A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » BMW » 5 (F10/F11) (2010)

5 (F10/F11) 535d xDrive Touring 

Az ítélet értékelése
1,9(11 db)

Visszafogtt bálnától a rohanó őrültig bármi, amit szeretnél

Szöveges ítélet

Az úgy volt -akárcsak az előző autómnál- hogy inkább vártam, csak hogy az adott pillanatban elérhető legnagyobb motorral, legértelmesebbnek tűnő hajtáslánccal tudjam megvenni a kiszemelt autót, illetve bocsánat, lízingbe venni. Akárcsak a többi céges kocsink, ez is lízingelt.
Nyár vége felé még vívódtam az 530d xDrive és az 535d között, aztán egyszer csak lehetett rendelni az 535d xDrive-ot, ráadásul már 313LE/630Nm paraméterek mellett, és én rendeltem. Kombi, egyrészt, mert én kombi-mániás vagyok, másrészt talán egy kicsit visszafogottabb így, kevésbé emlékeztet a "paraszt bmw-s"-re (elnézést kérek mindenkitől). Ha már "paraszt bmw-s": eddig sem, most sem megyek buszsávban, egyirányú utcában szembe, nem parkolok mozgássérült helyen; indexelek, beengedek-elengedek, akit csak tudok (ezen meg is szoktak lepődni kicsit).
Az autó az első ilyen az országban, amit onnan tudok, hogy az okmányiroda egy hétig gondolkodott, hogy mit írjanak a forgalmiba, mert ilyen bizony nincs a rendszerükben, aztán kiegyeztünk abban, hogy "sima" 535d, csak adják már azt a rendszámot.

Előtte Alfám volt, gondoltam, hogy a különbség nagy lesz, de hogy ekkora, azt nem. Menetteljesítményeit tekintve az autó elképesztő. 0-100: 5,5sec, és mindezt olyan természetességgel, ami hihetetlen, még "sokat látott" ismerősök számára is. A száguldásnak a leszabályozásig nincs vége, a végét is úgy éri el, hogy még folyamatosan gyorsul, majd érezhetően elvágják. A futóműve (nem Dynamic Drive) kikezdhetetlen. Normál állásban a négy kerék meghajtás miatt inkább alulkormányzott, viszont a SPORT+ fokozat mellett szépen keresztbe lehet tenni, megúsztatni a fenekét egy arra alkalmas helyen. Érdekes, hogy sokkal kevésbé csábít száguldásra, mint az Alfa, ezzel jobban esik mindent sebességkorlátozást betartva, a forgalommal haladni.
Az egészben a legfigyelemreméltóbb az, hogy ugyanaz az autó tud ECO-PRO módban 7 literrel (!) a kényelmes családi kombi lenni, míg egy gombnyomásra előkerül mind a 313 ló és nagyon akarnak szaladni. Más eddig megismert autókhoz képest hatalmas különbség, hogy itt nem azt érzem, hogy volt egy motor, egy váltó, egy kasztni és összerakták, hanem hogy itt minden mindennel együtt él, együtt működik.

Egy-két dolog az opciós listáról, ami szerintem nagyon jó, akinek ilyen autóra van lehetősége, illetve más márka/típus esetén elérhető, ne hagyja ki.
Night Vision, avagy éjszakai állatok megmentője: bőven féktávon kívül mindent észrevesz, a kismacskától a nyúlon át az emberig. Elképesztően hasznos lehet azoknak, akik sokat járnak sötétben, városon kívül. Remélem, egyszer kötelező lesz majd ez is minden autóban, akárcsak az ABS (azt sem gondoltuk volna 20 évvel ezelőtt). Szemben más hasonló megoldásokkal, ez csak infravörös tartományban dolgozik, a lámpák csóvája nem zavar be a képbe, kilométerekre "ellát".
Radaros tempomat, ütközés előrejelző: szintén hibátlan, gyönyörűen tartja a követési távolságot a másik autó mögött, a beállított maximális sebességig. Száz kilométereket lehet idegesíteni valakit, azonos, biztonságos távolságot tartva mögötte. A rendszer araszoló kocsisorban állóra fékez, majd elindul, illetve menet közben akár nagyon keményen is fékez. Itthon sajnos nagyobb forgalomban nem érdemes használni, mert a biztonságos követési távolságra bizony bejönnek még elé.
Head Up Display: parasztvakításnak tűnhet, de nagyon jó. Hosszabb utakon, első sorban sötétben tűnik hasznosnak, amikor valóban nem kell levennie a vezetőnek a szemét az útról.

Tekintettel arra, hogy ennek az autónak 5 évig mennie kell, később még beszámolok a tapasztalatokról.
A képek még a kereskedésben készültek, illetve egy kép a fogyasztásról, mert a kollégáim sem hitték el.

Hibalista

- Egyelőre semmi. Szépen is néznénk ki, ha 17k km alatt valami elromlott volna. Egyetlen egyszer beszélgettem a TeleService-zel, akkor annyi történt, hogy a start-stop rendszer épp leállította volna, én meg épp ki akartam kapcsolni és a már nyomtam befelé a gombot, amikor állt volna le. Abban a pillanatban ráindított, majd 2 kilométerrel arrébb mondta, hogy váltó hiba. Mivel ez az egész is csak egy számítógép, újraindítás után -és azóta is- hibátlanul működik.

Ide hordtam szervizbe

Rack Autó, Budaörs

Értékelése: 10

Képek az autómról

Fenntartási költség (7) Évjárat 2011
Kényelem (10) Használati időtartam 0 év
Teljesítmény (10) Km vásárláskor 0
Megbízhatóság (10) Vezetett km 17000
Szerviztapasztalat (10) Átlagfogyasztás 8 l
Előző autója? 159 Sportwagon 2.4 aut. Következő autója? M550dX Touring
Ennyire szerette (10) Megérte a pénzét? igen
Verdikt (9.3/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

BMW 5 2010 (2010)

További ítéletek (26 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)