyerekülés közé be tudta préselni magát. Vezetői pozíciót könnyen megtaláltam, bár a Regattám után elsőre szokatlan volt megszoknom a kilátást. A kormány csak magasságában állítható,nekem a legfelső állásban pont jó volt. Az ülés eleinte teljesen jó volt nekem, keményre tömött, magas pozíciójával, rövid ülőlapjával. 400 km-t egyhuzamban megoldottam. Ma már három gerincsérvvel muszáj közben pihennem. Az ülések anyaga strapabíró, de nyáron izzasztó. Tisztításuk nehézkes. Javaslom üléshuzat vásárlását. (úgyis csak egy légzsák van - a kormányon)
Motor. Teljesen elégedett voltam vele. Jól megy, csak nyomatékszegény a 16 szelep miatt. Igazán 2500-tól húz, pályán viszont visszakapcsolás nélkül lehet gyorsítani, előzni vele.
Fogyasztása utolsó alkalommal 80% körüli településen kívüli használattal, osztrák benzinnel kerek 6 liter volt. Egyszer Zell am Seeből hazafelé 5,5-öt mértem - de ez persze csalás, hiszen a domborzat miatt gyakorlatilag legurultunk. Sok városi használattal, télen magyar 100-assal viszont 8 fölé is felszaladt. Nagy átlagban mondható, hogy 6,5-7 liter. Meg persze ne felejtsük, hogy én mindig figyeltem a fogyasztásra, a használat körülményei figyelembe vételével, hiszek benne, hogy az esetleges sorozatos magas fogyasztás hibát jelez.
Karbantartások. Az olajat már írtam, a szűrőkről még nem. Az utángyártott elemekből mindig 2-3 különbözőt kellett elhozni, hogy melyik passzol bele. A pollenszűrő cseréje horror, a kesztyűtartó alól kell kibányászni, a szakszervízben elhanyagolták, így hároméves korában lett először cserélve, amikor már néger volt, és tele volt rovarokkal.
Textar és Brembo fékekkel használtam, fontos volt számomra mindig, hogy meg tudjak állni. Korábban azért, mert mentem mint a meszes, ma meg a gyerekek miatt.

Összességében szerettem az autót. Megbízható volt, soha nem állt meg alattam, bírta a gyűrődést. Fenntartása elviselhető terheket ró a gazdára. Újabb autót veszek, csak emiatt adom el. Maradnék a Fiatnál, eddig a családban Ritmo, Regatta, Tipo, Punto II, Albea volt. Sajnos jelenleg nincs a kínálatban nekem megfelelő méretű autó. A Linea gyújtáskapcsolója a műszerfal alatt van, amibe a térdem verem bele. A kifutó Bravo, Punto hátó lábtere és csomagtartója szűkös. A nouva croma 2010-ben megszűnt, pedig mindenben megfelelne, csak ennél fiatalabbat szeretnék. A freemont qrva drága, 500-as meg mire jó?
Talán később veszek második, harmadik autónak újra Albeát. Ár-érték arányban verhetetlen.

Hibalista

- Gyújtáskábel a 2-es hengeren (mind a négy cserélve gyertyástól) kb. 25000 Ft - Ezen kívül csak kopó alkatrészek. - Kis gyorshajtás miatt kis törés (első lökhárító). Gyári horror áron, utángyártottban csak Paliohoz volt, szerencsére passzolt, 18 ezerért. (bontott akkor még nem volt)

Ide hordtam szervizbe

Fiat Auto Savaria Az autó garanciális koráig hordtam. Kedves szervízvezető, kicsit drága munka. Extra látogatás (a kocsi oldalvédő gumija elkezdett leválni) kókler munka (ragasztós gányolás).

Értékelése: 5

Másik szerelő értékelése

Egykori kollégám és barátja, minden apró-cseprő szart megcsinálnak.Szerencsére a fenti hibán kívül semmi extra nem történt, kopó alkatrészek cseréje. Kétévente fékbetét, négyévente tárcsa, vezérműszíj görgőkkel, pumpával, szűrők, olajok, stb. Csak azért nem 10-es nehogy elbízza magát, valamint időnként elfelejti az időpontot. (Ő is öregszik)

Értékelése: 9

Képek az autómról

Fenntartási költség (9) Évjárat 2005
Kényelem (7) Használati időtartam 9 év
Teljesítmény (7) Km vásárláskor 22000
Megbízhatóság (9) Vezetett km 136000
Szerviztapasztalat (5) Átlagfogyasztás 6 l
Előző autója? Regatta Következő autója? Seat Toledo vagy Skoda Rapid 2013
Ennyire szerette (8) Megérte a pénzét? igen
Verdikt (8.0/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Fiat Albea 2003 (2003 - 2007)

További ítéletek (64 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)