Vadállat szmokingban
Szöveges ítélet
Első autó.
Mondanom sem kell, elfogult vagyok vele kapcsolatban, mert imádom, de igyekszem reálisan tekinteni a dolgokra.
A család régi Swiftjéből ültem át, ami 30 ezerből kifordítható és újjá varázsolható, szóval van egy kis kontraszt..
Más márka, abszolúte más kategória, a fapados után egy űrhajó felszereltségét érezteti.
Egy nem túl becsületes neppertől került hozzám az autó idén januárban, aki egy osztrák hölgytől hozta be az országba.
A fék rázott -a tárcsák szélei már jócskán el voltak vékonyodva-, a generátor alig ment, a szűrők sem voltak valami használható állapotban, és enyhén hullámosodik az ajtó a küszöbnél...hogy hogy tolták át a műszakin, az rejtély számomra.
Fékcsere kompletten, tárcsák, pofák, ami lehet - a szerelő megköszönte, hogy elvittem hozzá mert ő azokkal már a szomszéd utcába sem ment volna át azokkal-
vezérlés -mert kitudja mikor nézték meg utoljára-, olajcsere, szűrőkkel mindennel, generátor felújítás,
70 ezer körül megállt munkadíjjal együtt minden.
Ez kellett, hogy üzembiztos legyen az autó...
Azóta egyszer volt egy szilentcsere, mert kezdett kopogni a jobb eleje - de azt is csak az hallotta, akinek jó füle van hozzá -, és egyúttal kicseréltük még a gyertyákat is, biztos ami biztos alapon, de már előtte is ment, ahogy mennie kell egy 100+ lóerős ilyen súlyú autónak.
Kifejezetten nehezen álltam meg az elején, hogy ne nyomjam neki, mint a korombeli hülyegyerekek.
Sok helyen olvastam, hogy egy kicsit lomha vagy nem úgy megy... Tény, nem egy sportcoupé vagy egy izomautó, de eddig csak olyan autók értek utol a lámpától való rajtnál, akik jóval több lóerővel voltak megáldva mint én...
Dinamikusan vezetek, de nem hülyegyerek módra...viszont tudni kell vezetni!
Ha az ember tudja hol a nyomatékcsúcs, egyenesen ugrik, kifejezetten fürge...alacsony fordulatnál persze köhög szegény, de ez nem is egy TDI.
Azt is várja, hogy úgy kezeljék mint egy benzinest. Városban bőven dinamikus, ha kell otthagy mindenkit, de be is lehet vele olvadni a forgatagba.
Ha van helye, hogy kifussa magát, akkor még a 'sportos' jelzőt is használnám.
Akármikor neki merek kezdeni egy előzésnek, pályán vagy országúton egyaránt, nincs ellenfél.
Eddig nem volt olyan ismerős, aki ne csodálta volna meg - fiatalabbak és korosabbak egyaránt - vagy ne lepődött volna meg azon, milyen szép állapotban van ahhoz képest, hogy 16 éves. Ez nyilván nem az én érdemem, szerencsém volt, hogy az előző tulaj vigyázott rá, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nekem kevesebb negatív tapasztalatom legyen vele.
Tartós darab, ha odafigyelnek rá...
Nincs tuningolva, vagy felspécizve semmi, egyszerű földi halandó avagy lelkes amatőr módjára - aki szeretne érteni az autókhoz - használom, munkába járásra, kisebb kirándulásokra 75% város/25% országút és tökéletesen elég amit nyújt.
Amíg nincs gyerek, addig nem is akarom lecserélni. Bár furcsa néha a 3 ajtó az 5 után, de Istenem...ezen nem fog múlni semmi.
Két költözést eddig is kiszolgált már mindenféle aggály nélkül.
Közepesen nagy csomagtér, jó pakolhatósággal kombinálva. Plusz, ha lehajtom a hátsó üléseket, aludni is tudnék benne...kipróbáltam, tényleg!
A belső tér strammul összerakott, letisztult formavilág, ez még a túlcsicsázás előtti korszakból származik. Kényelmes és tágas, még a 185 centimmel is bőven elférek mindenhol.
Ha öten ülünk benne az már talán hosszú távon nem annyira kényelmes, de 4 fővel még simán el merek indulni bárhova.
Arról közhiedelemről, hogy drága az alkatrész és hasonlók:
Tévedés. Nyilván egy japán autó szerelhetőségével és olcsóságával nehéz felvenni a versenyt, mert ami igaz, az igaz; nagyon sok hibátlan konstrukció van keletről, de nem szabad elfelejteni, hogy rengeteg az alapvető különbség a két irányzat között.
Aki kifejezetten az Olcsó fenntarthatóságot tartja szem előtt japán autót vesz, teljesen jogosan.
A család régi Suzukija is használva van, karbantartva nincs, egyrészt elhanyagolják, másrészt nem is egy igényes típus: amíg motor van benne, megy.
Az Audi sem sokkal igényesebb, de ha megbetegszik, annak megadja a módját is...
Viszont sok az alkatrész (gyári és utángyártott egyaránt) és egyáltalán nem horror a szervizelés.
Cserébe egy szolidan elegáns megjelenésű, tekintélyt parancsoló segítőként feszít mellettünk, amit megnéznek!
A parkolóban és a forgalomban egyaránt, hogy a 4 karika vagy a morcos arca miatt nem tudom, de feltűnik ha ott van valahol!
Eddigi negatívumok, amikkel találkoztam:
- erős párásodás esős időben, hiába fújja a szélvédőt a ventilátor
- ha megy a légkondi, mint egy kifulladt rövidtávfutó, úgy küzd szegény, de eddig nagyon kevésszer kellett bekapcsolnom...
nekem valahogy az ablak lehúzás kőkori megoldása tökéletesen megfelel.
- váltó; műszakilag teljesen jó állapotban van, de az 1-est nem szereti - van, hogy másodjára veszi csak be a sebességet (erről már olvastam korábban, típusbetegségnek titulálták) - de annyira nem zavaró, hogy javításért kiáltson.
Hibalista
- - generátor, csapágyas volt, 15-ért felújították azóta nincs gond
Ide hordtam szervizbe
ismerős, VW szalonból
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1998 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 199000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 7000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Swift 1.0 | Következő autója? | Vagy német vagy japán |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.7/10) |